|
Szomszédvár - Régió |
|
Szép őszön, ha az embernek nincs kertje, hogy szüreteljen, a gyárlátogatás is megteszi
Lasszóval keresik a munkaerőt?
"Azt írta az újság", hogy gyárlátogatásra várják az embereket szombaton itt és itt. (Az időpontról már a hirdetésben megadott telefonszámon voltam kénytelen érdeklődni - ugyanis az újságban azt "elfelejtették" közzétenni. Furcsa...)
Felelevenedett előttem életem első "gyárlátogatása" - elmentem apával egy falemezgyárba, mert ott volt dolga. A cseres faillat, a hatalmas szerkezetek... hát... majdnem olyan félelmetes volt számomra, mint az az eset, amikor négy éves koromban mellettem - az akkor még itt-ott használatos gőzmozdony - kieresztette a gőzt. Azóta sem igen van bizodalmam a vonatokhoz... Hiába, a kora gyerekkor élményei!
A falemezgyárba tett kis kiruccanás viszont egyáltalán nem hagyott bennem negatív emléknyomot, inkább csak az maradt meg, hogy nagy gépek közelében nagyon kell vigyázni, és a szakavatott vezető utasításaira elengedhetetlen pontosan figyelni.
Amikor nyolcadikos voltam (esetleg még hetedikes?), kendergyárat, ruhagyárat és... - nem emlékszem a harmadikra - látogattunk meg, jobban előkészítendő a pályaválasztást, a továbbtanulásra jelentkezést. Ami azt illeti, kattogtak a gépek "rendesen", por is volt... Hát még akkor mennyire elgondolkodtam, amikor megtudtam, mennyire korán kezdődik ott a délelőttösnek elkeresztelt műszak, mennyire késő van, amikor a délutáninak csúfolt befejeződik; s igencsak sajnáltam azon szerencsétleneket, akiket sorsuk arra vet, hogy éjjeleken át hallgassák, éjszakai műszakjuk során - nem a házastárs horkolását, mint más hétköznapi polgár, hanem - a gépek monoton "lefetyelését", vitáját, brummogását és szisszenését! Nem a gyárimunkás életpályát választottam. (Bár, a sors még odakényszeríthet, tudom!! Sőt, még rosszabb helyekre is!)
Gondoltam: annyi év után megnézek egy mai gyárat, miért is ne! Nemzetközi, világhírű, mindenki által ismert márkájú technikai eszközöket (többek között telefont, monitort, borotvát, televíziót, videót stb.) gyártanak a cégóriás gyáraiban, amelyekből egynémely holmi a szombathelyi üzemcsarnokokban kerül le a futószalagról. /Nem óhajtok a reklámtörvényt illetően borotvaélen táncolni, úgyhogy maradjunk ennyiben./
Volt egy látogató turnus délelőtt tíztől, egy déltől s az utolsó: kettőtől. Az utolsó időpontra tudtam kijutni. Kis loholás is maradt a végére, de pontosan megérkeztem. Öt, azaz öt fő tolongott a porta előtt, a bejárati kapunál. Mikrobuszokkal éppen távoztak a délelőtti műszakjukat befejezők - kerékpárokkal, motorral a helyiek. Kamionok, teherautók, személyautók a gyár parkolójában. Még volt kijövő ember. Amikor kiléptek a kapun, rányomtak egyet tenyerükkel egy piros gombra, ami adott egy rövid fütyülő-sípoló hangot. Elköszöntek a portástól, megbámultak minket, azután agyő. (A sípról később egyik látogató-társunk kérdésére megtudtuk, hogy véletlenszerűen hosszan is megszólalhat, ilyenkor az illető "kiválasztott" bemegy a portára, ahol megnézik a táskáját, nem lopott-e alkatrészt, vagy bármit.) "Várunk még egy kicsit" - közölte a fiatal hölgy, aki vezetésünkre jelent meg; mint kiderült, az újságban az eseményt meghirdető munkaerő-kölcsönző cég ügyvezető igazgatója. Vártunk. A portás bemondott valamit a hangosba, ötünk közül az egyik, egy kb. ötven éves férfiú nyakát nyújtogatva kíváncsiskodott mindenfelé, lépkedett erre-arra. Mi, többiek - értsd: négy fő illető - birkamód álldigálltunk. No, aztán elindultunk. Lépcső fel az öltözőbe. (Mármint láttuk, nem mentünk fel.) El balra. Tükörfényes linóleum. Nagyajtó ki - hú! Gépzaj, de jó sok decibellel. Az automata gépsor termében voltunk. Néhány dolgozó ügyelt járkálva a számítógép vezérlésű masinákra - őszintén szólva nem figyeltem, volt-e rajtuk valami fültyű, el voltam foglalva a reszketéssel, hova is léphetek... Remélem, volt rajtuk.
