Egy autista csoportban

    Furcsák, szeretetre méltók, szépek, rendkívüliek. Ezek a jelzők jutottak eszembe először mikor huzamosabb időt töltöttem autista gyerekek között. Ők mások, mint mi. Ha az ember nem szólítja őket, órákig képesek a távolba révedve ülni. Olyankor valahol egészen messze járnak gondolataik és szinte megfejthetetlen, miről álmodoznak. Nem tudják szavakba önteni érzéseiket, arcukon nem látunk őszinte érzelmeket.
    A terapeuta elsődleges feladata, hogy az autistát a hétköznapi életre, túlélésre tanítsa. Egy ilyen, agyi rendellenességgel élő kisgyereknek meg kell tanulnia kommunikálni környezetével, hogy alapvető szükségleteit közölni tudja, egyébként, ha nem figyelnek rá egész nap képes táplálék nélkül maradni, mert nem érti, akkor kap enni, ha kér.
    Gyakorolnia kell, hogy ha jó a kedve, mosolyogjon, ha fáj valamije arckifejezéssel is jelezze. Nagy élmény volt számomra, betekinteni ezeknek a gyerekek a hétköznapjaiba, megfigyelni őket, segíteni rajtuk. Rendkívüli, ahogy a pihenés ideje alatt a játékokat használták, mert ez játszásnak nem volt mondható. Az ötfős csoportból mindenkinek megvolt a maga eszköze (egy vonatmodell kifuserált váza, egy kerekes műanyag ló, egy megszaggatott leporelló) amit tologatva, pörgetve, nézegetve teljesen kikapcsolt és végül csak nehezen lehetett visszazökkenteni a valóságba.
    Sokan esnek abba a hibába, hogy matematikára, történelemre próbálják oktatni őket és érthető az is, hogy a szülők szeretnék, ha az ő gyerekük is olyan lenne, mint a többiek, de előbb-utóbb rájönnek, számukra az elvont dolgok (mint az idő múlása, vagy a pénz fogalma) felfoghatatlanok.
    Csak ismerős, megszokott környezetben érzik jól magukat és ott is elkülönített tereken (játéktér, pihenő tér, étkező tér) igazodnak el. A mindennapjaikat még inkább megkönnyíti a napirendi kártyák használata, amely segítségével az idő múlását és az egymást kővető tevékenységek sorrendjét is könnyebben megértik.
    Ezeken a kártyákon az egyes napi elfoglaltságok, evés, játék, pihenés, torna, tanulás, rajzos, vagy írott formában látható. A nap kezdetekor ezeket egy táblára felragasztják egymás alá és amit végrehajtottak, egy dobozba kerül. Ha a kártyák elfogynak a tábláról, akkor vége a napnak, mehetnek haza. Egyre több olyan közösség alakul, amely együtt foglalkozik fogyatékos, valamilyen rendellenességgel született és teljesen egészséges gyerekekkel. Sok autista ezt jól is fogadja, könnyedén beilleszkedik, mégis legtöbbjük csak speciális környezetben érzi jól magát.

Ahogy nézem őket és játszás közben teljes átszellemülést látok a tekintetükben, átfut az agyamon, vajon melyikünk boldogabb?

S. J.