Jn 1,29-34 Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”

"Nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én." Milyen természetesen hangzik, megalapozva a mózesi kőtábla negyedik parancsolatát. Nem azért nagyobb, mert okosabb, mert többet tud tenni, mert gazdagabb, mert összegyűjtött vagyona van, mert örökölök tőle, mert a pillanatnyi érdekem úgy kívánja, mert tapintatosnak kell lennem....
A Keresztelőnél teljesen nyilvánvaló, hogy nem az életkorról beszél, hiszen ő Jézusnál előbb született. János tud valamit, amit csak körülír a konkrét jelekre hivatkozva, csak hasonlatokat használ, hogy kifejezze az arányokat.
Ellentéteket használ párban vagy anélkül. Ő az első tanúságtevő, aki nem hallgat arról, amit látott, amit tapasztalt és az "utolsó" egyben, aki a saruszíj megoldására sem méltó. Küldetése van, és ezt a küldetést egy konkrét Személytől vállalja. Nem magától cselekszik, valaki küldte.
Vajon abban a korban is mosolygást váltott ki a "hőzöngő lázadó", aki azután a legrosszabb helyen és egy nagyon kétes hölgy óhajától "veszti el a fejét". János nem a jövőben gondolkozik. Őt az izgatja, hogy most mit kell tennie. Talán amikor mások már tizedszer, huszadszor hallják tőle ugyanazt, legyintenek rá. Ő pedig mondja, nem hallgat.
Az ószövetségi próféciákat és a megtapasztalt dolgokat ismétli únos-úntalan.
János Jézus előtt járt, és egyengette az utat. De nemcsak azért kellett lehordani a halmokat és feltölteni a völgyeket, hogy az Üdvözítő ne szegje rajtuk a lábát!
Tetszik-nem tetszik, mi is ugyanazon az úton járunk, Jézus nyomában. Ha nem hordták le a nagyobbak, bizony mi is botladozunk, ha kisimították az előbb születettek, nekünk is könnyebb a járás. Ugyanis egymás nyomában lépegetünk, és sokszor ugyanott bukunk el.
Keresztelő János kijelöli az utat, megmutatja az irányt és sorba rendez bennünket. Kevesen szeretik a "katonásdit", és vannak, akiket a fegyelem szó már eleve utálattal tölt el. Sokan kerestek, de kevesen találtak jobb utat, jobb sorrendet. Az idősor megbontása, a "0" kilométerkő áthelyezése csak zavart okozhat.
Több helyütt és több időpontban is "megszakadt" a tanúságtétel folyamatos vonala. Az én gyermekkoromban ilyesmiről még csak nem is hallottunk, most pedig szinte elképzelhetetlen egy közösségi találkozó tanúságtevők nélkül. A most következő héten az ökumenikus ima hetén a történelmi egyházak tagjai egymás előtt is tanúságot tesznek reményük közös alapjáról, éppen a keresztségről Krisztusban. Örvendetes, hogy idáig eljutottunk, s talán túl is tudunk az alapfokon lépni az Üdvözítőnk szavaiban táplált remény fényében.
Igen, tudom, magam is jobban szeretem, ha másoktól magában az életben, az úton tanulok, semmint hallgatom a szavakat, mondatokat, melyek nem állnak bennem össze egységgé, sőt közben minden hangsúlynál "elegendő" természettudományos magyarázatot keresek, s többnyire találok is. Egyre többen vannak viszont már előttem, akikről most már tudom, hogy "nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én". Miért? Azért, mert úgy járt előttem az úton, hogy nekem is könnyebb legyen. A példák ők, a követendők, akik életükkel mondják el, hogy embernek is lehetséges. Mi, katolikusok kanonizált és nem kanonizált szenteknek nevezzük őket, a Keresztelő kései utódait, akik beszéltek, ha kellett és tettek, ha úgy volt rájuk szükség.
- DI -