Tömegesen áthömpölyögtünk egy még nagyobb terembe, ahol három-négy gyártósor csendesen pihengetett, másik kettőn dolgoztak. Általában fülhallgató volt rajtuk, mint kiderült, rádiót hallgattak. Hm. Tiszta szórakozás - gondolná az ember. Kezükön vagy bokájukon rugósan nyúló (engedi a kezet nyúlkálni a kis alkatrészes dobozokba) földelés volt, nehogy sérüljenek a beültetendő vagy beültetett mütyűr kis alkatrészek. Csend, nyugalom. Egyesek (három-négy fő) szemmel láthatóan a dolgukat téve mászkáltak ide-oda, nézelődtek, odahajoltak valakihez. Állva dolgozó ember is volt. Számítógép is, ellenőrző gép is. Nem is egy. Forrasztott is valaki, szintén nem is egy ember.
A teremben abszolút világos volt - kellemes halványszürkés-fehéres "hangulat" uralkodott. A dolgozók köpenyei is fehérek. Másik vezetőnk, aki már a gyár alkalmazottja, nem a munkaerő-kölcsönzőhöz tartozik, elmagyarázta, ki mit csinál, mi a lényeg. Nagy figyelem szükséges, pontosság. Nem beszélgetnek - helyette hallgathatják a rádiót. Ki lehet menni (pl. vécére) - akkor beül helyettük a beugró. Van egy öt perces és egy tíz - vagy tizenöt - perces szünet; nem értettem pontosan, mert a sziszegő vákuumdolgok azért csak adtak annyi hangot, hogy ne lehessen mindent érteni - egyébként tényleg laza csend uralkodott a teremben. Az őszülő úr odament egy dolgozóhoz, ezért toporogtunk egy helyütt némi időt, míg ő kedvére kikérdezhette az illetőt - illetve: amíg vezetőnk az "orrára nem koppintott", és kedvesen továbbhaladásra nem invitálta. Valójában nem igazán haladtunk azután sehová, csak annyi volt, hogy a forgó székeken üldögélő dolgozók háta mögött végigmentünk ezen az egy gyártósoron, azután ki az udvarra, azután be az igazgatósági, irodai épületbe, fel az első emeletre, ahol a "tréningteremben" - értsd: asztal, székek, elöl tábla, tehát inkább tanteremfélének nevezhetnénk - egy harmadik fiatal hölgy várt minket, s diavetítéssel egybekötött rövid ismertetőt tartott a gyár történetéről, a gyárban jelenleg folyó termelésről.
Aki akar, ezután megírhatja a tesztet, és ha azon megfelel, hétfőn, orvosi vizsgálat után, akár már munkába is állhat - tudtuk meg a szót ismét átvevő munkaerőkölcsönzős hölgytől. E ponton hárman felálltunk, mondtuk, hogy mi csak gyárlátogatásra jöttünk - és csendesen távoztunk. Kettő, azaz kettő illető maradt. A "kotnyeles" idősebb és egy csendes, nagy szemű, kissé enervált fiatalabb férfiú.
Egy esetből nem lehet általánosítani - de ahol lasszóval akarnak munkaerőt szerezni - ugyanis az ikszedik hölgy elmondta, hogy nagy szükség volna munkaerőre -, ott nem állíthatjuk, hogy munkanélküliség van. Márpedig ez sima betanított munka, nem hűde nyelvismeretet és minden hiperszuper tudást igénylő tevékenység. Tegyük fel tehát a kérdést, miért nincs a helyekre elég ember. Feltettük. Most kíséreljük meg a válaszadást.
A helyekre főleg nők jelentkezése célszerű, mert az ő kezük kisebb, jobban meg tudják fogni, s ügyesen a helyére illeszteni az apró kis alkatrészeket. Csakhogy: a munkarend vagy három-műszakos, vagy folyamatos - ahogyan újabban már a legtöbb gyárban az Magyarországon. EM-BER-TE-LEN. A természetes életritmus teljes felborítása - előbb-utóbb egészségkárosodással, de mindenképpen azonnali káros kihatással van mind az egyénre, mind családjára - álljon az még szüleiből és testvéreiből, vagy akár házastársból-élettársból és gyermekekből. Két-három nap munka, mondjuk, délelőtt. Egy-két nap pihenés. Megint három nap éjszaka. Mondjuk, három nap pihenő. Aztán délután stb. FO-LYA-MA-TO-SAN. Tehát szombat-vasárnap - olyan az e munkarend szerint üzemelő sok-sok gyárban NINCSEN. Azért hangsúlyozom ezt most ilyen szájbarágósan, mert feltételezem, hogy nem a gyári dolgozó lakosság olvassa legnagyobb számban az online lapokat, akik meg olvassák, hacsak nem ilyen munkarendű szülők gyermekei, vagy gyermekek édesanyja-édesapjai, nemigen vannak tisztában az embernyúzás napjainkban űzött egyik legfejlettebb formájával.
