Emlékdiplomák pedagógusoknak
Sopron Megyei Jogő Város Önkormányzata és a Pedagógus Szakszervezet
szervezésében emlékdiploma átadási ünnepségen vettek részt 2001. november
16-án a Városháza Házasságkötő termében azok a pedagógusok, akik fáradhatatlan
és önzetlen elhivatottsággal szolgálták és még ma is szolgálják a magyar
oktatás ügyét. Az emlékdiploma elnyerésének feltétele 30 éves pedagógiai
szolgálat teljesítése, ugyanakkor a kitüntetettek közül, több pedagógus
még ma is aktívan dolgozik.
Az idén a főiskolák által kiállított emlékdiplomákat 16 pedagógus vehette
át.
Aranydiplomát (50 éves) tizenhárman: Fekete Imréné, Heller Lajosné,
Krutzler Jánosné, Bartha Gyuláné, Rokob János, Vadász Béláné, Báthori Gáborné,
Pápai Tibor, Tóth Béla, Eső Jánosné, Magyar Béláné, Kovács Irén, Steiner
János, Láng Alfrédné kapott.
Gyémánt diplomával áldozatkész munkáját két főnek köszönte a a város
és a pedagógus szakma: Horváth Józsefnek és Vágvölgyi
Ottónak.
Vas diplomát Süle Józsefné kapott.
A bensőséges hangulatú ünnepségen, amelyen a Soproni Zeneiskola növendékei
közreműködtek részt vett: Dr. Veress Márton szombathelyi Berzsenyi
Dániel Főiskola főigazgató helyettese, Dr. Baróti Zoltán az Apáczai
Csere János Főiskola főigazgató-helyettese, Tengerdi Antal alpolgármester,
Oktatási és Egészségügyi Iroda vezetője és munkatársai, a kitüntetett pedagógusok
és családtagjaik.
F.T.
2001. november 21., szerda 08:05