Mt 2,13-15, 19-23 Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni." Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: "Egyiptomból hívtam az én fiamat." Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!" Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött. Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: "Názáretinek fogják hívni."

Szentek-e családjaink?
A kérdésre nem könnyű abban a korban nyilatkozni, amikor az alapvető kérdés egyáltalán a család léte, fennmaradása, és nem annak szent vagy nem szent volta. A követendő példák egyre fogynak, korábban meglazíthatatlannak vélt kötelékeket vágnak egy suhintással kettőbe, hogy csomózva-bogozva valami újat alakítsanak ki.
A kérdésre azonban nem kollektív választ kell adni, hanem egyéni és szentségi választ. Azt mondják, hogyha bárkit meg akarunk utáltatni valakivel, nem kell többet tennünk, mint példaképként elé állítani. Máris feltámad a dac, és bármit képes elhinni, sőt híresztelni a másikról, hogy az minden lehessen, de példakép ne.
Nincs tehát könnyű helyzetben az, aki bárkit oda akar állítani a ma utcákat süketítően teledudáló, százezres összegekben csak menyasszonyi ruhára költő ifjú házasok elé. Még nehezebb az ügy, ha ugyanezt a "próbaházasság" alatt vagy után, a csak saját magában bízó kettős számára keresi, mint lehetőséget.
Valamiképpen kifejteni a család,a házasság szentségi voltát, mint minden olyan esetben, amikor Istent kell emlegetni, magát a hitet teszi próbára. A családot és a házasságot ugyanis Isten jelenléte teszi szentté. Nem biztos, hogy az út simább lesz, sőt lehet, hogy nehezíti Isten meghívása közénk, ha az nem tudatos, hanem egy konvencionális liurgia része csupán. A rengeteg meghozott döntés, a másik hibáinak elfogadása, a teljes szeretetközösség létrehozása valójában eleve a filosz vonzódását és az erosz emberi és a szép lehetőségét hordozó egységét is átlépi és az agape istenhordozását feltételezi.
A döntésektől, a nehézségektől a szentségi házasság sem óv meg. Nem is erre van szükség.
Léteznek azonban olyan kényszerűen nehéz döntéshozatalok, melyeknek felelősségét emberként és csupán az egyik félként szinte lehetetlen vállalni.
Az egyén cselekedetei a házasságkötés után már nem csak az övéi, de magában hordozza az esetleg helyileg másutt levő fél (hiszen ketten egy egészek) iránt tanúsított magatartását. És még csak a teljes egészségben, fiatalon, az energiától duzzadó, a karrierjét természetes módon építgető kettősről beszéltünk.
Később ugyanis egyre fogy az energia, talán mind gyakrabban kell életformát változtatni egy betegség vagy állapot miatt, családot vállalni, tervezni, bővíteni (vagy szűkíteni), meg nem értettségben szolidaritást vállalni, kényszerhelyzetben újrakezdeni, végül pedig elválni, félnek maradni minden evangéliumi újra-együttlét ígérete nélkül.
A jelen tapasztalatából eredeztetve a konklúziót: néha emberen felüli feladat. Jó tudni, hogy volt egy Szent Család, akik Istenre hallgatva óvták és megértették egymást, elfogadva az akaratát kötötték életüket össze és bontották szét a halál kényszerében.
Tudatosuljon mindannyiunkban, akár az első pillanatban, akár most, már évek múltával, hogy a meghívás akkor is érvényes, ha nem voltunk tisztában vele abban a minutumban. Jól jön ez még akkor, amikor egy emberileg megoldhatatlan helyzetet van kire bízzunk!
- DI -