Az elmúlt évben ünnepeltük a kereszténység kétezeréves millenniumát, és a magyar keresztény államiság ezeréves millenniumát. Ismerjük az elmúlt viharos évtizedek utáni népszámlálási adatokat, amelyek azt mutatják, hogy minden ateista-marxista és liberális hatás ellenére a népesség 3/4 része kereszténynek, az un. történelmi egyházakhoz tartozónak vallotta magát. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a valóságban ezeknek kb. 15 %-a gyakorolja tudatosan vallását, a többségük számára a kereszténység inkább szokás és talán egyfajta értékrend, akik megkeresztelteik gyermekeiket és halottaiknak egyházi temetést kérnek. Éppen ezekből az adatokból következik keresztény feladatunk, hogy vegyünk részt hazánk újra-evangelizálásában, azaz tanúságtevő életünkkel törekedjünk megnyerni őket Jézus Krisztusnak, hogy őt, az ő tanítását megismerjék és ténylegesen keresztény módon gondolkozzanak és éljenek.

1. Mit kell tennünk? II. János Pál pápa az Új Évezred Kezdetén című körlevelében arra késztet: tekintsünk Jézus Krisztus arcára, hogy megerősödjünk a hitben és megértsük mit kíván tőlünk. Feladataink az evangélium terjesztése, hogy egyre jobban megismerjük Jézust és az ő tanítását és megerősödjünk hitünkben. Szükségünk van a Szentírás napi olvasására és a mindennapi, rendszeres és buzgó imádságra, hiszen ez hitünk éltetője. Fontos a bűnbánattartás és a kiengesztelődés, hiszen csak ez lehet békességünk forrása. Tudatosan szenteljük meg az Úr napját a vasárnapot, hiszen ez ad lehetőséget Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunk ápolására. Kiemelten fontos ez, hiszen a fogyasztói társadalom egyik jele a vasárnap megszentelésének elhanyagolása. Végül fontos, hogy a mindennapi életben, mind kötelességeink teljesítésében, mind a társadalom életében a szeretet parancsa vezessen minket, hogy életünkkel legyünk a feltámadt Jézus Krisztus tanúi ebben a világban.

2. Mindez, a hatékony evangelizálás azonban feltételezi a keresztények egységét, összefogását. Látnunk kell, hogy mindig az emberi érdekek és bűnök, az önzés és az irigység vezetnek ellenségeskedéshez és szakadáshoz. A gonosz lélek kezdettől fogva ezzel kísértette az embereket. Ma is ez a kísértés, amely két formában jelentkezik, az anyagiasság és az Isten tekintélyét elutasító, szélsőséges liberalizmus, amelyek valójában édestestvérek, bármilyen színben is jelentkeznek. Az igazi válaszfal nem keresztények és keresztények között van, hanem az anyagelvűség és a hit között, az Isten nélkül élni akaró emberek és az Istenben hívő között. A kísértés a keresztényeket akarja megosztani. Nem kétséges, hogy a materialista liberális világ lelkiismereti és vallásszabadságot hirdet, de nem tartja meg. Ebből elég tapasztalatot adott az elmúlt 40 + 4 éves uralmuk.

3. Az anyagelvű világ ma is csábít minket. Képviselőik, miniszterelnök-jelöltjük is "további együttműködésünket" kéri, mintha eddig nem önző anyagi érdekeiket szolgálták volna. Báránybőrbe bújt farkasok, akiket gyümölcseikről lehet felismerni. Csak néhány adat: az abortuszok száma gazdasági csomagjuk következtében megugrott, míg a konzervatív értékeket felvállaló kormányzás idején ez a folyamat visszafordult. Gondoljunk csak arra, hogyan foglaltak állást, amikor a vallásügyi törvényt kellett volna módosítani, vagy amikor eltűrték és eltűrik a vallásgyalázást. Igaz, hogy megkötötték a Vatikánnal és a többi egyházzal a szerződést, csak nem tartották meg, és gyakorlatilag ellehetetlenítették a keresztény nevelést. Ezek után nem kétséges, hogy mennyire bízhatunk ígérgetéseikben. Azt is érdemes meggondolni, hogy egy kétes múltú bankár, hogyan is tudná a kisemberek javát szolgálni.

4. Az is érdekes, hogy amíg egyik képviselőjük közreműködést kér, addig a másik azt hirdeti, hogy az egyház ne kampányoljon. Nem tudom, hogy ismerik a "Pappal találkoztam, nem lesz szerencsém!" mondás eredetét. Ezt mondták ugyanis a vándorkereskedők, ha a vásáron megjelent a plébános, aki tudott számolni, és nem hagyta, hogy híveit a vándorkereskedők becsapják. A keresztényeknek azonban lelkiismeretik kötelességük, hogy részt vegyenek a közéletben, nem hagyhatják, hogy olyan ember képviselje őket, aki más világnézetet képvisel. Furcsa dolog is lenne, ha a 3 részben keresztény népességet épp az anyagelvű és szabadgondolkodó párt képviselné. Igaz, hogy ideológia mentes pártnak tartják magukat, de ez valójában azt jelenti, hogy egyetlen dolog számít, a piac, azaz a pénz és az anyagi érdek. Nekünk lelkipásztoroknak igenis feladatunk tájékoztatni híveinket, hogy mi felel meg hitünknek és keresztény értékrendünknek, és furcsa, hogy az a politikus akar minket etikára kioktatni, aki maga csak vállrándítással reagált az őt ért nyilvános vádakra.

Ma a keresztények egységének szolgálata azt kívánja tőlünk, hogy mi, akik hiszünk Jézus Krisztusban igenis fogjunk össze, hogy akik életünket irányítják mint törvényhozók és kormányzók, azok keresztény erkölcsi elveknek megfelelően építsék a társadalom életét. A mohamedán világban természetesnek tartják, hogy a vallás és állam szorosan összefonódik. A szélsőséges liberális felfogás az ellenkező végletet szeretné, hogy mi keresztények vonuljunk vissza a közélettől. A megoldást az evangélium sugallja, Jézus példabeszéde az ítéletről: éheztem, enni adtál… Nem azt kérdi, imádkoztam-e, jártam-e templomba, hanem azt, hogy mit tettem. Kell imádkozni és templomba járni, de ez az üdvösséghez nem elég. Lássuk be, vallásosságunkat nem választhatjuk el mindennapi életünktől, a mindennapi életben is felelősek vagyunk hitünkért, erkölcsünkért.
Dr. Rédly Elemér