Lk 21.5 Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! - Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket.

Legtöbbünk hajlamos, netán féltékeny is arra, hogy mindent megtegyen a titkos tudás birtoklásáért (tudományosan a beavatottak tudásának birtoklását vallókat gnosztikusoknak, a jelenséget gnoszticizmusnak, gnosztikus eretnekségnek nevezzük). Könyvekből, kétséges Delphoi-i jövendölések "elemzéséből", legújabban Nostradamus írásaiból szeretnénk tudni előre a történéseket. Márpedig Jézus, amikor a világ végső eseményeiről beszél, elég élesen választja kétfelé a dolgokat.
Az első csoportba sorolja az eseményeket: háborúkat, üldöztetéseket, melyek "menetrendszerűen" ismétlik önmagukat. Bármennyitre tiltakoznak is a történészek a történelem ciklikus, rendszeresen ismétlődő események sorozataként való felfogása ellen, bizony megvannak minden időknek a bajkeverői, minden előjel nélkül tűnnek el városok, sőt országok a Föld színéről.
Az érzékenyebbek - bármilyen távol is zajlanak napjaink eseményei - hajlamosak arra, hogy úgy véljék, mindinkább érezzék: máris velük történnek a háborúk, az értelmetlen pusztítások. Ők is a pusztulásra kijelöltek közé tartoznak, s ezt az élő, de lélekben deformált emberek nyilatkozatai csak megerősítik. Nyilván igazuk is van, legalábbis abban a Hemingway-i híres mondás értelmében: "Soha ne kérdezd, kiért szól a harang! A harang érted (is) szól!"
Hogy hány ilyen ciklus zajlott le az elmúlt két évezred folyamán, az attól is függ, hogy ki hol élte meg, de azt már az én korosztályom is tudja: ő sem maradt ki az eseményekből: háborúskodásból és üldöztetésből. Mindig vannak, akik a gyűlölet parazsát vörösen izzón tartják. Mindez azonban az emberi történelem része, mert a végső jelek idejére csak az marad meg belőlünk, ahogyan mi ezalatt léteztünk: kitartottunk vagy elbuktunk.
Jézus akkor emeli ezeket az időben behatárolt eseményeket az üdvtörténet részévé, amikor azt állítja: mindez egyben alkalom a tanúságtételre, arra, hogy mások legyünk, arra, hogy a lelkünket megmentsük. Addig ugyanis könnyű a lélekről, a megmentendő, mindent túlélő valaminkről beszélni, ameddig csak elméletben van róla szó, de azonnal nehézzé válik, ha akárcsak egy hétköznapi csetepatéban kell nem úgy viselkednünk, mint azt vegetatív zsigereink diktálják.
Az események pedig zajlanak most is, amikor az egyházi év utolsó évközi vasárnapját ünnepeljük. A kérdés ugyanis egész évben az volt, s ha megéljük, a következőben is az lesz, miképpen tudtuk-tudjuk "beemelni" az évet életünkkel az üdvösség történetébe, melynek Királya az utolsó napon, s a következő, az egyházi év utolsó vasárnapján is vár mindannyiunkat.
- DI -