Kezdem lassan megérteni az öregek szószátyárkodását. Azt a mindent elmondani akarást, azt a mindent jobban tudást, amivel minket, annak idején még fiatalokat annyit bosszantottak.
Nem kis meglepetésemre, amikor össze akartam szedni a gondolataimat, hogy megemlékezzek erről a termetre oly kis emberről, hirtelen bajba kerültem. Egy csomó olyan fogalmat kell használnom, amit ma már az emberek ötven százaléka nem, vagy rosszul ért.
Tudják-e vajon, hogy amikor Franciaországban a munkáspapokról még csak az elveket alkották meg, akkor Magyarországon a száműzött papok közül, akik nem a kiugrást vagy behódolást választották, hányan kényszerültek munkás-életet élni?!
A munkáspapok divatja ugyanis Franciaországban született, és valahogyan olyan volt evangelizációs módszerként (a munkások között dolgozni, és ott hirdetni életükkel és szavukkal az evangéliumot, miközben ugyanúgy ledolgozzák a napi 8 órát, mint akárki), mint a képolvasás a tanításban: aki kitalálta és óriási energiával tudta csinálni, az produkált, a többiek meg sorra belebuktak.
Nálunk nem ismerték annak idején a fogalmat, csak a II.Vaticanum után, amikor a csempészett lelki irodalom eljuttatta hozzánk is az új módszereket, akkor lepődtünk meg ezen.
Hiszen ez nem új! Nálunk már régen csinálják! Csak nem divatként, hanem annak az embernek a kényszeréből, akiről vannak őrültek, akik ma szobrot állítanának.
A Dr. Wrenkh Ede kanonoki védőszárnyai alatt működő Domonkosok Templomában - ifjonti gyermekkoromban - hajnali ötkor megjelent rendszeresen egy kis ember a maga korán őszülő hajával, jellegzetes járásával, hogy valamelyik mellékoltáron feltűnés nélkül elmondja a maga miséjét. Időben, hogy még odaérjen munkahelyére, a Városi Kertészetbe, két kezével a földet túrni, és minden alkalmi munkát megcsinálni.
Egyik oldalról sem volt ez olyan komikus, mint amilyennek első hallásra tetszik. Antal atyát az ÁVO, majd annak jogi utódai ugyanúgy fenyegették, mint a neki helyet adó Wrenkh Edét. Bármely nap a börtönben találhatták volna magukat.
Antal atya akkor így járt az egész világ előtt. Később, ahogyan húnytak el a papok utánpótlás nélkül, és ahogyan lágyult a rendszer, úgy töltött crypto (titkos) domonkos szerzetesként egyre több időt a templomban, igazi papi munkával, hogy a rendszerváltás után alig működő csípőjével a rendház újjáépítésének egyik motorja legyen.
Első volt tettben és első az imádságban. S mindezt halkan csinálta.
Most ismét lekörözött minket. Ajándékba kapta a halált, mely hirtelen érte. Ugyan mikor érhette volna, ha nem éppen aznapi prédikációjára készülőben? (Akik nem tudják, hogy a domonkosok neve után az OP mit jelent, most el kell mondanom: ők a prédikálók rendje, latinul Ordo Fratrum Praedicatorum.)
Életében és halálában is domonkos volt, s most is talán éppen prédikál az ég madarainak és mindenkinek, aki a jó példa nyomán befogadni képes, befogadni akarja azt, amit ő itt előélt közöttünk, egy lépéssel mindig a világ előtt.
- DI -