Szerény meglátásom szerint EZ az oka annak, hogy munkaerő-hiány észlelhető például EBBEN a gyárban. Persze, aki itt elhelyezkedik, ne gondoljon arra, hogy szépen bekvártélyozza magát, és nyugdíjas koráig húzhatja majd ehelyt az igát. Nem. Eleve nem határozatlan munkaidőre szól majd a szerződés - sem először (gondolok itt a próbaidőre), sem utána. A próbaidő után határozott időre szóló munkaszerződés-megkötés várható - e gyár esetében még csak nem is a gyárral mint alkalmazóval, hanem a munkaerő-kölcsönző céggel (név nálam - a reklámtörvény szent). Ez utóbbihoz nem fűznék megjegyzést - se kis vakkantásnyit, se részletekbe menő kivesézőt, okokat keresőt.
A gyárban van kantin, ahol le lehet vásárolni az étkezési hozzájárulást, amit úgy ismertetett a gyár alkalmazottja, hogy "ha jól tudom, most 1400,- forint" - szóval látszik, mennyire foglalkoztatja őt, a nagy magasságokban lévő irodista (ilyen-olyan neveken becézett rangú) ifjú hölgyet, mi is folyik alant, a verejtékszagban. Nem akart ám ez amolyan kommunista-marxista szagú cikk lenni, csak kicsit kiakasztott ez a laza, hogy ne mondjam, hányaveti kis stíl, "hozzáállás".
A gyárban zajlik a sportélet. Kedvezményes bérletet lehet kapni egy fitnesz-klubba is. Év végén, december valahanyadikán nagy gyári bálat rendeznek.
Nem bántam meg, hogy nem szüretelni mentem. Modern-Chaplin új-filmjének pár kockájába láthattam bele pár tíz perc erejéig. (Tudják, amikor csak megy a szalag, megy a szalag, s ő egy nagy csavarkulccsal időről időre meghúz valamit.) Tudom, hogy ez üzemben a kereset nem rossz - bár erről aztán egy árva vakkantásnyi szót nem hallottunk egyik - minket kézről kézre adó - ifjú hölgy szájából sem. Az igazsághoz hozzátartozik - nem is kérdeztük. Gondolom, mindenki arra számított: majdcsak sorra kerül ez is. Feltételezem, hogy akik a teszten ott maradtak, a kemény két fő, már erről is kaptak némi felvilágosítást - ha nem, hát megkérdezték. TALÁN tudta az illető hölgy, TALÁN jobban, mint ama bizonyos étkezési jegy momentán értékét...
Nem tudhatom, a tíz órai, illetve a déli gyárlátogató turnusra hányan mentek el. Meglehet, oda is elég kevesen. Márpedig a gyárba kellENE a munkaerő. Szükség lenne újabb emberi robotokra, akik koncentráltan végigdolgozzák a maguk nyolc óráját, szombaton a tízet - ha jól értettem a szippogó gépek között, még ott lent, a gyártósor mellett -, hol délelőtt, hol délután, hol éjjel, a családjukat természetesen intézik, ahogy tudják... , a fölöttük zörgő, dübörgő lakóktól függetlenül kipihenik magukat, szervezetük engedelmesen elálmosodik, s jót pihen bármely napszakban, ahogyan csak a gyári munkarend ezt lehetővé teszi, gyermekeik suttogva járnak-kelnek, mindenki szorgosan elpakol maga után, elmosogat, férj vagy nagyobb gyerekek áhítattal és pontosan bevásárolnak, a gép kimos, a családtagok szép szervezéssel rendre feltakarítanak - a kedves mamának, feleségnek már csak esetleg a vasalás marad. Jaj, majd elfeledtem: valamilyen csodálatos személy szépen elviszi reggel a gyereket bölcsibe, óvodába, iskolába, s délután érte megy... MERT HA NEM, ha "egynek-egynek" a gyári folyamatos munkarendben dolgozó nők közül "esetleg" a fent leírtaknál jobban be kellene folynia a családi munkamegosztásba - hát nagyon valószínű, hogy kialvatlanul, kedvetlenül, ingerülten, depressziósan, enerváltan, netán sírásra hajlón töltené napjait. Esetleg rászokna a cigarettára (eszméletlen sokan töltik cigarettázással a gyárban az öt perces és a másik, hosszabb szünetet!!!), talán az alkoholra - s a gyorsan szaporodó ráncok, (szemében a vérerek) korán öreggé "varázsolnák" színtelen, fakó, dohányszürke arcát, meggörbítenék járását, s megeshet, hogy nem az Avon Női Futóklub heti rendes edzésein való fitt megjelenés lenne a legfőbb gondja. Esetleg...
Nem, nem szüreteltem. A szép őszi szombaton bepillantottam sokak kényszerű mindennapjába, s amit láttam, nem volt kedvemre való. Mit láttam? Csak azt, amit annyi öreg adott már tovább annyi fiatalnak, s a fiatalabbak, korosodván, megint csak továbbhagyományozzák: Megládd, fiam, a muszáj nagy úr!
- gyöngyös -
2001. október 14., vasárnap 21:27
|
|
|
