Mt 28.1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.”

Máté az egyetlen, aki a feltámadás idejében személyeket helyez el a sír körül, ott hagyja az őröket és oda, a közelbe helyezi az odasiető asszonyokat. Isten jelei, küldötte, természeti jelenségek kísérik kötelezően az angyal megjelenését, bár közvetlenül a feltámadást senki nem látta. Némi támpontot ad a katonák félelme, hogy amit átéltek, az megrendítette őket. Szükséges ennak leírása, hogy a következőkben a felröppenő híresztelések magyarázatát adhassa, egyúttal cáfolva azokat.
Az asszonyok Jézussal találkoznak, aki nem tiltakozik az érintés ellen. Az üzenet az egyetlen, ami azonos a többi evangéliummal. Nincs szó a további megjelenésekről, nincs szó mennybemenetelről, nincs szó kételkedő tanítványokról, nincs egyetlen sor sem a meggyőződés folyamatáról, de szó van a küldetésről, mint parancsról. Az általános papság alapján történik minden további, melyet Jézustól, személyesen a feltámadottól kaptak.
A húsvéti örömhír egyértelmű: Krisztus valóban feltámadt, és ez számunkra akkor is fontos, ha az írás szerkesztettségében, mint a hallgatóság szemléleti korlátaiban néha meg-megbotlunk.
Vajon tudjuk-e a szinoptikus evangéliumokkal, sőt a János evangéliummal - tovább megyek - a Szentírás egészével együtt szemlélni a rövid szakaszt? "Lángol-e a szívünk", amikor hallgatjuk a legnagyobb örömhírt Húsvét ünnepén? Érezzük-e személyreszabottan a megmentést, a húsvéti föld illatát, a mérhetetlen erőt, mely nem tűri a földi korlátokat?
Húsvét napján, ahogyan a közösségek egyenként megélik a feltámadás valóságát, a sírból kiáramló fény önti el a nap konkurrenciájaként a Földet. Ez a fény azonban belül is világít. Azt kell, hogy mondjam, annyira, amennyire negatívumot hozott nagypéntek emlékezete. Mint minden, a sötétbe vágó éles világosság, örömteli fájdalmat is jelent.
Megéljük, mint a vak az első látásélményt, süket az első hangot, mint béna az első lépés görcsös élményét, mint az örömhír legfontosabb pillanatát, mely a szívünkbe vág. Fájdalmasan, de gyógyítón.
- DI -