|
Kérdések Rólatok 5.
Ha élne
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Ha élne, ha újra élne - azaz, ha attól a pillanattól folytatná ismét, ahol 1970 őszén abbahagyta -, most megint 83 éves lenne. Magas, némi súlyfelesleggel bíró, hajlott hátú férfi, kevés, őszszálú, hátrafésülten viselt hajjal, déltájra már látszódó némi fehér borostával, fehér, tömött (nem pödrött, nem lekonyuló), "korrekten tartott" bajusszal.
"Hatásosan" öltözött idős, nyugdíjas úriember - mindig jól megválasztott kalapban. Jóképű. Enyhén zöldben játszó égszínkék szeme akár a mediterrán tenger! "Fehérszemélyek", vigyázat! Pillantással hódít. Szó már nem is kell. Pedig annak is mestere! Hát még az elegánsan kivitelezett kézcsókoknak!! Bizony, bizony, nem csak idős hölgyek térde roggyan meg hatásától... ezt valljuk be őszintén.
Ki sejthetné múltját? S neki, így délelőtti sétája, "világ-terepszemléje" alkalmával, vajon jut-e eszébe a kárpátaljai, nagyon hosszú, szinte egyutcás, kétezer méter fölötti magasságon egy szűk völgybe szorult falucska, Gyertyánliget, ahol a napvilágot meglátta? Egészen biztosan. Hiszen annyit mesélt róla!!
És vajon, aki látja, tippelne-e egy ember is akár, helyesen: hivatására? Szinte kizártnak tartom. Szabad a gazda? Főerdész. A néhai Móra Ferenc közeli ismerőse. A többi, jóval nagyobb potentátot most hagyjuk! Ez nem dicsekvés-óra.
Szép, tavaszi délelőtt van. Enyhén forgolódva, figyelve jobbra-balra-előre, kinek is illő, és persze, miként megválasztva a formát, köszönnie, lépked itt a téren, keze hátul összefogva. Ez természetesen nem akadályozza abban, hogy amint a köszöntésre "méltó" alanyt meglátja, egy villanással ne "kapja elő" kezét háta mögül, s ne emelje meg utánozhatatlan gavallériával kalapját, mellé megtéve az éppen megfelelő szögben "végrehajtott" meghajlást, az arcon a legeslegodaillőbb mosollyal, mimikával, a legpontosabban ez alkalomra és személyre szabott üdvözléssel!
Pedig nem üresfejű szertartás-ember, póz-alak! Gazdag életútjába annyira sok minden belefért, hogy aki ránéz, a felét sem tételezné fel róla. Lopni, gyilkolni - nem, az nem tartozott az életútba. De veszélyes helyzetek, helyesen meghozott döntések, sodródásban család óvása... stb., stb., ahogyan minden idős emberről bizton ugyanígy elmondható - mindez, igen. Nagyon... nagyon beletartozott...
Ha újra élne, újra megnézné a nőket - közben hű maradván alacsony termetű, gömbölyű kis feleségéhez. Rendre elolvasná mindkét "fél" napilapját. Rátapadna a CNN műsorára. Talán még angolul is megtanult volna már a magyar, a latin, a német, az orosz, az ukrán, a ruszin után... Továbbra is igen szeretne mákostésztát enni, leöblítve édeskés borral. Vasárnaponként, ebéd után pedig újból hegedülne szép nótákat az ettől mindig ugyanúgy meghatódó kis feleségének, vagy a vendégeknek, akik - természetesen illendőképp bejelentkezve vagy meghíva -, havonta, kéthavonta újból jönnének.
- gyöngyös -
2002. április 12., péntek 12:01
|
