Jn 1,1-18 Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Akik még emlékeznek latin mise liturgiájára, azok arra is emlékeznek, hogy minden oltáron, középen és kétoldalt egy-egy szöveges tábla állt.
Talán még arra is emlékeznek, hogy a (háttal miséző pap) bal oldalán levő tábla szövegét, melyet közben egy térdhajtás is kísért, a szertartás végén, kivonulás előtt olvasta.
Aki bármilyen módon közelebb került az oltárhoz, az hallhatta, hogy a Jn 1,1-18-at olvassa, melyet úgy szoktak aposztrofálni, hogy az "utolsó evangélium". A térdhajtás pedig a kiemelt szövegrész elmondásával egyidejűleg történt. A nyers fordításban nem testtel, hanem hússal fordítjuk a szót (latin eredetijében:et Verbum caro factum est).
Mi, kíváncsi ministránsok, akik ha nem is érettük, de tudtuk kívülről a latin mise állandó részeit, a Szunyogh X. Ferenc Misszálé kétnyelvű szövegében szereztünk tudomást róla, mi is történik valójában.
Előbb-utóbb mindenkiben felmerült a kérdés, aki nemcsak mechanikusan végezte a szolgálatot, hogy miért minden alkalommal ugyanez a szöveg, hiszen az evangélium a kánon előtt mindig más.
Azt hiszem, hogy mindenki akkor értette meg igazán a miértet, amikor már elkezdett gondolkozni a szöveg értelmén. Evangélium ez, himnikus-filozófikus szöveg magán az evangéliumon belül.
Először az alapvető fogalmakat határozza meg, majd nyomon követi és kimondja az elmondhatatlant, az ember számára csak részletekben felfoghatót: az örök létező és cselekvő egy átmeneti létformát választott, romlandó húsba öltözött, és elszenvedve mindent Benne Isten dicsősége nyilvánult meg.
A végtelen szeretet költözött közvetlenül a világba ezzel az aktussal, és ezzel szemben áll mindaz a szeretetlenség, amikor nem fogadta őt el sem tulajdona, a világ, sem övéi az emberek. Tartalmazza az ember feladatát, az Istenből újraszületés momentumát, mely bennünk mindent cselekvő módon is, de a létezés egészét tekintve is megváltoztat.
Karácsony az adományozó, viszonzást nem váró isteni szeretet, az agape ünnepe. Mennél inkább közelíti meg az ember a fogyasztói társadalom magatartás- és lehetőségbeli ideálját, annál jobban torzul az eredeti kép.
A karácsony alkalom, mint ünnep arra, hogy befogadjuk Őt, az esendő újszülött képében érkező Megváltót, hogy majd bennünk is a keresztig, az égig nőjön. A mai liturgikus könyörgés szövegében is ezért imádkozunk, amikor azt kérjük, hogy mi is úgy részesüljünk Jézus istenségében, ahogyan Ő részesedett a mi emberségünkben. Így zárul be a filozófikus szöveg íve, s alkotja meg a tökéletes kört, aminek egyik fele a megtestesülés, a másik felét pedig Isten alkotja meg, de a mi életünkön keresztül és azt követően, amikor is az Isten-arc kirajzolódik rajtunk.
- DI -