Az evangéliumokat olvasva azt látjuk, hogy Jézus fellépésével, tanításával és csodáival fokozatosan két táborra osztotta az embereket. Ahogy Simeon annakidején megjövendölte: Ellentmondás jelévé lett: egyre többen voltak, akik Jézust megismerve hittek benne, és egyre ellenségesebbekké váltak azok, akik nem akartak benne hinni.
Jézus mellett ma sem maradhat közömbös az ember, Jézus mindnyájunktól hitet és önkéntes csatlakozást kíván. Aki megismerte Jézust, az vagy mellé áll és tanújává lesz, vagy nem hisz és így ellenfeleinek táborához csatlakozik; de ettől az állásfoglalásunktól függ egész életünk és örök sorsunk.

Ameddig Jézus csak a szeretetről beszélt, boldognak nevezte a szegényeket, a tiszta szívűeket, az irgalmasokat, addig akik nem hittek benne, nem sokat törődtek vele, és voltak, akik egyszerűen csak bolondnak tartották. Amikor azonban Jézus Isten Fiának vallotta magát és olyan kijelentéseket tett, hogy én és az Atya egy vagyunk, amikor isteni küldetését csodákkal igazolta, akkor akik nem hittek benne, egyre idegesebbek lettek. Kivizsgáltatták a vakon született ember meggyógyítását, és tehetetlenek voltak, kizárták a zsinagógából azokat, akik azt vallották, hogy Jézus a messiás. Őket valójában nem a csoda ténye érdekelte, hanem az embereknek Jézussal kapcsolatos állásfoglalása. Amikor pedig Jézus feltámasztotta Lázárt, még Lázárt is meg akarták ölni, hiszen ő élő bizonyítéka volt annak, hogy Jézus valóban az, akinek mondja magát: Ő az Isten Fia. Végül aztán ezért ítélték halálra.

Mi azonban hiszünk Jézus Krisztusban, azért vagyunk keresztények, mert Jézus szavaival és tetteivel igazolta istenségét. Értünk vállalt szenvedésével és kereszthalálával arról is meggyőzött, hogy végtelenül szeret minket. Hittel valljuk, hogy ő aki néhány kenyérből több ezer embert jól lakatott, aki oly sok beteget meggyógyított, aki feltámasztotta Jaírus leányát, a naimi özvegy fiát és végül a harmadnapja már sírban lévő Lázárt, ő a mi Megváltónk és Üdvözítőnk, aki meg tud minket szabadítani bűneinktől, aki földi életünk után örök életet tud adni nekünk a mennyei hazában. Ezért csatlakozunk követőinek közösségéhez, ezért akarunk tudatosan Egyházának tagjai lenni.

Jézus melletti állásfoglalásunk egy egész életre szóló döntés, olyan döntés, amely befolyással van mindennapi életünkre, életvitelünkre, magatartásunkra. Ez az alapja önzetlen szeretetünknek, becsületes kötelesség teljesítésünknek, de ennek kell életünk fontos döntéseinek is alapjává lennie. Nem igazán keresztény ember az aki úgy él, mintha tudathasadása lenne, egyrészt naponta imádkozik és rendszeresen jár templomba, másrészt a mindennapi életben úgy tesz és úgy választ, mintha számára semmi más nem lenne fontos, minthogy minél jobban éljen ezen a világon. Nem igazán keresztény ember az, akit anyagi javakkal vagy ígéretekkel rá lehet venni arra, hogy olyan törekvéseket támogasson, amelyek ellentmondanak a keresztény gondolkodásmódnak és értékrendnek.

Nagyböjt utolsó két hete következik. Jézus élete, szenvedésének története és feltámadása késztessen arra, hogy átgondoljuk mindennapi életünk dolgait, hogy meglássuk, mit kell tennünk, hogy mit kíván tőlünk Jézus követése. Tudjuk, hogy kereszténynek lenni soha nem könnyű, akkor sem, ha üldöznek minket és akkor sem, ha kedveznek nekünk. A keresztény ember mégsem lehet olyan, mint azok az emberek voltak, akik addig követték Jézust, amíg csodákat láttak és jól laktak a tőle kapott kenyérrel, de amikor Pilátus megkérdezte, hogy kit választanak, akkor a rablógyilkos Barrabásra szavaztak. Egész életünk legyen kiállás Jézus mellett, aki életét adta örök üdvösségünkért.

Sopron, 2002. március 17.

Dr. Rédly Elemér
városplébános