Lk 18.9-14 Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

Jézus szereti az ellentétek, a szélsőségesek összehasonlítását, hogy rámutasson: Isten nem a világi mércével állítja sorba az embereket, s magának a teremtménynek sem válik hasznára, ha önnönmagát bármilyen módon - Isten helyett - besorolja.
Nem olyan régen olvastunk a gazdag emberről és a szegény Lázárról, ma pedig a farizeus és vámos történetét hallgatjuk. Ha lehet, még szélsőségesebb példa, főleg a korabeli zsidóság mércéjével mérve.
Ugyancsak valamiféle "kontra"-ként hat a példabeszéd az egyéni folyamatos imádság múlt vasárnapi történetével szemben. A folyamatosan dicsekvő, a magával eltelt ember megszégyenül. A történet tragikussága abban rejlik, hogy a farizeusnak a saját mércéje szerint tényleg van mivel dicsekednie, van mit Isten (Jahve) elé letennie, és a vámos tényleg bűnös, tényleg nem követte a farizeust annak "tökéletességében". Még az is lehet, hogy a farizeus "megdolgozott" saját természete ellen is, lehet, hogy "izzadságszagúak" mindezek a dolgok, melyeket felsorol.
Vajon ma hányan mernénk - magunkat vallásosaknak tartók -, nem imádságszerűen és nem dicsekedve, ezeket a korabeli tényeket a mára konvertálva (átfordítva) elmondani Isten előtt: megtartottam a tízparancsolatot (összességében vagy egyenként), megtartottam az egyház parancsait, testi-lelki jócselekedeteket vittem véghez stb., stb.?
Mi, akik "leragadtunk" az önvizsgálatban a bűneink felsorolásánál, vajon mellé mernénk-e egyáltalán állni? Nem hiszem, ugyanis nem illő a tökéletesség vélelme mellé állítani gyarlóságainkat.
Mindannyian vámosok vagyunk, a kor és termékeinek vámszedői, akik nap mint nap beszennyezzük "kezünket" (lelkünket) valamilyen módon a pénz, a mammon asztalánál. Akik beláttuk, hogy ez így van, azok a helyünket már megtaláltuk, (valahol hátul), most már csak a szavakat kell "kölcsönbe vennünk": "Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!"
- DI -