|
Úgy megmutatnám 2.
A vonat
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Dudálás. A vonat kürtje! Abbahagyjuk a homokozást. Szaladunk az állomáshoz. Az állomás fehérre meszelt téglaépület, mely elé oldalt nyitott, felül fedett várórész nyúlik, zöldre festett fapalánk kerítéssel. Fölülre ugyanilyen színű, ferdén rácsozott lécdíszt készítettek, arra erősítették a település nevének tábláját: a fekete betűs, fehérzománcú bádoglemezt.
Egy sínpár van - minden állomás közelében egy kitérő résszel. Kiállunk egészen a sínek mellé. Fogjuk egymás kezét. Balra nézünk. Közelít a keskenynyomtávú vasút közlekedési eszköze: a "kisvonat". Hányszor láttam! Neked talán új - talán Felétek is épp ilyen volt.
Leszállnak néhányan, felszállnak néhányan. Persze, van hangosbemondó is. Jól ismerem az állomásfőnököt, a lányt is, aki bemondja a dolgokat... a le- és felszállók zömét is.
Finom illatot lebbentett fel a vonat mozgása. Az állomásépület mellett sárgavirágú bokor, nem tudom a nevét, de nagyon-nagyon jóillatú, ilyenkor nyílik, kora tavasszal.
A vonat érkezése esemény. Az élelmiszer- és az iparcikk-boltból is kilépnek egyesek, hadd lássák, ki megy, jön... mi történik. Mi is ezért szaladtunk oda. Bár most, hogy felnőttünk, nem is kellett volna futni. Csak a gyereklábak olyan kicsik, hogy sietősebbre kell venniük...
A vonat elmegy, a "népek" szétszélednek. Visszaindulunk mi is. Ellépkedünk a finom illatú bokor mellett. Odahajolunk, megnézegetjük, megszagoljuk a virágocskákat. Egymásra nézünk. Egy-egy picike kis "fürtöt" tépünk le. Egymásnak adjuk. Lesütjük szemünk, mert könnyes akarna lenni. Átöleljük egymást. Gyerekszemek, felnőttszemek innen-onnan néznek...
- gyöngyös -
2002. április 11., csütörtök 19:14
|
