Lk 2,16-21 A pásztorok gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Nemcsak a magyar nyelv különlegessége, de mi nyilván könnyebben megértjük a látni-nézni csaknem szinoníma igepár közti különbséget. A nézni ige magában hordozza a kereső tekintetet, az általánosan figyelő a részletet nem rögzítő, a környezetet talán bambula módon követőt.
Aki nemcsak néz, hanem lát is, az már meglátott valamit, amit keresve nézett, annak rögzül ideghártyáján a kép, sőt tovább száguld a kép az agy tekervényein, és asszociatív módon mást is hozzáköt: felismer, társít; különböző érzékszervek ingerületeit hozza szinkronba.
A pásztorok látták Jézust. Már volt egy előzetes lelki képük, melyet az angyalok közvetítettek, az ennek megfelelőt keresték a szegényes környezetben, a dicsőség és a békesség kettősségét szerették volna szemlélni. Megtalálták, láttak (és hittek).
Az egyeztetés természetesen hangosan is folyt, s a környezet - Mária, József - is értesült az angyali szózatról. Mária pedig elraktározta magában a szavakat, kifejezéseket. Összevetette magában az "égi telefonok" korábbi hangjaival. Kotrollált - mondanánk ma -, és semmi kivetnivalót nem talált az egyszerű emberek beszédében. Csodálkozott, mert maguktól ilyesmire rá nem jöttek volna.
Az Istenanya megbizonyosodik valamiről, amikor a legemberibb módon, mit sem változva, de anyává válva az új emberkében látja már élete központját.
A névadás ünnepsége mindig nagy alkalomnak számított, együtt tartották a körülmetéléssel. (Csak zárójelben jegyzem meg: ha valaki nem tudná, Jézus zsidó volt!) A névválasztásban több szempont is közrejátszott. Bizonyos esetekben, mint itt is, de korábban Keresztelő Szent János születésekor, a kapott nevet (az Istentől sugallt nevet) adták az újszülöttnek. Hordta a család nevét, melyben rá, mint atyja fiára utaltak, de nevet kapott a szülői vágyaknak vagy a már felismert tulajdonságoknak megfelelően.
Ma, amikor a név-választáskor a legkisebb jelentőséget a név jelentésének tulajdonítanak, amikor a leginkább a divatos a mérvadó, akkor meg kell kérdeznünk, hol van az édesanya, akinek szándéka van a gyermekkel, akinek minden egyes névkiejtéskor mintegy segítséget kér, hogy a név tartalma teljesüljön?
A sziklára épült ház, mondja majd Jézus később, és arra céloz, hogy mindent egy szilárd alapra, egy olyan mag köré kell építenünk, amely megtart, amely segít. Aki a tényleges középpont az életünkben.
Őt pedig nézhetjük, és előbb-utóbb - reményeink szerint - meg is látjuk. Akkor kerül majd minden egységbe és harmóniába: minden eltett és összehasonlított szó, kép; minden, ami velünk ebben az új évben majd történik.
- DI -