|
Úgy megmutatnám 6.
A fekvők...
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Amennyire tudtunk, gyors léptekkel haladtunk a sötétben. Persze, inkább botorkálás volt ez a homokos, egyenetlen talajon. Egy ideig még a további hangokat is figyeltük, s megbeszéltük, mi lehet... aztán már a jobb út jött, és elhallgattunk. Te is, én is "külön jártunk" gondolatban. Hogy Te hol, nem mondtad - én a balra távol néhány pillanatra kibukkanó temető kövei közt...
Nem tudom, elvigyelek-e a helyre, ahol nyugszik - vagy csak fekszik - annyi ismerős.
Nagyapám 1970 őszén halt meg. 83 évet élt. Épp csak betöltötte, s szólították. Az orgonabokor nemsoká virágát bontja újra feje fölé. Az orgonát szerette.
Ott fekszik egy nagyon szép lány - a legelső halott, akit életemben láttam. Tizenkilenc évesen fehérvérűség vitte el. Menyasszony volt - menyasszonyi ruhában temették. Csodaszép Hófehérke "aludt" a fehér koporsóban - úgy tűnt... a ravatalon... Négy és fél éves voltam akkor. A felnőtteknek térdig érő hó volt, csikorgó idő! Csupafehér tájban süllyedt a föld alá Hófehérke. Irénkének hívták, egyébként...
Egy S. Béla nevű fiú '56-ban kapott tüdőlövést - nem is épült föl belőle. Két év múlva halt meg kórházak, szanatórium és rengeteg szenvedés után. Húsz év alatti volt!
Egy másik fiú motorbalesetben törte gerincét. Szintén több hónapig szenvedett...
Egy harmadik fiú is így járt. Három évvel volt fiatalabb, mint én. Most már nagyon sok évvel az... Megállt az idősödésben, örökre...
Ott fekszenek apám s anyám, hetven alatt maradva sokkal... Agyvérzés, rák.
És ott vannak a nagyszámú öngyilkosok! Többnyire férfiak, de nők is... Kötél és permetlé - a pusztító eszközök.
Inkább oda nem sétálok el Veled, a temetőbe...
- gyöngyös -
2002. április 17., szerda 18:04
|
