|
Mi1más |
|
Alkotótábor az Alkalmazott Művészeti Intézetben
Workshopping
Péntek reggel, kettő után, karodon még ragacsos ujjnyomok.
Workshopnak első napja, délután kettő óta, mikor megjelensz, hogy akkor majd regisztráció, meg ilyenek, aztán persze semmi, váratnak, de hát ez ilyen, vársz, meg beszélgetsz, használsz abból az este nyolctól tízig terjedő kötetlen beszélgetésből, ami végül nem valósul majd meg, illetve nem úgy, és nem ott, ahogyan tervezve. Azután egy hirtelen lendülettel valamikor három körül minden összejön, felírják a nevedet, te meg kihúzod a nylonszatyorból azt a csapatot, ahová végül nem kerülsz be majd, hanem egy másikba, ahová nem a sors, de te sorsolod magad. Mert vannak teamek, pontosan hét, amibe az a sors vezet, mondjuk az, amelyik a bútorokkal foglalkozik, vagy amelyik a túléléssel, a papírral, a porcelánnal, az elmaradhatatlan játékkal, vagy teszem azt az, amelyiknek nem maradt már semmi, az, amelyik emléktárgyakat fog a két szép kezével létrehozni. Legalább most, hajnal kettőkor, ez az előrevetíthető tényálladék, bizony, tobozokat fognak gyűjteni, hogy azután fantáziadúsan papírba csomagolják őket, hogy majd még fantáziadúsabb ideológiával leöntve örök emlékként az itt megjelentek kezébe nyomják, hogy azok egy rövid idő után…
Ez még nem biztos, a megjelenés időpontjára okosabbak lehetünk már.
Négy óra után kicsivel, megnyitó, majd a különböző városokból érkezett csoportok bemutatkozását hallgatgatjuk nem csökkenő figyelemmel, hogy majd a végén Horváth Norbert V. OFMH tegyen tanúbizonyságot olyan dolgokról, melyekre nem hivatott, mögötte pergő soproni látképekkel, kicsit égünk helyette, sebaj. Azután Hegedűs veszi át a főszerepet, aki ismeri nagyjából, el tudja képzelni, milyen stílusban vezényli le a következő órácskát, némelyek nevét összekeverve, némelyeket súlyos zavarba hozva, ugyanakkor rendkívül szórakoztatóan, így lassan és vidáman mindenki megtud mindent mindenkiről, kiváltképpen az esti menüt.
Az este vacsorával, sörözgetéssel, kishordózgatással folyik emelkedett hangulatban, a már említett nyolctól tízig terjedő kötetlen beszélgetés nevű programrész határait feszegetve. Azután az elmaradhatatlan Dáridózó, ahol Sáfi és a hihetetlen tanulmányi eredményekkel büszkélkedő Burkus László barátunk lábunknak és hangulatunknak még hihetetlenebbül jó zenékkel kedveskedik, hogy azután, kettő körül az a kéjes érzés kerítsen majd hatalmába, amikor egy náladnál sokszorosan súlyosabb biztonsági őrnek kísérelsz meg elmondani egy brutálisan kézenfekvő, ám számára teljesen ködös egyértelműséget.
Karodon ragacsos ujjai.
OKR
2001. szeptember 07., péntek 15:39
|
|
|
