|
Soproni Tavaszi Napok: Szervátiusz Jenő emlékkiállítása
Moldvai csángóföldi, kalotaszegi, székelyföldi bolyongások
élménye villan a szemekbe, köszön vissza színekben, illatokban. Kék iringós
tisztások, fenyvesek illata; dallamokba oltott mozdulatok, mozdulatokba
oltott mítoszok – vagy valóság (?) – mert a múlt mítosszá válik, a természeti
természet-fölöttivé sűrűsödik. Kertekből kivágott gyümölcsfákként vajon
gyökerükön át honnan szívták a táplálékot a fenséges mozdulatlanságban
megmutatkozó szobrai? Álomszerű és egyúttal föld-közeli alakok, tekintetek.
Rockenbauer Zoltán a NKÖM minisztere
A geometriából nem kölcsönözhető egyszerű formákból
megírt egyéni és kollektív (ön)életrajz. "Önéletírásos művészet": önarcképek
számtalan darabja, kettősek és csoportosak. Népballadai epikus művek vagy
végtelenbe tartó szemet, gondolatot futtató motívumok. Az örökké változó
az örök egy és ugyanaz viszonylatában - részigazságok között az örök igaz,
a színes, és a méltóságosan komoly, egyforma barna.
Rönkbe egymáshoz szorított-idomított-idomult életek, álom-szerű arcok és arcok
mellett kezek. "Eggyé faragott" sorsok a krónikás egyenletességgel és következetességgel
megírva. Cselekményes domborművek, védekezés és megmutatkozás anyagba zártan.
Arckifejezésekre kiült őszinteség. Cantata profana- a bartóki – tudatosan
megalkotottan, aztán meg a többi Bartók-illusztráció. Szobor-pentatónia.
"Ez olyan Cantata Profana-szerű dolog, de mégse
az. Mert mi ketten együtt "nőttünk". Együtt jártuk a hegyeket, völgyeket,
kirándultunk, együtt voltunk Nagybányán, Gyergyóban, mindenfelé (…) Elég
volt nekem a magam nyomorúsága a művészetben, s akkor a fiam is abba essen?
De a sors ezt hozta magával. És úgy megszoktuk egymást, még kisgyermek
korától, és később, mint felnőtt barátok, mint sorstársak és mint művészek,
hogy soha eszübkbe nem jutott elhagyni egymást." Más hát a történet vége,
mint a mondáé. Apa és fiú egyaránt szarvassá váltak, hogy mindkettejükre
igazak legyenek Bartók Cantata Profana szavai: "A karcsú testük gúnyába
nem járhat, Csak járhat az lombok közt; A lábuk nem lép Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba; A szájuk többé nem iszik pohárból, Csak tiszta forrásból."
- idézte Rockenbauer Zoltán a nemzeti kulturális
örökség minisztere, aki Sopronban a Soproni Tavaszi Napok huszadik, jubileumi
alkalmához méltó kiállítását nyitott meg március 8-án a soproni Festőteremben.
A megnyitón jelen volt a Szervátiusz család több tagja,
dr. Szájer József Sopron város országgyűlési képviselője, dr.
Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere, Sopron politikai és közéleti
személyiségei és művészet-szerető polgárai.
Székely János erdélyi költő, az egykori katona
és fogolytárs 1955-ben írott sorait idézte Rockenbauer Zoltán miniszter:
"Felraktuk hát a szobrot,/Amekkora tellett…/Mindent beléje gyúrtunk,/Mi
csak szívünkben rejlett:/A bánatot mely sorvaszt,/A keservet, mely éget,
A hosszú rettegésből/Kimentett emberséget."
Kimentett emberségről szól a megidézett vers. Az
a Székely János írta, akivel a fronton viselt közös sorsban igencsak kijutott
az égető keservből, a sorvasztó bánatból, és akivel együtt próbálta Szervátiusz
Jenő kimenteni az emberséget a művészetbe.
Hányszor és hányszor kellett a művésznek az emberséget,
a magyarságot kimentenie, nem csak a háború, a fogolytábor, de a kisebbségi
sors keservéből, a román kommunista elnyomásból, mindig újra és újra megélve
magyarságát? - hangzott el a megnyitó beszédben.
Bonyolult, képletekben ki nem fejezhető – ható, de mégsem
definiálható – törvényszerűségek. Különböző aránya drámai, lírai, epikus
elemeknek a szépség, a szenvedés, a boldogság, a vágyakozás emberi arcokban,
mozdulatokban testet öltő formai megfogalmazásaiban. Sorsvállalás? Inkább
a sorshoz illő sorsmegélés.
"Élt Kolozsvárott két nagy művész, két elemi szobrász, lángoló ember, robbanó
szív, örökös termékeny mámor és szenvedés, apa és fia, Szervátiusz Jenő
és Szervátiusz Tibor. Elfojthatatlan teremtő daccal és virágzó termékeny
mámorral, következetes konok akarattal dolgoznak, teremtenek, teremtenek,
és dolgoznak, mert tudják, hogy a teremtő munka és a teremtő szent akarat
az egyetlen lehetséges lét-állapot, a fönnmaradás és a megmaradás egyetlen
reménye és szerelme. Dolgoznak kőben, fában fémben, szikár és puhább anyagokban,
teremtenek törékeny és feszülő, mállóbb és szikrázóbb anyagokkal, hogy
nem csak művükben, de hitükben és emberségükben is megmaradjanak, hogy
nép, hit, történelem, múlt és emberi áldozat ne hamvadjon el a jövő előtt…"
Idézetek sora. Több száz tanulmány: a titok megfejthetőségének reményében.
Szervátiusz Jenő emlékkiállítása. Az alkotóra lehet emlékezni.
Mégis, inkább megérteni és megtanulni kellene üzenetét. A szilárd anyagú
szobrokban tárgyiasultan túlit.
|
Emré bá (1939)
A Csíkmenaság melletti Pottyand falu félbolond
koldusáról készített balladaszobor. Az első balladás mű, amelybe a hős
megjelenítésén kívül... a ballada cselekményét is belesűrítette. Szemtanúja
a jelenetnek, amikor a kocsma előtt ott állnak körben a legények, a kör
közepén Emré bá rossz kalapjával és ficamos lábával. Isznak, az öreget
is itatják és ő táncol nekik. Egyszer csak megjelenik zsinegen bárányt
vezetve egy másik legény. A bolyból kilép valaki, kiragadja a bárányt a
legény kezéből, s az öregnek ajándékozza: no, Emré bá, a tied, legyen neked
is bárányod! A mániákus boldogsággal kapja ölébe az állatot, s rohanvást
vinné is magával, de utánafutnak, s nagy röhögésekkel visszarabolják tőle
élete egyetlen bárányát..."
(Banner Zoltán) |
Szervátiusz Jenő (1903-1983) emlékkiállítása megtekinthető április 7-ig
naponta 10 és 18 óra között a soproni Festőteremben (Petőfi tér 8.).
té
2002. március 10., vasárnap 23:00
|
