|
Szomszédvár - Régió |
|
Mit is ír az ember, ha huszon-év után fut össze valakivel...
Levél régi barátomnak
Kedves Henrik!
Örülök, hogy összefutottunk! Érettségi óta nem is találkoztunk! Illetve - ahogy mondtad: Te egyszer láttál engem... Sajnálom, hogy nem szóltál rám!
Örülök, hogy művészi pályád töretlenül ível fölfelé - s annak is, hogy ettől nem szállt fejedbe a dicsőség; ugyanolyan vagy, mint régen.
Kár, hogy nem tudtál ellátogatni a Savaria Karneválra, pedig tervezted - persze, teljesen megértem, hogy kiállításod rendezése, megnyitása azokban a napokban tökéletesen elegendő elfoglaltság volt, és világos, hogy az kapta az elsőbbséget! Jövőre, ha tudsz, gyere el! Remek mulatság, nemes megmozdulás az egész városban.
Nem mondtad, megnősültél-e, van-e családod! Igaz, keveset tudtunk beszélgetni, mindkettőnk időre ment. És... persze, én jócskán lefoglaltalak saját lányaimról, költözködéseinkről szóló szövegemmel... Bocs! Biztosan nem találtad túl érdekesnek a témát. Illetve: gondolom, hogy végre Te is hozzá akartad fűzni mondandódat gyermekedről, gyermekeidről... én meg csak ontottam a szót. Tényleg bocs! Örülnék, ha írnál magadról - föltéve, ha valóban komolyan gondoltad, hogy levelezzünk. Őszintén szólva: nagyon meglepett, hogy felajánlottad... és rendkívül jól esett. Gimiben nem voltunk még csak osztálytársak sem, csak jókat hülyültünk időnként, például nagyszünetekben, kötelező mozikon, ünnepségeken - de hát, gondolom, te is emlékszel még azokra a komolytalan, bolond dolgokra...
Jó, hogy van a net, az e-mail - ha írunk egymásnak, a másik egykettőre megkapja. Tényleg: azt sem tudom, hol élsz! Lehet, hogy éppen Új-Zélandról pottyantál haza, és a véletlen azt akarta, hogy huszon-év után összefussunk? A freemailes címből, amit megadtál, aztán nem tudom, honnan is küldöd a leveled! De... tudod... nem is olyan fontos, hogy tudjam. Ne is írd meg! Ha majd legközelebb összefutunk, netán valami egyeztetett kis találkozót rendezünk, legalább alaposan meglepődöm. (Ha-ha! A legnagyobb állatság az lenne, ha egy városban élnénk már évek óta!)
Most megyek, mert kisebbik, művészeti gimis (grafika-tagozat) lányomnak csőtollat kell vennem. Remélem, kapunk olyat, amilyen kell. Jó, hogy már nem elsős, van némi tapasztalata - én "csak" a pénzt adom.
A nagyobbik főiskolás, angol-számteches, neki nem rajzeszközök kellenek, neki a tankönyvei drágák, de jó fej, mert németből már letette a felsőfokú nyelvvizsgát, és fordításokat csinál, igyekszik pénzt keresni.
Hát akkor: üdv, helló, cső és a többi, légy jó, "pingálgassál" szorgalmasan! (Ha egyszer naaagyon-nagyon jó kedvedben leszel, ráadásul éppen sok lesz a szabadidőd is, úgy értem, napok, megmutatom kedvenc erdészházamat. Akár le is festheted! Sajna, nem az enyém, egyhamar nem is lesz az, ismerősök laknak viszont ott, úgyhogy bármikor körbe is járhatod. Nem tudom, te mennyire emlékszel gimnáziumi önmagadra, a mi kis brancsunk beszélgetéseire, de én határozottan vissza tudom idézni, hogy' lelkendeztél egy alkalommal: mennyire imádod az eldugott, erdőből előkandikáló kis házikókat, és mennyire olyanok neked, mintha aranyásók erdőmélyi titkos búvóhelyei lennének. Emlékszel? Szóval, ha még tart nálad e romantika-kedvelés, megmutatom az én kedvenc erdészházamat... "Az én"... hm... Jó is lenne, ha az enyém volna!)
Elég is a fecsegésből! Jó munkálkodást, Vé Henrik! (Emlékszel Ötödik Hugóra? Az aranyköpésre, ami bejárta akkoriban az egész országot, mert valaki Victor Hugo V. Hugo-nak rövidített nevét úgy olvasta, hogy ötödik Hugó? Akkor lettél te Vé Henrik. Jó, nem locsogok annyit. Persze, hogy nem felejtetted el! Annyira kiakadtál, amikor Zirth ezen a néven szólt le neked egyszer az emeleti folyosóablakból az udvarra, hogy tedd föl a tesi teremben a mászókötelet.)
Ha meg netán honlapépítésre volna szükséged, csak szólj, egy tündéri csemete megcsinálja! Eszméletlen, milyen fura, hogy harmadannyi idős korúak - valamiben, ami a mai világnak szerves része - profibbak, mint te meg én, a negyven-egynéhány évesek. Nekem tetszik! Neked? (Persze, te biztosan nem is tudtad - azért annyira szoros barátok nem voltunk, de barátnőm, tudod, Anna /aki most egészen másutt lakik és... majd máskor erről is szólok/ regélhetne róla, mennyire utáltam "gyerek" lenni, mennyire vártam, hogy nagykorú lehessek végre! Annyira semminek-senkinek éreztem magam gyerekként. A mostani gyerekekre már most/!/, gyerekkorukban fel lehet nézni! Már amelyikre, persze, tudom, tudom.)
Na, cső! És tartsd szárazon a puskaport! Üdv: Bea
- gyöngyös -
2001. szeptember 04., kedd 18:22
|
|
|
