|
Úgy megmutatnám 7.
Különös varázslat
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Amikor ide megérkeztünk, emlékszel még, hogy volt?
"- Tiszteletem! - emeli kalapját a múlt, és beenged kapuján. Fogom a kezed, vezetlek." Így kezdődött. Emlékszel?
Átugrottunk, vissza az időben, jó pár évet. Akik közt járunk, gyermekekként látnak minket, de érzik "furcsaságunkat". Nem tudják, nem értik, miért lett hirtelen különös ittlétünk - csak érzik, hogy most nem egészen "klappolnak" a dolgok. Jobban el vannak azonban foglalva ügyeikkel, mintsem hogy ezen a kis "bökkenőn" komolyabban fennakadjanak. Mit számít, hogy az erdész lánya hirtelen valahogy furcsa lett? És ott van vele az a fiú, egy nagyobbik gyerek! Valami rokon, vagy akárki... Mindegy.
Ők így érzékelik. És mi felnőttként rápillantunk múltbéli jelenemre... és... itt lehetsz, társam lehetsz: itt is - igaz, nem maradhatunk sokáig. Gyorsan végig kell járnunk mindent; az idő körei sokáig nem zavarhatók. Hullámai egyszercsak összecsapnak, mint Mózesék után a Vörös-tenger nagy vize. Sietnünk kell, gyere! Úgy megmutatnám a többit is! Mindet, mindenkit!
A reggelt egy traktor pöfögése nyitotta ránk. A ház előtt zötyögött el, egyelőre üresen; sem utánfutó, sem munkaeszköz nem volt mögécsatolva.
Gyorsan tisztálkodunk - ennivalóért beállunk a gyér-kínálatú bolt hosszú sorába... Kenyeret veszünk, májkrémeket, és virágos nyalókát - Te is. Nevetsz. Milyen rég nyalókáztál! Különben is: lányoknak való. Nevetünk - s a felnőtteknek sejtelmük sincs arról: nem kevesüknél idősebb felnőttek vagyunk magunk is.
A faraktárba megyünk. Fatelepnek is mondhatnánk. A vasútállomás mellett van. Szép fenyőkéreg-illat száll, por is, kevés. Kopott-kék munkaruhás emberek már vonókéssel, hántológéppel kérgeznek, mások rakodnak egy teherautót. Ez kell nekünk! A teherautó! A sofőr nincs benne. Biztosan az irodában van... Vagy bement a postára, esetleg a közeli patikába. Hm. Benézünk az irodába. Munkásszag. Senki sincs bent. Cseng a telefon.
- Kit kerestek? Ne csellengjetek itt, gyerekek! Apukádat keresed, Kislányom? - jön a kagylót felvenni Jóska bácsi.
A választ szerencsére nem várta meg, és mi tovább nézgelődünk, hol is lehet Anti bácsi, a sofőr. Aha. Reggelizik. Abált szalonna (paprikás), rozskenyér, zöldhagyma, víz. A kockás konyharuháról, melyet ölébe terített, nekünk is kínál falatokat. (A májkrém most igazán várhat!!) Természetesen elfogadjuk.
Aztán szépen megbeszéljük, hogy magával visz minket a másik faluba, ahová a rakodott fát szállítania kell, azután pedig ki az erdőre, a termelésbe (van táj, ahol irtásnak mondják), ott letesz, elbóklászunk, ő megy még két "fordulót", s a második fuvarral be is hoz minket, vissza. Ez szokott dolog velem. De most Veled együtt!!
Minden úgy lett, ahogyan megbeszéltük. Most itt zötykölődünk - fejünk időnként a tetőbe bök - a halványkék-fehér elejű Zilben, az erdő felé. A homokos úton a keréksáv igen lemélyedt, tengely- és mindenalkatrész-próbáló menet - nap mint nap... minden járműnek... Ez ilyen vidék.
"Április van, április, minden dalra friss!" Igen. Ahogyan leereszkedünk a magas autóból, "fülön csap" minket a madárdal!! Igaz, azonnal megszólal a sivítva dolgozó Stihl-fűrész, sőt, távolabbról egy még használatban lévő Druzsba duruzsolóbb hangja is - s ezek "duettje" minden más hangra rátelepszik, de mit számít az a pár perc, amíg a gépvilág uralkodik, ahhoz a sok órához képest, amikor a madaraké a hangterep, és ők olyan szvitet komponálnak-improvizálnak össze "felszínére", szintjeire, amilyenről egyetlen szerző sem képes álmodni sem, nemhogy kottába szerkeszteni!!
Szemünkkel a mai "telepet" keressük - a letámasztott kerékpárokat, ágra agasztott táskákat, munkáskabátokat. Igen. Ott. Mozog is éppen valaki. Lábunkat magasra emelgetve lépkedünk oda. A földet szúrós hálóként fedő vadszeder ágacskái akadályoznak. András bácsi vizet inni jött ide. A piros zománcos kannából tölti épp virágos bádogbögréjét. Nefelejcs-díszes a bögre. Szerény, szép. Gazdája is épp ilyen. Szemét gyakran lesüti szégyenlősen, pedig nyugodtan mondhatjuk, bivalyerős ember, vonásai pedig szépek, férfiasak.
- Szervusztok, gyerekek! Jöttetek ibolyát szedni? Arra, lent van. Nagyon szépek! Fehér is akad! Majd aztán gyertek, ha hívunk, tudjátok!! - és megy vissza, ágakat levágni, a "Géza úr" nevű "közelítő ló" (ez a szakneve) után erősíteni a nagyjából letisztított fatörzset, aztán kiterelni a galambszelíd, "totyakos-zoknis" nagydarab muraközit a tisztásra, ahol a fákat gyűjtik rakásra. Fején már újra fenn a nyári hőségben pokoli-meleg fém védősisak.
Matyi bácsi szokott utánam kiabálni, hogy odaszaladjak hozzájuk, s csak aztán ordítják bele a térbe: "Vigyázz!! Dől a fa!!" Várnak még, azután döntik... Igen.
A negyven-ötven éves feketefenyő-törzsek tövét illatosító valóságos kis ibolyamezőben állunk, hol le-, hol egymásra nézve... Valamennyit ismét megtudtál belőlem.
- gyöngyös -
2002. április 19., péntek 18:30
|
