Nyári levelek - következő rész

Kedves Georgie!

Nézegetem a fáradtan falatozó emberek arcát - ahhoz képest, hogy hajnali fél három van, még nagyon is jó a hangulat. Bár Kelly már régóta azt hangoztatja, hogy ő lassacskán hazamegy. A dátum augusztus 20., pardon 21. Szóval a 20-ról 21-re virradó éjjel. A pesti utcákat különleges hangulat övezi, a tömegközlekedési eszközök tömve vannak a tömeggel - még nem láttam ennyire zsúfolt éjszakai járatokat.
Már egy másik helyen ülünk, egy hangulatos kis pincében, érdekes képek díszítik a falat. A pincér az előbb jött ide szólni, hogy négy óra van, zárnak. Fizetünk, majd elindulunk gyalog, bele a hajnalba. Elrobog mellettünk egy hatos villamos. De durva, kb. három órával ezelőtt láttam az utolsót, amint éppen a garázsba tartott - talán épp ez a szerelvény volt az? (Persze, másik sofőrrel.) Séta, lábak emelkednek, egy-kettő, egy-kettő, bal-jobb, bal-jobb. Azért fárasztó egy egész éjjelt lehúzni ébren, tudva azt, hogy a vonat csak reggel indul. Pesti ismerőseink, akikkel délután találkoztunk, már elég korán feladták, kocsiba (pardon, Trabantba) pattantak és elpöfögtek a lakásuk felé. Pontosítok, nem mindegyik tette ezt, hanem csak azok, akik bíztattak minket, hogy ugyan már, jöjjünk csak fel Pestre.
Keleti pályaudvar, háromnegyed hat. Kellyt az előbb kísértük el hazáig, egészen jól bírta a gyűrődést. (Mármint ahhoz képest, hogy mennyire szeret aludni.) Fédrának nemsokára indul a vonata az ország keleti része felé. Az egyetlen nyitva lévő pénztár előtt hatalmas sor kígyózik - úgy látszik, mások is kora reggel szeretnének utazni. Még szerencse, hogy mi megvettük előre a jegyünket.
Piros metró, útban a Déli pályaudvar felé. Most megáll a Batthyány téren, késő délután és este ez az állomás kimaradt. Meg úgy egészében felbolydult a villamos- és buszközlekedés is, és ezt elég könnyen megszívhatták azok, akik nem érdeklődtek kellő időben a változtatások iránt.
A tűzijáték mindenesetre különleges élmény volt. Mert már gondolom kitaláltad, hogy emiatt mentünk fel Pestre augusztus 20-án. Már a vonat is zsúfolt volt, hát még a pályaudvarok és a metrómegállók. Nem akarok szinonímákat keresni a tömeg szóra, ezért minden helyszínhez képzeld oda az alábbi mondatot: "... és rengetegen voltak ott". Azért a Deák téren szerencsésen megtaláltuk egymást, és kisebb tanácskozások után elindultunk a rakpart irányába. Végül is a Lánchíd pesti hídfőjétől nem messze csodáltuk meg a zenés tűzijátékot. Mert ez valóságos show volt, zenével. Lehet, hogy jobb lett volna, ha rádiót hozunk magunkkal és a Petőfi Rádión keresztül hallgatjuk a tűzijáték zenei kíséretét, mert a helyszíni hangosítás inkább csak halkosítás volt. Kilenckor lehúzták a közvilágítást, és rakéták röppentek az égbe. A Margit híd és a Szabadság híd között a Dunán végig hatalmas uszályok álltak, rengeteg pirotechnikai anyaggal felszerelve. A Lánchidat teljesen lezárták és belevonták a millenniumi produkcióba - a tűzijáték felénél egy hatalmas korona gyulladt ki a híd közepén, hirdetve a Magyar Királyság dicsőségét. (Más kérdés, hogy állítólag 25 millió forintba került, és ehhez az öszeghez képest meg nem volt nagy szám.) Egyszerre négy helyen rajzolódott ki az égre a magyar zászló piros-fehér-zöld színe, a Lánchídról a láncszemek elpattogtak, görögtűz hullott a Dunába. Persze az égi látványosság közben nem mulasztottam el azt, hogy a körülnézzek a földön is. Ismét meghajtom a fejemet a rómaiak nagysága előtt - Kenyeret és cirkuszt! Kenyeret nem kaptunk, csak gyéren csökkenő inflációt, magas árakat, de cirkuszt, azt igen. Mondjuk, mennyivel szebb lett volna, ha a millenniumi évben egy hatalmas világtalálkozót szervezünk, a Föld országainak részvételével. Ez lehetett volna tánctalálkozó, ahol minden ország bemutatja a táncát, vagy ősi sportját, népművészetét vagy bármi mást. Amire eljöttek volna a világ minden tájáról az embrek, és a szívükben haazvitték volna magukkal azt, hogy Közép-Európa szívében egy kis állam alapításának 1000. évfordulóját ünnepli. De nem, inkább elünnepelgettünk magunkban, és a végén egy nagyot lődöztünk az égre. De a tűzijáték kell a népnek. Hatalmas ó-zások, tapsok, sikítások. Megvan az ellenkező oldala is, előttem egy csávó és egy csaj egymás mellett ülve beszélgetnek, utóbbi már az ötödik sms-t küldi... Telefonálni nem lehetett valami jól, legalábbis a tűzijáték elején és a végén - a Sziget nagykoncertekhez hasonlóan itt is beteltek a cellák, de egyes helyeken annyira, hogy még a hálót sem találta meg a készülék... Mellettem két ember arról vitatkozik, hogy az olimpiai falut hol lehetne elhelyezni a 2012-es magyar olimpián...
Lassan közeledik a zárszó. Ismerőseim szerint a tavalyi színvonalat tartották, de annál azért nem volt jobb. Hallgatok arról, hogy a tavalyi hannoveri világkiállításon minden este egy hatalmas tűz-víz-színészek show keretében az itteninél sokkal fantasztikusabb dolgokat láttam, és akkor esténként a jelenlévő tízezrek mindig állva tapsolták meg a szereplőket és a produkciót... A mostani tűzijátékot ejtőernyősök ugrása zárta le - a lábukon lévő lámpával hirdették, hogy fél tíz van, nincs tovább, elfogyott a pénz.

Lassan befejezem az írást, testvérem befészkelte magát az ölembe és úgy alszik. A reggeli IC-n ülünk és száguldozunk hazafelé. Azt hiszem, én is követem a példáját és pihenek egy kicsit...

Budapest-Sopron, 2001. augusztus 21.

Bacsi