Emelkedett lélekkel, apostoli elhivatottsággal - 3.

    A Nagy Gáspár szövegére komponált Symphonia Ungarorum (op.147) a 2000. év elején szólalt meg az Operaházban. A szimfonikus oratórium, illetve az oratorikus szimfónia bemutatott részletei is sugározzák az egész mű magasrendű eszmeiségét: a megmaradást, az országépítést, az újjászületést, amivel a zeneszerző mélységes optimizmussal azonosul. (Zh. Ó, Szent István dícsértessék!, Győzelmi ének, Magyarok fénye, IV. tétel, Finale, Veni Creator Spiritu, -Coda)

    “Énekel-e értünk valaha akárki?”, “Verik ám a dobot, őrlik a népemet!”, “Testvér testvér ellen, apák fiak ellen, régi és új ellen, új az ősi ellen… elő a kereszttel, virtus kell és jellem, akkor tíz száz ellen győzni fog e jelben!”, “Helytállt és megmaradt…”, “Az hol vagy magyarok tündöklő csillaga?” – Úgye, mennyire hasonlítanak a múlt problémái a ma jelenségeihez! Az aggódás és a kétségek filozófiája ez, mélyen gyökerező, mindig újra meg újra zöldülő.

    A Szokolay-meditáció befejező részét a befelé forduló, csöndesebb tónusú, elmélyültebb önvizsgálatra is alkalmat nyújtó ökumenikus gondolatok képezték. Bibliai mondásra épült a Könyörgőének(op.144): “Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.”
    Hallottuk a kétezer éves Miatyánkot (szabadíts meg a gonosztól), a Római vonósszimfónia könyörgését, Bornemisza Péter időszerű parancsát: Jobbítsd a nemzetöt!, a Missa Pannonica Agnus Dei tételének békesség utáni vágyakozását (Dona nobis pacem), a személyes békét, a lélek csendjét; a zene, a költészet, a hazafiúi s a keresztényi hitvallás kodályi hagyományokat folytató nagy szintézisét.
    Összegezésképpen azt mondhatjuk, hogy Szokolay Sándor számadása, tömör összegzése megerősített minket: az ember nem pihenésre termett, a tele szív nem fontolja meg a szót.

    “Fáradj, míg ez múlandó életben vagy” – biztat Apáczai Csere János, “A sokaságért híven munkálj” – sarkallja unokaöccsét Kölcsey Ferenc, “küzdj és bízva bízzál!” – ösztönzi Ádámot az Úr a Tragédiában. Szokolay Sándor a KEZDETEKTŐL EZEK SZELLEMÉBEN ÉL ÉS DOLGOZIK. Emberi, művészi portréjához magas minőséget jelentő közéletisége is hozzátartozik. Mindegyik hajtóereje a tudás, a hit. Mindegyik a népért, nemzetért végzettt felelősségteljes munkában válik élővé, hatékonnyá. Fölkészültsége, rátermettsége, hittel párosult belső meggyőződése, s nem utolsó sorban vérmérséklete ambicionálja, sőt, predesztinálja a feladatok végzésére, bevégzésére, s újabbak vállalására.
    “Élete és munkássága nyitott könyv előttünk – írta Eősze László. – Zenéje mélyen magyar talajban gyökerezik. Számos művét történelmi múltunk- jelenünk ihlette. Legfőbb forrásai a magyar népdal, valamint Bartók és Kodály művészete- anélkül, hogy egyiküknek is epigonja lenne.(…) Hangja úgy vált európaivá, hogy megmaradt magyarnak.(…) Erejének forrása közösségi gondolkodása, hazaszeretete. Vezéreszméje népének és egyházának szolgálata.”

A Sopron Szállóban megtartott Szokolay-féle számadásnak hatalmas sikere volt. A legutóbb Corvin-lánccal is kitüntetett soproni díszpolgárt meleg ünneplésben részesítette az őt tisztelő, szerető, nagyra becsülő közönség, a rendezvény fővédnöke – Dr. Szájer József – pedig mindannyiunk nevében a legőszintébb elismerés hangján köszönte meg a Szokolay Sándortól kapott magas minőségű szellemi útravalót.
Nagy Alpár