Meg tudod csinálni - Szenkovits Péter új könyvének bemutatója

A soproni Perkovátz Házban Szenkovits Péter újságíró - a Kisalföld soproni szerkesztőségvezetőjének - újonnan megjelent könyvét Mikó István színművész ajánlotta a igen szépszámú közönségnek.

Perkovátz Tamás házigazdaként köszönti a vendégeket

    Meg tudod csinálni címmel harmadik kötete ez már Szenkovits Péternek, aki élete első interjúját 1979-ben harmadéves főiskolásként Mensáros Lászlóval készítette, akkor, amikor - saját bevallása szerint - még nem igazán tudta, hogy mi fán terem az interjú.
    Azóta - szintén Szenkovits Pétert idézve - némi fogalma van már az interjúkészítésről, s mint rövid interjú-tárgyban tartott értekezésében kifejtette, nehéz műfaj az interjú, de ugyanakkor számára a legszebb. A szerző által szabadon választott, mint ő maga szó szerint mondta "úgy-ahogy sikerült" interjúk kerültek a könyvbe.
Milyen a jó interjú?- tette fel önmagának és a hallgatóságnak a kérdést Szenkovits Péter, egyúttal meg is válaszolva azt.

Mikó István - önkényesen átírt-személyessé tett idézettel -  köszöntötte Szenkovits Pétert

- Minél jobban belemélyedek, annál lassabban olvasom, hogy a lehető később érjek a végére. Falatkákat veszek csak be, azaz szinte megrágom a kifejezéseket, hogy jó ideig érezzem az ízeket. A jó interjú építkezik, elindul valahonnan, íve van, aztán megérkezik, visszakanyarodik, visszakacsint a kiindulópontra, mégha akár egy másik dimenzióból is. A jó interjú olyan, akár egy jó színielőadás, (amelyből a soproni Petőfi Színházban is nem kevés volt az elmúlt évtizedben), katarzissal jár, megtisztít, hogy megrendít, hol megnevettet. Ekkor is, akkor is nagyot nyelünk, vagy zsebkendő után kotorászunk.
A jó interjú, rólunk szól, nekünk üzen… A jó interjú, azaz az őszinte beszélgetés, a nyíltság, a nyitottság, a felismerés, a beismerés, az útkeresés, a botlások bevallása és vállalása, a korrekcióra való hajlam, vagy legalább is a korrigálás gondolatával való kacérkodás; a mit kellene másként csinálnom, a hogyan tovább kérdései befészkelik magukat a szívbe és fejbe, kapaszkodók, s mint ilyenek újságba, s ha tényleg nem annyira csapnivalók, akkor kis kötetbe sűrítendők; mint őszi fagy előtt összegyűjtendő virágmagok, hogy maradjanak meg jövőre is, gyönyörködhessünk bennük a jövőre is.

“Miért pont ők?
Véletlen? Sorsszerűség?
Nem tudom.
Példák. Példaképek.
Meg tudták - tudják - csinálni önmagunkat.
Hatnak. Hatósugaruk mérete más és más,
De ahol "érvényesek", ott teremtenek.
Belőlünk: valamit s talán valakit.
Sugallják: így is lehet. Így kell(ene).
Hogy - sokszor iszonyúan - nehéz?
Az.
Velük elviselhetőbb."

Az, hogy: meg tudod csinálni, és ennél talán egy kicsit több is…

té
Fotó: Pluzsik T. és Tóth É.