Lk 15.1-32 A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen. Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Amíg a múltban a történet gerince "a tékozló fiú" cím alatt "futott", addig egy idő óta a biblikusok és pasztorálók a tékozló atyáról beszélnek.
A tékozol szó alatt az elherdál, elpazarol igéket említi a szinoníma szótár.
Ha semmi mást nem teszünk az összetett, és ilyen rövid terjedelemben elemezhetetlen példabeszéddel, most legalább azt próbáljuk felmérni, hogy mennyire tékozló ez az atya?
A szokásoktól valóban messzire távolodik, amikor időnek előtte, halála óráját megelőzve osztja szét fiai között a vagyonát. Így maga is kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és nem kell messzire mennünk a művészetek könnyen kisajátító határmezsgyéjén, hogy a tékozló atyából kitaszított apa legyen!
A feltétel nélküli és megelőlegezett szeretet az Atya, az Isten szinonímája. Többet senki sem tett ellentételezés nélkül, szórta szét lényegét, a szeretetet, mint éppen ő, fián és a kereszthalálon át. Eddig nincs vita - keresztények között -, általában.
Ahogyan a történetbeli atyából is csak akkor lesz tékozló atya, amikor kétszer is úgy látszik, hogy hiába történt minden. Az érdekes, hogy a dénárban megegyező munkások történetéhez hasonlóan - emberi mértékkel méricskélve - hosszú távon megnyugtató megoldást a példabeszédben Jézus is csak az egyik félre ad.
A kisebbik fiú mindene odavész, de megmenti az atyai szeretet (annak emléke, felidézése, a bizalom). Tékozló-e az atya, aki abban az örömben részesül, hogy visszaérkezik a kisebbik fia? Nem, mert nem volt hiábavaló a szeretete. Kedves ismerősöm szokta mondani, hogy "egy hülyeség mindenkinek kijár az életben". Nos, a kisebbik fiúnak - úgy látszik - ez elegendő volt.
A megoldás már nem ilyen egyszerű a nagyobbik testvér esetében, és úgy látszik, Jézus történetében is "elvarratlan" a legtöbbünk számára ez a szál. Ki gondolná, hogy a hűséges fiú bennsőjében hogyan lobog a düh lángja, mennyire kényszeredett csak látszat-jósága, lojalitása? (Gondolni sem merek magunkra, már csak az összehasonlítás miatt!)
A szeretet vajon itt is eléri a célját, ő is magába száll, és el tudja-e mondani ő is az apának: "vétettem ellened és az ég ellen"?
Kicsit vonatkoztassuk magunkra az elbeszélést, akik valamiképpen mind herdáljuk az atyai szeretetet. Milyen mélyre kell jutnunk, vagy a másik oldalon milyen bűnös befogadását kell megérnünk, hogy kibújjon belőlünk a fiúk egyike? Aki egy bizonyos kort megért a huszadik század végén, annak ezt a történelmi leckét nem kell magyarázni.
Nem az atyán és nem a szeretet adóján múlik az, hogy tékozol vagy nem. A szándékot és a konkrét tetteket értünk mi magunk tesszük elherdálttá, eltékozolttá, amikor nem azonosulunk az adakozó szeretet szándékával.
Isten nem választhat, mert Neki csak egy lehetősége van, szeretni. Mi vagyunk azok, akik "fenenagy" szabadságunkkal élünk vagy visszaélünk, és ezzel tesszük esetleg ragyogóvá a keresztet az azon függővel együtt, vagy csúfoljuk meg, tesszük számunkra értéktelenné az áldozatot, tékozlóvá a szeretetet. Egymással szemben is, de közvetlenül az Atya szándékával ellentétesen is.
- DI -