Kampány
Felnőttek példájából tanul a gyerek, ugye?
A felnőttek pedig mit csinálnak?
Kampányolnak, választanak.
Másodikosok "választásosdit" játszanak a szünetekben. Némi vitát
váltott ki a haripotter-párt szavazócédulákon való szerepeltetése, amit
végül is a többség elvetett, (fő a komolyság) így hát maradtak a füzetlapokból
gyártott szavazólapokon a már ismert pártok. Ikszeltek, összesítettek a
kölykök. A második szünetben eredményt hirdettek: 98 százalékos többséggel
nyert a befutó.
(Egyébként, mint utólag kiderült a százalékarány kiszámítása ütközött
a legnagyobb nehézségbe, amihez végül is kénytelenek voltak zsebszámológépet
használni)
Az eredmény megszívlelendő, mint ahogyan a módszer is, hiszen a szavazócédulákon
az X után mindenkinek meg kellett indokolni a döntést...
Mi lenne egyébként, ha a felnőtteknek a döntésüket meg kellene fogalmazniuk , vagy legalább végiggondolniuk...
S bár "töktitkos" volt a szavazás, mégis mindenki tudta, hogy a másik
oldalra ki voksolt. Hiszen még az igazi választás másnapján – bevett szokás
szerint – már rég megtárgyalták maguk között, az egészet, akárcsak
azt, hogy ki vett új mosógépet, mit kiabált apu a szomszédra, hova mennek
nyaralni.
Amúgy meg dívik az emlékfüzet divatja. Valami nagyon szépet akart legjobb
barátnőjének egyik kislány, ezért hosszú és kitartó munkával, térben elhelyezve
rajzolt neki egy nagy ...szavazóurnát: "Emlékül Dóritól Adrinak."
té
2002. április 11., csütörtök 21:28