Meg tudod csinálni - Szenkovits
Péter új könyvének bemutatója
A soproni Perkovátz Házban Szenkovits Péter újságíró - a Kisalföld
soproni szerkesztőségvezetőjének - újonnan megjelent könyvét Mikó István
színművész ajánlotta a igen szépszámú közönségnek.
Perkovátz Tamás házigazdaként köszönti a vendégeket
Meg tudod csinálni címmel harmadik kötete ez már
Szenkovits Péternek, aki élete első interjúját 1979-ben harmadéves főiskolásként
Mensáros
Lászlóval készítette, akkor, amikor - saját bevallása szerint - még
nem igazán tudta, hogy mi fán terem az interjú.
Azóta - szintén Szenkovits Pétert idézve - némi
fogalma van már az interjúkészítésről, s mint rövid interjú-tárgyban tartott
értekezésében kifejtette, nehéz műfaj az interjú, de ugyanakkor számára
a legszebb. A szerző által szabadon választott, mint ő maga szó szerint
mondta "úgy-ahogy sikerült" interjúk kerültek a könyvbe.
Milyen a jó interjú?- tette fel önmagának és a hallgatóságnak a kérdést
Szenkovits Péter, egyúttal meg is válaszolva azt.
Mikó István - önkényesen átírt-személyessé tett idézettel
- köszöntötte Szenkovits Pétert
- Minél jobban belemélyedek, annál lassabban olvasom, hogy a lehető
később érjek a végére. Falatkákat veszek csak be, azaz szinte megrágom
a kifejezéseket, hogy jó ideig érezzem az ízeket. A jó interjú építkezik,
elindul valahonnan, íve van, aztán megérkezik, visszakanyarodik, visszakacsint
a kiindulópontra, mégha akár egy másik dimenzióból is. A jó interjú olyan,
akár egy jó színielőadás, (amelyből a soproni Petőfi Színházban is nem
kevés volt az elmúlt évtizedben), katarzissal jár, megtisztít, hogy megrendít,
hol megnevettet. Ekkor is, akkor is nagyot nyelünk, vagy zsebkendő után
kotorászunk.
A jó interjú, rólunk szól, nekünk üzen… A jó interjú, azaz az őszinte
beszélgetés, a nyíltság, a nyitottság, a felismerés, a beismerés, az útkeresés,
a botlások bevallása és vállalása, a korrekcióra való hajlam, vagy legalább
is a korrigálás gondolatával való kacérkodás; a mit kellene másként csinálnom,
a hogyan tovább kérdései befészkelik magukat a szívbe és fejbe, kapaszkodók,
s mint ilyenek újságba, s ha tényleg nem annyira csapnivalók, akkor kis
kötetbe sűrítendők; mint őszi fagy előtt összegyűjtendő virágmagok, hogy
maradjanak meg jövőre is, gyönyörködhessünk bennük a jövőre is.
Mitől szép egy interjú?
Amitől szép egy lepke, egy virág, egy napsugár az étkező fagerendáján.
Mitől szép a gyermek arcán a mosoly? Vannak kérdések, amelyek azért vannak,
hogy ne válaszoljuk meg azokat.
Mondjuk: csak. Mert.
Más kérdés, amiről egyébként a könyv előszava is szól, hogy miért pont
az a két tucatnyi beszélgetés szerepel a kötetben, mint ami belekerült.
“Miért pont ők?
Véletlen? Sorsszerűség?
Nem tudom.
Példák. Példaképek.
Meg tudták - tudják - csinálni önmagunkat.
Hatnak. Hatósugaruk mérete más és más,
De ahol "érvényesek", ott teremtenek.
Belőlünk: valamit s talán valakit.
Sugallják: így is lehet. Így kell(ene).
Hogy - sokszor iszonyúan - nehéz?
Az.
Velük elviselhetőbb."
Hét fejezetbe rendezve huszonhat interjú olvasható a kötetben. Károlyi
Béla, Törőcsik Mari, Szokolay Sándor, Várszegi Asztrik, Sinkovits Imre,
Mikó István, Koncz Zsuzsa, Presser Gábor szólal meg a többi szintén
hasonlóan neves színész, sportoló, rendező mellett. Az 1996 és 2001 közötti
időszakban készült interjúkból - annak ellenére, hogy a világ és az általa
teremtett helyzetek folyamatosan és nem kis sebességgel változnak - mégis
érződik valami örökérvényű mindenkinek szóló, és mégis személyes üzenet.
Az, hogy: meg tudod csinálni, és ennél talán egy kicsit több is…
té
Fotó: Pluzsik T. és Tóth É.
2001. november 24., szombat 12:18
|