|
Intés a társakhoz
A távollévő kedves
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Az Intés az őrzőkhöz című vers adta az alcím-ötletet, igen. Májusban különösen fájdalmas, ha a kedves távol van. A május legtöbbünk tudatában így él, ugye, nem tévedek(?): a szerelmesek hónapja. Az orgonavirágzás, a gyöngyvirág, a lombosodás, a madárdal hónapja.
Ahogyan karácsonykor, úgy májusban is gyakran gondolunk azonban: halottainkra, akik már nem lehetnek velünk, illetve azokra, akik közel álltak hozzánk életünk egy szakaszában, és most annyira elszakadtunk, eltávolodtunk egymástól. E napokban családtagok, barátok hallgatják meg (esetleg már többször is hallott) regéinket Ikszről, Ipszilonról, aki osztálytársunk volt, távoli rokon, heves szerelem... és most nem is tudjuk, mi lehet vele, pedig milyen jó lenne tudni... Őszön, karácsonykor és május idején "mélázik el" az ember ilyesmiken. Ilyenkor, szép tavaszon vajon a méhdöngicsélés, a fecskecsapongás, a galamb-brukúkú "kapcsol be agyunkban-lelkünkben egy gombot"?
Ha pedig jelen időben, MOST van tőlünk távol a kedves, mert kiküldetésben van, vizsgázni ment, beteget ápol, távol kapott munkahelyet fontos volt elvállalnia... AKKOR milyen nehéz a május!! Ez' intés a társakhoz - az egymást megtalált társakhoz -, mindkettőjükhöz szól. Ne legyetek féltékenyek! Ne gondoljátok azt sem, hogy társatok most éppen rosszakat gondol rólatok, és épp féltékenykedik... Ehelyett mobilon, levélben, levelezőlapon, táviratban akár, e-mailben, ahogyan csak tudjátok őt elérni: mondjátok el - ezerszer is, akár, mert higgyétek el, nem fogja megunni, soha nem unja meg -, mennyire jó, hogy van ő nektek, mennyire fontos, hogy halljátok a hangját, mennyire várjátok vissza, és hogy rengetegszer gondoltok rá... Ne szégyelljétek a sok-sok ismétlést! Egyedül van ő is, ott távol, akár ti itt, idehaza... Ne hanyagoljátok el e sorokat, mondatokat! Ne múljon el nap egymás nélkül számotokra! Örüljetek, hogy a huszonegyedik század technikai vívmányait e nagyon-emberi célokra módotokban áll kihasználni!! Ne induljatok ki abból: miért mondjam el neki még egyszer és megint, hát úgyis tudja!! Igen, igen. Az agy, a logika, a tudat "tudja"... de a léleknek mindig kell az új és újabb simítás, melengetés! A lélek magányosodik el leghamarabb a társ nélkül!
"Lefutott" az Anyák napja... vajon, gyermekek, ti, távollévők: azóta, vasárnap óta hívtátok-e megint öregedő anyátokat, apátokat??? Írtatok-e, hogy jó volt nála lenni, és alig várjátok, hogy újra láthassátok őt?! Küldtétek-e már neki a vasárnap készült fényképeket - vagy a "majd, majd" kínos-kényszerű feladatok közé soroljátok, és lehet, hogy két hétbe is beletelik, mire a postás hozzá kiviszi??? És ha a májusi hőségek s a Pongrác-Szervác-Bonifácos időjárási bolondériák Kháron ladikjába ültetik szegényt?? Ha lejár a "mandátum"? Nektek lesz a legnehezebb viselni a lelki terhet: elmulasztottuk. Ezt is, azt is: elmulasztottuk. Szüleitek egész eddigi életetekben "társaitok" voltak. Ne hanyagoljátok el őket, Barátaim!
Figyeljetek oda perceitekre! Adjatok a számotokra fontosaknak, a hozzátok tartozóknak, Társatoknak belőlük bőséggel - amíg megtehetitek.
- gyöngyös -
2002. május 08., szerda 18:05
|
