|
Ha az embernek célja van
Ha az embernek van célja
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Ha az embernek van célja - értelmet kap minden. Koránkelés vagy éjszakázás; testedzés vagy koplalás; túlmunka az önkínzásig; tűrés és csendben maradás - bár ordítani kéne; mosoly - gyilkos pillantás helyett... stb.
A cél mindig vágyból születik. Emlékeznek? Ady használta e kifejezést: "vágymagam". Vágyom valamilyenné tenni magam - ebből "vonatkoztatok el" célt. Vágyom valahol lenni (ranglétrán és/vagy földrajzi helyen) - céllá "logikázom" vágyam. Vágyom ott lenni, ahol ő - hát elkövetek mindent, célszerűen, egyik lépést a másik után, hogy ott lehessek. (Ugye, emlékeznek János vitézre, mennyire vágyott imádott rózsaszála mellé?!!)
Ma már kellő kínálatot találunk a könyvesboltokban szaktanácsadó könyvekből, melyek a vágyak eléréséhez, a célok megvalósításához segítenek közelebb bennünket. "Józanészkivonat" - mondja rájuk barátnőm. Valóban: olyan javaslatok, módszerek szerepelnek e könyvekben, melyek kis jóindulattal bármelyikünknek eszébe juthatnának - előbb vagy utóbb. De mi van, ha csak utóbb jut eszünkbe: ha csak megkésve jövünk rá a helyes megoldásra? Az már bizony "veszett fejsze nyele", "eső után köpönyeg" stb.!! E könyvek arra jók, hogy összegyűjtve találjuk bennük mások "józaneszének" megannyi tanulságát.
A cél akkor "csúszik a lábunk elé" legsimábban és a legrövidebb idő alatt, ha folyamatosan, töretlenül, mindig ott lebeg a szemünk előtt, és szétfeszülő tüdővel hatalmasakat lélegezve szinte nyúlunk érte, kapaszkodunk magasra, annyira világosan látjuk, annyira biztosak vagyunk benne.
Marion R. Kopmeyer írja: "Az ember akkor tér le legkönnyebben a sikerhez vezető útról, ha félgőzzel fog hozzá a feladatokhoz." A leszűrt következtetés: Teljes gőzzel előre!
Állandóan látom célom, állandóan látom "vágymagam"! Egyetlen pillantásra sem tévesztem szem elől. Semmilyenségem fogságából menekülő rab vagyok, nyomomban a csaholó kopók (a visszahúzó erők) - és én lépésről lépésre küzdöm előre magam az új és új ismeretlen terepen: vágyam valóra váltása érdekében.
Ha netán csüggedek - képzelet-videómba "beteszem" a kazettát "vágymagamról", s már ismét emelkedik mellkasom, tüdőm tele levegővel: pattanok is újra talpra, s újból él az utasítás önmagamnak - teljes gőzzel előre!
És lelkesedni kell! Futballedzők szokták sikertelenség után mondani: túl nagy volt az akarás. Az akarat, akarás szintje csak a második hely. A dobogó legfelső foka: az erős, a hatalmas, az akár túlfűtött lelkesedés!
Egyetlen pillanatra sem szabad elbizonytalanodni! Kételyt, kishitűséget gondolataink közt megtűrni: TILOS!!
Erősen áhított, rajongva beteljesülni várt vágy, hatalmas lelkesedés, tökéletes önuralom - és a beindított lokomotív meg sem áll a végcél előtt.
Erőt mi ad mindehhez? A képzelet. Annyi erő áll rendelkezésemre, amennyit feltételezek magamról. Ha 5 km futáshoz elegendő erőt tételezek fel magamról, egészen biztosan nem leszek képes megfutni a marathoni távot. De ha 70 kilométer megtételéhez elegendő erőhátterűre "taksálom" magam - a 40 kilométer játszva meglesz!! Marion R. Kopmeyer írja: "Képzeljen el egy ágon ülő madarat, amint aggódva terjeszti ki a szárnyát, de az ereje kevés ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjen. Ilyen madár nincs! Éppen ezt teszi az ember is, amikor elhagyja az ereje, és ahelyett, hogy biztonságosan felszállna, hogy elérje, amit akar - nem csinál semmit. Meg kell értenünk: Ha cselekszünk, megkapjuk hozzá az erőt is."
Hát akkor: Teljes gőzzel előre!
- gyöngyös -
2002. április 06., szombat 16:09
|
