Millenniumi Emlékhely Sopronban

A Soproni Erdélyi Kör millecentenáriumi ajándékaként áll a Barátság Parkban az a székely kapu, amelynek szomszédságában Millenniumi Emlékhelyet avatott Sopron városa és az Erdélyi Kör.
Az ágaitól megfosztott tölgyfatörzs körül, hét méteres sugarú kör mentén helyezkedik el a hét kopjafa - Kászoni Róbert alkotása -  az anyaországtól leszakított hét országrész jelképe.
Az Erdélyi Kör a városi millenniumi bizottságnak tett javaslatára,  Sopron Város erkölcsi és anyagi hozzájárulásával, magánszemélyek, szervezetek adományából és önzetlen munkájával született meg az emlékmű, amely jelképe a szétdaraboltsága ellenére nyelvében, hagyományaiban, kultúrájában a mai napig egységes magyar nemzetnek.
Az avató ünnepségen a Soproni Erdélyi Kör nevében dr. Úry Előd mondott köszöntő beszédet, amelyet követően a Millenniumi Emlékművet Sopronnak adta át.

Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Soproni Polgárok!

    A Nyugati Kapuban olvastam a minap egy cikket Dr. Lökös János tollából, mely arról szól, hogy Trianonról beszélni kell.
    Bizony, évtizedeknek kellett eltelni, míg a magyar sajtóban itt, ott, nagyritkán Trianonról írnak.
    Mert az utóbbi évekig nem volt szabad Trianonról írni, beszélni. Nem volt szabad itthon Magyarországon, hogy meg ne sértsük a szomszéd népek érzékenységét. Tabu volt e téma a leszakadt területeken, mert mindjárt revizionistának bélyegezték a kérdésfelvetőt. De nem volt divat nyugaton se beszélni róla, mert a tudatosan szétszabdalt Magyarország emlegetése némi bűntudatot, a rosszul végzett munka bűntudatát keltette.
    Sajnos ezen évek törekvései abba az irányba mutattak, hogy az adminisztratívan szétdarabolt Magyarországon az Anyaországhoz való kötődést, a szellemi Magyarország kialakulásának lehetőségét is megszüntessék, a magyarságtudatot is kiirtsák. Be kell látnunk, hogy ez a törekvés némi sikerrel járt itthon is.
    Ebben a nagy csendben nőtt fel Magyarországon egy olyan generáció, amelyik, ha egyáltalán hallott is Trianonról, nem tudja, hogy hova tegye. Egy generáció, amelyik csodálkozva jegyezte meg az idelátogató erdélyi, vagy kárpátaljai beszédét hallva, hogy ezek a románok, vagy ukránok milyen szépen beszélnek magyarul. Egy generáció, amelyik nem tudta, hogy e területeken magyar iskolák vannak, színházak működnek, magyar szellemi és kulturális élet és annak termékei léteznek.
    Ezért hát Trianonról nem csak beszélni kell, de Trianonra emlékezni kell. E célból állította a Soproni Erdélyi Kör ezt a trianoni emlékparkot a Millennium Évében.
    Jelképnek szántuk e parkot. A szellemi Magyarország újra megalakuló egysége jelképének. Ez a kör, középen az erőteljes tölgytuskóval és a köré felsorakozott hét kopjafával a szellemi Magyarországot jelképezi, az ANYAORSZÁGOT, a körülötte még álló végvárakkal.
    Emlékeztetőnek szántuk e parkot, elsősorban Sopron polgárainak és az ide látogató turistáknak, hadd emlékezzünk itt együtt arra, hogy határaink közelében magyar emberek milliói élnek, akik feje felett, beleegyezésük nélkül, átrajzolták a térképet. Ezek az emberek testvéreink, testvérként kell gondoskodni róluk, testvérként kell szeretni őket, ölelésre tárt karokkal kell feléjük közeledni, vagy fogadni Őket.
    Emlékeztetőnek szántuk áttelepedett honfitársainknak, hogy az otthagyott szülőföldre és népére gondolni kell. Azért a földért tenni valamit, hagyományaikat ápolni mindennapos szent kötelességük.
    Emlékeztetni szeretnénk ezzel az emlékparkkal minden magyar honfitársunkat, hogy óvni, védeni kell a szellemi Magyarország még törékeny egységét, erősíteni kell a végvárakat, mert minden magyar felelős minden magyarért.
    Ezennel a Soproni Erdélyi Kör nevében átadom ezt az emlékparkot Sopron városának.

