Lk 14.25-33 Nagy népsokaság követte. Hozzájuk fordult, és így szólt: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér. Így hát aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom.

Ha valamire illik a válasz: kemény beszéd ez, akkor az a mai újszövetségi rész. Összefoglalóan a tanítványi lét feltételeiről szól Jézus mondásainak - talán összegyűjtött - sora.
Nevezzük katolikus módon szentségeknek, vagy protestáns módon sákramentumnak azon "kegyelmi szolgáltatásokat", lehetőségeket, Isten meghívott beavatkozásait életünkbe, amikor manapság mind többször felmerül a kérdés: érett-e erre az egyén? Felléphet-e a tanítványságnak a "következő fokára"?
A múlt általános és a jelen környezetbeli lehetőségeinek ismeretében már az első elkötelezettség, a keresztség kiszolgáltatása jogos felvetések kereszttüzében áll. Magunkról tudjuk a legjobban, hogy a felnőtt, teljes értelmi-érzelmi (az első, a főparancsnak megfelelő szintű) elkötelezettség - ha egyáltalán létrejött már bennünk -, akkor mi annak az ideje. Különösen nagy a disszociáció, a szétválás a testi és szellemi érés között korunkban, és ehhez az elsőfokú elkötelezettséghez - úgy tűnik - bármely emberi, családbeli vagy környezetbeli "garancia" kevés.
Ha úgy fogadjuk a szentség kiszolgáltatását, mint Isten meghívását ugyanehhez a döntési folyamathoz ugyanezen feltételek mellett, akkor már elfogadhatóbbnak tűnik a dolog, de nem oldja meg az átgázolást - adott esetben - közvetlen rokonainkon, ismerősökön. Mintha "gyűlölnénk" őket, pedig csak a jobbik részt választottuk.
A leggyakrabban felmerülő kétség, melyet tulajdonképpen minden bűn okoz bennünk az, hogy nem hajszoltunk-e bele bárkit is olyan fogadalomba ("Legyetek tökéletesek, miképpen Mennyei Atyátok tökéletes!"), amelynek betartására emberi garancia nem létezik, és ezzel betarthatatlan feltételek vállalására kötelezzük pl. a házasságkötésben a feleket.(Mondják más szóval: a keresztény házasság csak keresztényeknek való!) És sorolhatnánk a szentségeket és a tapasztalat szülte, alapos aggályainkat.
Az igazán bölcsek - tudva és megtapasztalva már, hogy mire is vagyunk képesek - mosolyognak a dolgon és rábízzák Arra, Akire igazából minden ilyen emberileg lehetetlent a biztos megoldás tudatában rábíztak életükben.
Jézus pedig ebben a mondás-sorozatban bizony csak azt állítja, az a bölcs ember, aki felméri előre, hogy mire készül, és a kalkuláció végén ésszel dönt arról, hogy belevág-e vagy meghátrál.
Azon gondolkodom, hogy hányunkat csúfolják ki amiatt, mert tornyunk ledőlt, harcunk elveszettnek tűnik, kereszt nélkül rohangálunk, és egyre csak nőnek, szinte "hozzánk méreteződnek", lelassítanak elhízott pakkjaink.
A megoldás emberileg - ilyen volumenű döntésben - szinte lehetetlen. Van azonban "kezünkben" egy lehetőség, melynek felhasználásával többre megyünk. Ez az az erő, melyet minden sci-fi hős birtokolni szeretne. Mi úgy hívjuk: imádság. Ugyanakkor az egyház élő volta és gyakorlata ugyanígy "vádolja" hitetlenségünk, gyenge hitünk okoskodás szülte kételyeit.
- DI -