|
Turcsán Miklós festő a Körmendi Galériában
A Körmendi Galériában augusztus 20-án megnyílt kiállítások közül a jobb oldali homlokzati földszinti termekben Turcsán Miklós jóvoltából egy különös harc tanúi lehetünk.
Szubjektív az érzés, és nehezen dokumentálható másképpen, mint con-sensussal, együttérzéssel. Vonalak és foltok, színek és árnyalatok vívnak a kereteken belül szabályos, sokszor vérre menő küzdelmet.
A végeredmény, a csata kimenetele adja a tartalmat, amit a legtöbb esetben enyhe gúnnyal szoktunk fogadni. Itt győzteseket és veszteseket hirdetnek a címek, bármennyire is fogalmiak, nem névreszólók vagy éppen meg merik nevezni a győztest.
Vannak persze - lényegesen kisebb számban - alkotások, ahol a vonal és folt csatáját maga a festő szabja meg: ezek talán az esetlenebbek, amelyek talán szájbarágósabbak a többinél.
Sokszor már a színminták vételezésénél eldől az alaphangulat, melyet a formába öntés csak egyik vagy másik irányba, mint a mérleg szárait, dönti az eszközök alkalmazása.
Még egy gondolat, egy érzés idekívánkozik: számomra ezek a csaták az alkotóban meglevő feszültségek és állandó küzdelmek kivetítései. Azért jók a képek, mert a nézőt "csak" tudósítják a harc állásáról, a csatázó felek veszteségeiről, de nem a gondolatot, nem az érzésvilág hasadt voltát akarják ráerőszakolni a tárlat látogatójára.
Személyes a harc, személyes a megfogalmazás, általános a tanulság, de nem mások vérét ontja a festő. Egyéni látásmód, kiforrott technika és egy megnyugvást nem találó feszültség.
Őszintén nem tudom, hogy személyes consensust kívánjak-e a festőnek, vagy sok ilyen küzdelmet még a néző javára. Hiszen a művész is ember, joga van a belső nyugalomhoz, a harmóniához.
- DI -
2001. augusztus 24., péntek 16:03
|
