Az irodalmi túra folytatódik

    Ifj. Sarkady Sándor történelemtanár-könyvtáros szerint Sopronban a líceumi érettségin, sokszor igen nagy zavart okoz az a kérdés, hogy hány emléktábla található a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum homlokzatán. Ez is bizonyítja, hogy hiába járunk el mindennap mellettük, alattuk, nem figyelünk igazán az épületeken található emléktáblákra. Egyébként a Berzsenyi Líceumot ábrázoló, régebbi kiadványokon csak kettő szerepel, a valóságban, pedig már négy: a Döbrentei Gábor, Kis János, Gombócz Zoltán és Berzsenyi Dániel emlékére állítottak.

- Elrohannak az emberek az emléktáblák mellett, amelyek híres személyiségek soproni jelenlétére utalnak, munkásságukról, soproni kötődéseikről mesélnek – mondja ifj. Sarkady Sándor. Ezért irodalmi túrára hívtuk a soproniakat, arra hogy felfedezzük ezeket a helyeket, emlékeket.
    Hogy nem egészen úgy sikerült az irodalmi séta, ahogyan a szervezők szerették volna, “reméljük”, hogy annak elsősorban tényleg az időjárás lehetett az oka; a hideg februári napon zuhogott az eső.
- Így is tizennégyen voltunk azon a sétán, amelyen egy hatalmas – Gugelweit Jánostól egészen Petőfi Sándor silbakolásáig terjedő – időintervallumon kellett végigvezetnem a társaságot – vállalja készségesen a fiatal tudós azt, hogy így, szóban végigvezet engem is újból az útvonalon.
- A Széchenyi-szobortól indult a túra; ezen egy kissé csodálkoztak is résztvevők, akiknek aztán elmondtam, hogy amikor a fiatal Széchenyi megírta A lovakrúl című művét, azt Kis János evangélikus püspökhöz, irodalomszervezőnkhöz vitte bemutatásra, korrektúrázásra: így történt meg az, hogy a reformkor egyik legnagyobbja, a polgári Magyarország megálmodója és elindítója, Kis Jánosnál tette tisztelgését, akiről pontosan tudta, hogy milyen nagy érdemeket szerzett az irodalom szervezésében. Innen nem kellett messze menni: az Evangélikus Líceum főbejáratánál csak úgy sorjáznak a már említett emléktáblák, ahol a társaságnak beszéltem Berzsenyiről, akiről azt mindenki tudja, hogy szilaj legény volt és hogy a poncichter legényeket bevágta a tóba. Viszont mindennél sokkal többet is meg lehet azért tudni az iskoláról, ahonnan Berzsenyi ugyan megszökött, de később mégis mind a három fiát az Evangélikus Líceumba járatta. Ő maga is visszatért Sopronba öregségének éveiben és a Pócsi utcában – szintén emléktábla jelöli a helyet – vetette papírra verseit.
    Tovább zarándokolva a Petőfi-emlékhelyeket is megnéztük. Nem kellett túl messzire menni, hiszen, csak aki idegen ebben a városban hiszi azt, hogy Sopronban nagy távolságok vannak. 1973-ig a jelenlegi márványtáblával való kicseréléséig, egy jó kis korrodált vastábla jelölte a helyet, ahol a közlegény silbakolt. Felhívtam a társaság figyelmét arra, hogy pontosan bemérten, azon a helyen, ahol most a Petőfi szobor áll, volt az a fahíd, amelyen a fiatal 16 és fél éves kamasz döngő léptekkel járt a volt Pejachevich-köz és az akkor még álló régi kaszinó között. Megnéztük azt a helyet is, ahol a diáktanya állt, a Hosszú-soron. Százötven méteres körzeten belül alkot egy kis háromszöget a három hely: a diáktanya, a silbakolás helye és az, ahonnan a könyveket a költő kölcsönözte. A mai Rákóczi utcában csak fel kell emelni a tekintetet és elolvasgatni a táblát és elcsodálkozni azon, hogy kikkel is találkozott a kamasz Petőfi: Nagy Istvánnal, aki később a kétkötetes Oklevéltárat írta, vagy Fabricius Endrével, aki eskü alatt vallotta, hogy Petőfi itt volt ezen a diáktanyán. A Halász utcába már nem jutottunk fel, oda ahol a korabeli Magyarország véleménye szerint is a legszebb Petőfi emléktábla van a volt kaszárnya helyén. A séta a Templom utcánál ért véget, ahol már nincs meg Kis János háza – csupán emléktábla jelöli a helyét – ahol őt annak idején Kazinczy Ferenc és Széchenyi István is meglátogatta.
    Ifj. Sarkady Sándornak a második irodalmi túra elmaradása sem szegte kedvét. Kollégáival együtt – akik közül Csiszár Ágnes könyvtáros nyertes pályázattal járult a rendezvény sikeréhez – tervezi, hogy Frankenburg Adolf, Becht Rezső, Szerb Antal és Halász Gábor emlékét és soproni kötődéseit, munkásságát idézve végigjárják azokat a soproni helyeket, amelyeken az írók költők maradandó nyomokat hagytak.
- Sokszor egy-egy irodalmi személyiség neve hallatán még én is felkapom a fejem, hogy hánynak őrzi emléktábla a nevét, amelyeket észre sem veszünk. Például ki tudja, hogy hol található Sopronban a Gyóni Gézára emlékeztető emléktábla? – szegezi nekem a kérdést a történész-könyvtáros.
    Az irodalmi túrát a város polgárainak szánta ifj. Sarkady Sándor, aki, amikor a rossz időn túl az esetleges érdektelenségre is célzok, azt mondja: hogy ő ezt már megszokta.
- Még ha azt is hiszik a soproniak, hogy úgy ismerik a várost, mint a tenyerüket, azért most is bebizonyosodott, hogy Sopronban emléktáblák és irodalmi emlékhelyek tekintetében – és valószínű, hogy sok egyéb értékkel kapcsolatban is – még mindig van felfedeznivaló – mondja meggyőződéssel a szervező.
    Az irodalmi emléktúra tehát, folytatódik.
    Így utólag bevallom, hogy ifj. Sarkady Sándor nekem tartott kiselőadása alapján az volt az érzésem, hogy a túra szenzációsra sikeredett és nagyon sajnáltam, amikor véget ért…, holott ott sem voltam.
    Utólag úgy gondolom, hogy: sajnos.

té