Mt 3.13-17 Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

János "túl van az első körön". Bebizonyosodott, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. A távoli rokon tényleg Isten küldötte.
Most már megállhatna, meghúzhatná magát, de ő tovább hirdeti, most már a személyes tapasztalat birtokában: eljött, akire vártak.
Kicsit ő is mást várt, hiszen sok mindenre számíthatott, de arra nem, hogy Jézus a vízkeresztséget kéri, melyet ő szolgáltat ki. Egyébként is a Messiásnak miért volna szüksége bűnbánatra?
Jézus válaszából kiolvasható, hogy nem eleve külön utat szeretett volna járni. Igenis követi a zsidó ősök hagyományát, mintegy szervesen -ágként a fából - kívánja az új szövetséget megkötni, az örömhírt hirdetni a választott népnek. Az előírásokat mint ember követi, ha úgy tetszik példát adott minden utána jövő nemzedéknek, hogyan kell és lehet tartalommal megtölteni a szentségeket. Ha Isten Fiaként nem röstellt alámerülni, beállni közénk, emberek közé, akkor nem sokan maradnak, akiknek bármi joguk lenne a tiltakozáshoz.
Jézus még liturgikus reformot sem szeretett volna, mondaná ma bárki az egyháztudósok közül.
Az Atya és Lélek kinyilatkoztatása (hang és galamb) további bizonyíték arra nézve, hogy valóban a szent egység akarata nyilvánul meg rajta, a cselekedetein keresztül.
Az ismeretség sem ment fel az alól, ami kötelező, mondja más szavakkal Jézus. Ezzel azt is állítja, amit az egyházak tanítanak, hogy a kiszolgáltatott szentség hatásossága nem a kiszolgálótól függ, hanem attól független. Nem független viszont a felvevő akaratától, szándékától. Az apostoli levelekben és a szentmise szövegében is találunk részeket, melyek arról tanuskodnak, hogy a szentség vétele lehet kárára is a felvevőnek, állapotától függően.
Jézus tehát születése után másodízben vállal velünk közösséget,és ebben a közösségben éli le életét.
János pedig elfogadja a döntést, mert a különbségekkel tisztában van. Hogy nem teljes a bizonyossága, az majd csak rabságában mutatkozik meg.
Jusson eszünbe ez az evangéliumi rész, valahányszor a szentségekhez járulunk!
- DI -