Érdemes volt...

-Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a múlt év decemberében kezdeményezte Ön részére a címzetes főjegyzői cím adományozását. Ez egy olyan pillanat, amikor az ember megáll és végiggondolja az életpályáját.
-Gyakorlatilag tíz évvel ezelőtt kerültem a városba, de harminc éve már, hogy a közigazgatási pályán dolgozom. Két alkalommal is volt az életben váltási lehetőségem. Elmehettem volna közjegyzőnek, illetve bírónak, de nem tettem, mert nagyon megszerettem a közigazgatást, és folyamatosan ezen a területen dolgoztam; Sopronban az adóiroda vezetőjeként kezdtem a tevékenységemet, azt követően aljegyző, majd -most ötödik éve -jegyzőként dolgozom.
A képviselő-testület elismerése kapcsán, az utóbbi tíz évet végiggondolva, véleményem szerint semmi mást nem tettem, csak azt, ami a dolgom. Ez egyáltalán nem nagy, vagy különleges dolog. Meggyőződésem, hogy ha az ember tisztességesen, törvényesen és nagyon nagy empátiával közelít a feladatok elvégzéséhez, akkor annak eredményesnek kell lennie.
Én a hivatalban a kollégáimtól is mindig azt kérem, gondoljanak arra, hogy aki hozzájuk fordul, bajban van. Nekünk pedig, akik tudjuk mi a megoldás segítenünk kell minden szituációban, a legjobb tudásunk szerint. Ugyanakkor komoly feladat egy szolgáltatás jellegű közigazgatás összeegyeztetése, azzal a feladattal, amikor keményen szankcionálunk, és bírságolunk.
Arra törekedtem, hogy egységes szemlélet alakuljon ki a hivatalban, együtt éljük át a kudarcot, de örüljünk a másik sikerének is. Ha ezt elérem, hogy kollégáim nemcsak a kötelességüket teljesítik, hanem felelősséget éreznek egymás munkája iránt is, már megérte. Nagyon sok rátermett, szakértelemmel rendelkező munkatárs van körülöttem, aki érzi, tudja mi a dolga.
Azt pedig már az adóhivatalban megtanultam, hogy teljesítmény akkor születik, ha mindenki azonos erőbedobással dolgozik, vagyis a jól szervezett csapatmunka hoz eredményt.

- Volt-e olyan pillanat - hullámvölgy - a szakmai pályafutása alatt, amikor úgy érezte, hogy fel kell adnia?
-Ilyen még soha nem volt, és elhatároztam, addig végzem e munkát, amíg nem érzem, hogy erőmön felül kell teljesítenem. Olyan feladatot eddig még nem kaptam, amelyet, kollégáimmal együtt ne lettünk volna képesek megoldani.

-Ön közel tíz éve él Sopronban. Otthonra lelt abban a városban, amelyről sokan tartják, hogy nehezen fogadja be az ide költözőt?
- Ez kétoldalú kérdés. Én úgy gondolom, hogy a kapcsolatok kialakításában mindenkinek személyissége a meghatározó. Egy közösségbe kerülve, könnyebb kijelenteni, hogy nehezen fogadják be az idegent. Én nagyon közvetlen, nyitott és egyenes vagyok. Amikor egy évvel Sopronba kerülésem után minősítettek, a dolgozók többsége azt mondta, hogy olyan a kapcsolatunk, mintha már tíz éve itt dolgoznék. Nekem - a többségében idekerültek véleményével ellentétben - nincs rossz tapasztalatom arról, hogy ez a város hogyan fogadja be az idegeneket. Természetesen sokszor volt nehéz helyzet az életemben, hiszen anyukám, testvéreim, mindenki Borsod megyében él, így nélkülük kellett megoldani családomnak a felmerülő problémákat.

-Mit jelent a jövőre nézve, hogy az Önkormányzat az elismerésre való felterjesztéssel egyértelműen kiválónak minősítette az Ön eddigi munkáját?
Nagyon sok erőt, lendületet és kedvet ad a további munkámhoz, és visszatekintve pedig igazolja, hogy érdemes volt…

té