Dr. Gimesi Szabolcs polgármester ünnepi beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

    Engedjék meg, hogy ünnepi gondolataimat néhány személyes vonatkozással kezdjem. Polgármesteri tisztségem egyik legnehezebb feladata, amikor a Magyar Köztársaság Elnöke nevében állampolgári esküt veszek ki olyanoktól, akik magyarként éltek hol magyar, hol nem magyar földön, és soha nem kérdőjelezték meg azt, hogy ők magyarok. Látom az arcukat, látom a megcsillanó könnyet a szemükben, amikor az eskü folyamán a Szózat, vagy a Himnusz elhangzik, és összeszorul a torkom.     Valamikor azt hittem, hogy anyám, aki a Felvidéken született, csupán nosztalgiából mondja azt, hogy Felvidék.
    Amikor megpillantottam magyar állampolgári eskü kapcsán magyar emberek szemében a könnyet, és azt, ahogyan a Himnusz éneklése alatt összeszorul a torkuk, akkor éreztem meg, hogy mi az a kötődés, amit az elvesztett haza, az elvesztett föld, az elvesztett otthon iránt éreznek az emberek. Ezt családomból is tudtam, hiszen anyám gyakran elmesélte, hogyan kellett 11 évesen elhagyniuk marhavagonokban a Felvidéket. Igaz, hogy volt hova jönniük, hiszen Sopron éppen ugyanazokban a napokban menekült meg ugyanattól a sorstól. De soha nem felejtette el, hogy Felvidék van, és soha nem felejtette el azt, hogy magyarok maradtak ott, és erre bennünket, gyermekeit is megtanított.
Ezért nehéz nekem mindig az állampolgári eskü hivatalos szertartása.
 

    Kopjafát általában sírokra szoktunk állítani. Itt most nem erről van szó. Itt jelképről van szó, és ezek a kopjafák ne csak halottainkra emlékeztessenek, hanem az élőkre. Én mindig el szoktam mondani az állampolgári esküt tevőknek, hogy új életük során se feledkezzenek el az otthon maradottakról. Gondoljanak arra, hányan élnek határainkon kívül, vállalva a magyarság sorsának nem könnyű terhét. Azoknak, akiknek nincsenek személyes élményeik ezzel kapcsolatban, nem tudják igazán átérezni azt, hogy mit jelent egy idegen környezetben, lelkiismeretfurdalást érző, vagy legalábbis rossz érzésekkel élő emberek között élni magyarként úgy, hogy azt ott tulajdonképpen nem is szabad, nem is lehet. Sokaknak a lelkét edzette meg a kín, a keserűség, az üldöztetés, sokakkal és sokukkal találkoztam, és hallottam személyesen is. Őróluk sem szabad elfeledkezni. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Európa követett el hibát akkor, amikor ezt a történelmi helyzetet előidézte, és én úgy gondolom, hogy Európának van mit jóvátennie.

Az élőkre emlékeztessen bennünket a hét kopjafa.

    És emlékeztessen a középen álló törzs arra, hogy a magyarság milyen mélyen vert gyökeret Európában. A honfoglaláskori népek közül a magyarság egyedül vert úgy gyökeret, hogy ezek a gyökerek mindig életet adtak az ágaknak, a magyar kultúrának, a magyar nyelvnek, a magyar imádságnak.