Mt 3,1-12 Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.”

Kedves fiatal barátom!
A mai gondolat leírásához az adta az apropót, hogy nemrég olvastam egy nagyon kedves írásodat arról, hogy a matéria és a lehetőség állandósága miképpen "teszi feleslegessé" az ünnepet ill. az ünnepre való készülődést.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire megértlek, mint az írás szerzőjét, aki tehetetlen vagy az idő múlásával szemben, és ezért - emberi módon - valami állandóság, folytonos jó, kapaszkodó után vágyódsz. Ugyanakkor azt is le kell írnom, hogy az ún. nyugati kultúra kérdésedre a megnyugtató választ a kereszténységben találta meg és találja meg még ma is, akkor is, ha "csak" 75-80 százalékunk hisz egy felső hatalomban, ha csak 5-7 százalékunk teljesen materialista. Azt persze senki sem tagadja, hogy ma a "válogatósak" világában élünk, és a magát istenhívőnek vallók többsége is valamiféle "Isten igen, egyház nem" magatartásban (és még jó, ha csak ebben) érzi jól magát.
Keresztelő Szent János ismerte kortársait, és tulajdonságainkban vajmi kevés változás állt be azóta: tudjuk, hogy minden nap, folyamatosan tehetnénk a jót, állandó adventet és karácsonyt "varázsolhatnánk" a földre, mégsem ez történik, noha változatlannak tűnő fényben ragyognak a csillagok. (Valóban változatlan? Nem halványulnak el, amikor "Bezárulnak az utcára nyíló ajtók, elcsendesül a malom zúgása. Fölkelnek a madárszóra is, és elhalkul minden énekszó. (Préd 12,4)"?) Mégis csak ritkán fordulunk megbánással és szeretettel mások irányába.
Persze, hogy a filia vonzódása, az erosz vonzalma sem állandó, mégsem éljük ezt meg úgy, mint egy nem pótolható érzést. Egyedül az agapé-szeretet tetteinek elmaradását hiányoljuk mindannyian - és ebben is közösek vagyunk - igazán.
Jézus kortársai sem nélkülözték ezt az érzést: jó irányban indultak a pusztába, Jánoshoz, mégis micsoda megszólításban részesülnek. "Viperák fajzatja!" A Keresztelő elmagyarázza: ha bárki azt gondolná, hogy még mindenre van idő, akkor az téved: "a fejsze már a fák gyökerén". Véges az időnk és végesek a lehetőségeink emberként. Amikor tehát adventről beszélünk, akkor annak valódi tartalmát, jelentését értjük alatta, ez pedig az "eljövet", vagy ahogyan a 2000 éve asszociált tartalommal kimondjuk, az "Úrjövetről" beszélünk. Azt tudatosítjuk magunkban, hogy az ember periodikus magatartásával naponta a lázas tenni akarás és a kellemes tespedtség, mint állapot között hányódik. Igenis van jelentősége annak, hogy bizonyos időt tudatosan arra szán, hogy magát és a másokkal való kapcsolatát helyrehozza, magatartását "helyrepofozza".
Ez közös kötelessége hívőnek és nem hívőnek egyaránt, noha van, ami visszahozhatatlanul elmúlt, s van, ami látszólag változatlan. Jogot formálhatsz arra is, hogy magadban a fény győzelmének ősi, kultikus tartalmát tedd magadévá, de mindenképpen olyant érdemes magadba fogadni, amire "megéri" a készülődés, ami változást hozhat az életedben. A bűnnek persze csak ott van értelme, ahol ismerik annak ellentetjét is. Nehéz egy érzékeny lelkiismeret nélküli embernek mulasztásról, megbánásról beszélni. Hiszen bizonyos értelemben és egy bizonyos korig, talán a fiatalság végleges elmúltáig, sok minden változatlannak tűnik.
Az advent alkalom, ami ismétlődik is, állandó is, vissza is tér, meg is szűnik - a nyugati kultúra hagyományőrző felfogásában, de mindenkinél kikerülhetetlenül - egyszer. Addig pedig, amíg alkalommá nem válik, nem advent az advent és nem karácsony a karácsony. Nem csoda, ha a tartalom tudatos művelése nélkül, amit János a "bűnbánat méltó gyümölcsei"-nek nevez, nem találod igazán sem az értelmét, sem a helyedet. Őszintén szurkolva ezért szeretettel köszönt
- DI -