Mt 5,1-12Mt 5.1 A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.

Nemrég egy konferencián előadást hallgattam az "orvos és a halál" témakörében. Az előadó, aki annyira kiváló és elfogadható gondolatokat közölt hallgatóságával, hogy végső konklúziójában nem adhatott, nem merhetett mindenkire érvényes tanácsokat osztogatni; tulajdonképpen a legmodernebb vallásfilozófiai lét-felfogást közvetítette (nem tudom, hogy akarva vagy akaratlanul).
Szabad fogalmazásban ezt talán úgy lehetne közzétenni, hogy a beteggel (haldoklóval) foglalkozó orvos vagy kiég, vagy pedig elég-e holocaustként, teljesen elégő áldozatként.
Mindez persze nem érvényes a beteget-haldoklót csak racionális találkozásban megközelítő gyógyítóra. Emberi privilégium, hogy a halál, a megsemmisülés tudatát más módon is "elővételezheti", például mások halálában, elméleti szinten vagy pl. az orgazmusban - mondják sokan.
A biblikusok, és minden, a Bibliát olvasó, azon elmélkedő ember előtt ott tornyosul a Hegyi beszéd nyolc boldogsága. A szám, ahogyan az evangéliumok szerzőiből ki többre, ki kevesebbre emlékszik, nem lényeges. A szellemisége a fontos, ahogyan egységében az erre képtelen emberi gondolkodás soha nem látott dimenzióit nyitja meg. A tanítás fontos, amelyben Isten a neki tetsző gondolatokat emberi nyelvre lebontva fogalmazza meg.
Nagyon rokon ez a gondolkodás azzal az alternativitással, ahogyan szétválasztja az Isten az utolsó ítéletkor a megholtakat. Rokon már a Mózes V. könyvében leírtakkal, a dipólusos, a csak erre képes-jogosult biztos tudás éles szétválasztásával: "Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot." (MTörv 30,15)
A nyolc boldogság nem új, önkínzó módokat kínál, hogy mazochista ösztöneinket kiélhessük, hanem az egyébként is kénytelen-kelletlen "elszenvedésre váró" élettörténéseket helyezi isteni dimenzióba.
Az emberi alaptermészettől - valljuk be őszintén - nem teljesen idegen mindenfajta ilyen boldogságkeresés, noha ennek jelei a legkevésbé sem gyakoriak, főleg manapság. A teljesen elégő, önkéntes áldozatra pedig szükség van, talán még jobban, mint bármikor a történelemben. A hamis lehetőségek ugyanis soha nem látott mennyiségben zúdulnak mindenkire, igaz, hogy legtöbbször csak virtuálisan.
Az emberiség döntő többsége mégis meghajol - valóságosan vagy lélekben - az ilyen, az isteni gondolkodást a gyakorlatban megmutató egyéniségek előtt, legyenek azok nevesíthetők, vagy névtelenek, tömegsírba temetettek.
Az alapvető kérdés ezen gondolatmenet alapján nem az, hogy más szavakkal kell-e "közérthetővé" tenni a nyolc boldogságot. Minek, amikor számunkra legérthetőbben, és a tanítványokban maradandó módon Jézus megfogalmazta?
Az igazi dilemma az, hogy segítséggel (alapvető szempont!) tudatosan vállaljuk-e létünkben a boldogságok életét vagy csak a boldogság-lehetőségek passzív elszenvedői és a sors átkozói válnak-e belőlünk?
- DI -