|
Marc Chagall Budapesten
Amikor a betűből (szóból) élők a lét méltóságáról vagy a bolygó zsidó kozmikus művéről beszélnek, teljesen igazuk van. A budapesti kiállítás, melynek alcíme: Az emlékezés tájain, valójában tematikusan három területet érint: a család, pontosabban a zsidó család ünnepeit, a művész bibliaképét és a világtörténet eseményeit, ebbe beleértve az orosz forradalmat és a progromokat, egyéni tragédiákat és egy népcsoport sorsfordulóját, mondjuk a második világháború kapcsán.
A művek természetesen még más szempontok szerint is csoportosíthatók, hogy mást ne mondjak, a három előbb felsorolt téma csaknem különválasztva, három helyiséget foglal el, míg a negyedikben, egy más csoportot képezve rajzok, vázlatok és grafikák kaptak helyet.
Talán egyetlen dolog az, ami tartósan végigkíséri a művész teljes alkotói periódusát (itt, Budapesten a vityebszki évektől a hetvenes évek második feléig találhatók képek), ez pedig a szimbólumrendszer, mely teljes egészében kevés képen látható, de elemei standardok és többnyire megfejthetők.
Természetesen változik a több, mint fél évszázad alatt számos alkalommal a stílus, kisebb-nagyobb mértékben, mindig újabb és újabb megoldásokat fedez fel és alkalmaz következetesen Chagall. Csak arra gondoljunk, hogy akár magyar kortársakra is asszociálhatunk kezdeti műveiből, ezalatt megjelenik a zsidó orosz család szokásrendszere és gettója a képeken, először kiáltó, rikító színekkel, majd ezt követi az egy nagy és felhívó alapszín korszaka, hogy végülis a sötét háttér kontrasztja, kiemelő színe előtt csaknem pasztell-színekkel tudja elmondani - még jobban, teljesebben - mondanivalóját.
Ez nem derül ki egyszeri körüljárásra, hiszen a témákat csoportosítva találjuk termek szerint, és csak a gondos megfigyelés és mérlegelés vezeti vissza a látogatót, hogy egy előzetes szellemi kalkuláció után rendezze, most már tudatosan, az eszköztár szerint is a képeket.
A művekből egyértelműen kiderül, hogy Marc Chagall nem csak származása, de teljes Oroszországból hozott, megfestett emlékképrendszerében is a zsidó család szokás- és eszközrendszerét magáénak vallja még akkor is, ha egy mű megalkotása közben valamilyen módon "kívülről" kell azt szemlélnie.
A katalógusban külön cíkk beszél Chagall Biblia-képéről. Noha tudjuk, hogy a művész számos Golgotát, feszületet festett, katolikus templomok belső festését, üvegablakainak elkészítését vállalta, mégis tiszteletre méltó, hogy itt, a kiállításon is kiderül, hogy Chagall Biblia-képébe szervesen beletartozott az Újszövetség is. (Amennyire dicséretes a képek kiállítása, annál érthetetlenebb, hogy ezekből egy sem található a katalógusban...)
A világégéseket, a világi messiásokat érthető borzalommal ill. iróniával helyezi el képein: ez a magatartás teljesen elfogadható, és éles ellentétben áll - akárcsak a gyakorlat - a meggyőződésből sajátjaként ábrázolt környezet megjelenítésével.
Külön világ a rajzok, tus és ceruzaképek együttese, mely vázlataiban adja későbbi képeinek alapvető elrendezését, illetve teljesen önálló alkotás.
A művek és Chagall művészetének elemzése nem lehet egy ilyen rövid írás feladata. Mindenképpen köszönettel kell fogadni a lehetőséget, hogy egy nagy művész képeit, melyek közül sokat reprodukcióból, de jópárat még abból sem ismerhettünk, most együtt volt alkalmunk feldolgozni. Itt azonban többről van szó, hiszen Chagall művészete emberi és nem elidegenedett művészet, mögötte tagadhatatlanul ott van egy "bolygó zsidó", akinek minden befolyásolási kisérlet mellett embernek sikerült maradnia.
- DI -
2001. augusztus 30., csütörtök 21:26
|
