Mt 1,18-24 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta.

Azért azt el kell ismernünk, hogy bármennyire is a zsidóknak írta Máté evangéliumát, kellett hozzá egy jó adag bátorság, hogy Jézus születésének történetét így írja le.
A "bűn", mely a zsidóknál szigorúan büntetendő volt - akár a megkövezésig, a halálig -, aligha volt megmagyarázható. Csak József hívő voltának köszönhető (aminek révén az álom szóval kifejezett közvetlen kapcsolat létrejöhetett közte és az isteni küldött között), hogy Mária nem jut a házasságtörő asszonyok sorsára. "Igaz ember volt", mondja a Szentírás, de ez biztosan nem kímélte meg attól, hogy álmatlan éjszakákat szenvedjen végig, kétségbeesést és a tehetetlen düh valamilyen formáját érezze.
Nagy és emberi erőt meghaladó feladat előtt állt, Isten segítsége kellett a megoldáshoz.
Fontosnak érzem, hogy József szeretete már az angyal megjelenése előtt megnyilvánul, a lehető legenyhébb formában határozva meg a teendőt: Máriát nem megszégyeníteni, esetleg megölni, de elhagyni kell.
Az Isten által elvárt valóság azonban sokszorosan felülmúlja ezt. Mindig Pálfordulásról beszélünk, pedig Józseffel is nagyot fordult a világ. Azt, ami bűnként indult, azt áldásként, Isten jelenléteként elfogadni. Az áldott állapotban belül hordani a kegyelmet, hogy velünk az Isten, nemcsak Józsefet, nemcsak Máriát, de a világot sem hagyta el, mert Emmánuel, azaz velünk van, bizony merész forduló egy zsidó gondolatmenetben. Legalább három életet kellett feltenni rá, hogy a mindenségé lehessen.
Mi, akik kétezer éven és sok magatartási szabály liberalizációján vagyunk túl - minden isteni beleegyezés nélkül - vajon meg tudnánk-e szeretetben oldani a hasonló helyzetet, ha pedig nem, akkor Istentől várnánk-e el a megoldást?
Sokan és sokféle módon fogalmazták meg a művészet nyelvén, hogy az ember Jézussal ma is ugyanazt tenné, mint akkor. A fogamzás körülményei azonban még ezeket a próbálkozásokat is meghaladják. Hamisan hangzik minden kegyes szó, át kell engednünk a teret annak a két szereplőnek, akik nem elméletieskedtek, csak megtették, amit meg kellett tenni. Utólag igazolta mindannyiuk döntését az idő.
Az evangélium megírásakor József már régen nem él, Mária is valószínűleg meghalt. Az Isten nélkül bűnné degradálható megtestesülés már társadalmilag sem büntethető. Elindult - mint minden fogamzással - egy olyan, a Teremtő szándéka szerinti folyamat, mely mindent felforgat, mely tüzet és enyhülést, mely szenvedést és megváltást hoz. A másik oldalon szerényen és sokak számára felfoghatatlanul ott a szülők áldozata.
Advent utolsó, negyedik vasárnapján pedig ott az evangélium által kitűzött cél: önátadásban elmenni a végsőkig, amíg Isten be nem avatkozik. Végsősoron felébredni végleg az álomból, és cselekedni: lehetőleg a Harmadik Isteni Személytől "fogantatottan", ahogyan Jézus "élte elő" életünket a magáéban.
- DI -