Sokan tartják sótlannak a keresztények év-befejezését. Értetlenül állnak a fiatalok előtt, akik Szilveszter éjszakáján imádkozva "mennek át" az új esztendőbe. Főleg, ha azok úgy hetvenezren gyűlnek össze.
Valóban nem megszokott, noha a Taizé-i közösség nélkül is vannak immár helyi hagyományai is ennek a magatartásnak.
Szilveszterezni jó, könnyebb mókával, vidámsággal búcsúztatni az óévet, főleg, ha van miért vidámnak lenni. Persze, ahogyan minden vállalkozás és vállalat teszi, úgy elkerülhetetlen, hogy valamiféle év végi mérleget készítsen az egyén is. Ahogyan minősíti az évet a gazdasági egyesülés, úgy akarva-akaratlanul, előbb-utóbb ki kell mondania a "magánzónak", a szuverén embernek is, hogy miként telt az elmúlt esztendőt. "Nullszaldós, nyereséges vagy veszteséges" volt-e az elmúlt 365 nap.
Joggal kérdezheti bárki is, hogy az év végi milliók, melyeket a szomorúak megvigasztalására vagy a jó hangulat fokozására szán az állam, eléri-e célját: pótlólag mennyire teremthető jó íz az emberek szájában? Én úgy gondolom, hogy valamennyire és ideiglenesen igen, de sohasem a mérlegkészítés helyett.
A keresztény ember, aki életében folytonosan "úton van", akinek határozott elképzelése és végső célja van, nem élheti le másképpen az éveket, minthogy minden alkalommal meghúzza az év "grafikonját": felfelé ívelt-e a vonal, maradt vízszintesen, vagy éppen lefelé kunkorodik-e az irány?
Visszanézve felfedezi Istennek azon jelenléteit az idő függvényében, melyeken a hétköznapok hajtásában csak úgy átgázolt. Talán magyarázatot kap több olyan rövid idejű történésre, melyek akkor nem voltak beilleszthetők a saját elképzelésébe, az előre, szubjektíven elképzelt idő- és történés-folyamatba.
A szerencsésebbek spontán, a kevésbé azok pedig éppen hitük alapján, melynek központi magja az Isten állandó, szerető jelenléte, hálát adnak.
A hálaadás történhet a liturgia "bevált" szövege szerint, történhet rendkívül egyéni módon, mikor mintegy állandó imádság közben tesznek vesszőt az év végére (ezt gyakorolják mindazok, akik az év végső napján hosszabb-rövidebb ideig kivonják magukat a kötelező harci zajból és öntudatlan viselkedésből), vagy éppen egy szép gondolatsort választanak, melyet mások fogalmaztak meg. Ez utóbbinak teljes részévé akkor válhatunk, akkor lesz sajátunk, ha tudjuk, hogy ki, mikor és miért mondta, esetleg egy olyan emlék kötődik hozzá, melyet érdemes feleleveníteni.
Biztosan vannak, akik ismerik Kodály Zoltánnak a Sík Sándor versére írt gyönyörű kórusművét, a Te Deumot. Akinek abban a kiváltságban volt része, hogy énekelhette, az igazán boldognak mondhatja magát. Hogy milyen elementáris hatása lehet, arra akkor tudok igazán gondolni, amikor visszaemlékszem egy ismerős mondatára, aki hallgatva a mi kis fiatalkori kórusunk lelkes (és magyarázat utáni) előadását, azt mondta: "Tudod, most értettem meg igazán, hogy lehet jó is kereszténynek lenni!"
Hangozzék hát fel legalább bens[nkben a kórusmű, pontosabban annak szövege a hangzatok varázsa, így év végén. Nekem soha nem csak jelenkori összegzés ez a vers, de mindig úgy tudatosítom magamban, hogy a következő év végén szeretném még "testhezillőbben", magamra szabottan elmondani Szilveszter éjszakáján.

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála légyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni
és magamnak nem kellett kéregetni,
hála légyen.

Hogy értenem adatott másokat
s nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála légyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett
és nem nevettem minden nevetővel,
hála légyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála légyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála légyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála légyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála légyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég aki voltam,
hála légyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála légyen. ....

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni, hogy úgy legyen!
hála légyen, Uram!
hála légyen!

- DI -