Helyzetjelentés a Lehárból.

    Mondhatnám azt is , hogy " Nyugaton a helyzet változatlan", de sajnos ezzel az idézettel több probléma is van. Az első , hogy ez nem nyugaton van, a szó szoros és tágabb értelmében sem. A második gond az, hogy nem változatlan a helyzet. Hangyaszorgalommal dolgoznak a munkások azon, hogy még véletlenül se legyen egyetlen négyzetcentiméter hely, ahol nincs kátyú, nehogy véletlenül egyetlen tenyérnyi helyen normálisan lehessen parkolni, nehogy legyen egy 10 cm-es sáv, ahol biztonságban lehet kerékpározni.
    Mindent bevetnek. Ahol tegnap még frissen betonozott viszonylag sima felület volt, ott most légkalapácsok dübörögnek, feltörve az utat, megtörve az ember síkhoz szokott maradi szemléletét. Reggelente anyukák viszik sírva gyermekeiket, mert a légkalapács reggel 7-től 9-ig egyetlen másodpercre sem pihenhet. A zaj elviselhetetlen, egy 5-6 éves gyermek számára egyenesen félelmetes, amikor úgy kell a járdán továbbmennie, hogy mellette 30 cm-re törik az utat. Érdekes módon a munkakedv jó magyar szokás szerint 9 után alábbhagy. Ekkor már sok ácsorgó sörösüveget markoló, bámészkodó , munkásruhába öltözött embert látni végig az út mellett. Piszmognak egy gödör mellett, várják a betonszállítót, várják a csöveket, vagy ki tudja még mit várnak. Aztán ebéd után elül a zaj, és csak 4 óra körül elevenedik meg az utca. Édesanyák karjukon csemetéikkel, vagy éppen kézen fogva gyermeküket jönnek hazafelé. Tovatűnt a félelem, csak a por maradt utána. A por amelyik alattomosan bekúszik az ajtókon, ablakokon. Tegnap 20 C-vel áldott meg minket a tavasz. Megpróbálkoztunk a szellőztetéssel, de aztán gyorsan abba is hagytuk. Akkora por jött az utca felől, ahol teherautók dübörögtek, hogy szilikózis veszélye miatt rögtön becsuktuk az ablakokat.
    Nagyon várja már mindenki, hogy végre befejeződjenek a munkák, és normális a XXI. század elejének megfelelő körülmények között közlekedhessünk, és élhessünk.

    Öt éve jártam Németország nyugati felén. Ennél valamivel hosszabb útszakaszon cserélték ki a víz, csatorna és gázvezetékeket. A lakókat egy levélben értesítették a munkálatokról, pontos menetrendet készítve , hogy hol mikor mit fognak csinálni, hol mikor miért zárják le az utat, hol mikor miért ne parkoljanak az autók, és természetesen elnézést kértek a munkálatok miatti kellemetlenségek miatt.
    Egy hétig voltam ott. Ezalatt számomra teljesen megdöbbentő módon olyan sebességgel és tervszerűen dolgoztak, hogy mikor elutaztam, már el is vonultak. Reggel 8 órakor kezdték a munkát, a légkalapácsos, ha gyermek haladt el mellette, azonnal leállította a munkagépet, a munkások nem ordítoztak , alkoholt nem láttam (lehet, hogy nagyon eldugták), és mindenki tudta mi a dolga, legalábbis ez látszott. Karnyújtásnyira vagyunk Európától, sajnos úgy látom nagyon kell nyújtózkodnunk…

N.A.