|
Egyelőre: Köszönöm a Sorsnak!
A jó szó
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Sajnálatos módon egy tisztelendő úr is volt azok között, akiktől életemben már olyan sokszor hallottam becsmérlő, lenéző véleményt a jó szóról. "Jó szóval már teli van a padlás" - mondják sokan, erősen gunyoros éllel hangjukban.
De: "Megcsináltam, dolgoztam, kitettem a lelkem - és még egy jó szót sem kaptam tőle!" - ezt is hányszor halljuk... Hol itt az igazság?
Ha magamból indulok ki, egyértelműen azt mondhatom: nekem nagyon hiányzik, ha nem kapok elismerést, illetve(!) rendkívül rosszul esik, ha a legjelentéktelenebb mulasztásomért vagy hibámért alapos ledorongolás jön, esetleg minősíthetetlen hangnemben, az illető pillanatnyi hangulatától, idegállapotától függően.
Szerintem mindenki így van ezzel. A jó szó olyan, mint a simogatás. Teréz anya azt vallotta: A simogató kéz fontosabb a kenyéradó kéznél. Márpedig ő, a leprások és mindenféle, az egészséget érintő bajtól kínzott szerencsétlen indiaiak közt naponta tevékenykedvén biztosan tökéletesen megalapozottan tehette ezt a kijelentést!
Ha a jó szó olyan, mint a simogatás, s a simogató kéz fontosabb a kenyéradó kéznél - a következtetés, bizony, egyértelműen a jó szó javára vonható le.
A tisztelendő úrnak annak idején elújságoltam, milyen rendes mindig az új boltos, örülök, hogy emberszámba vesz, udvarias, de nem tolakodó, hagy böngészgetni, nem "ront rám" azonnal a mit-tetszik-parancsolni-jával, és mindig van egy jó szava hozzám. Erre mondta ő, hogy "Persze, persze, közben meg azt gondolja: hagyjál csak itt minél több pénzt nálam!" Hát... én valahogy nem úgy éreztem, sosem. Sőt, még olyan is nemegyszer volt, hogy mint "törzsvevőjét" lebeszélt valamely áru megvásárlásáról, mert az nem olyan friss...
Házastársak között, ahogyan múlnak az évek, bizony, egyre durvul a hangnem, egyre többet engednek meg maguknak bírálatban és egyre kevesebb a kedvesség... a házasság pedig úgy romlik, úgy romlik - mígnem egyszer véget ér.
Ha nem marakodás az életük, hanem az a helyzet, hogy az egyik mindent megenged magának - a másik pedig csendben, vagy viszonylag csendben tűr, nagyon reális a lehetősége, hogy a szenvedő fél jó szót kapván valakitől, ODAFORDUL, ahhoz az illetőhöz, akár a napraforgó a napsugárhoz - annyira hiányzott már neki, amit az az ember megad számára!! Senki lelke nem facsarható ki a végtelenségig csak a házastársi kötelékek szentségére hivatkozva!! Bizony, jó lenne, ha a jó szó fontossága széleskörben ismertté válna már végre, a jó szó maga pedig elismertté!
Vezető-beosztott kapcsolatában szintén elengedhetetlen "eszköz" lenne az emberi hangnem, az elismerés.
Ezen a tavaszon jómagam is újjászülettem, együtt a természet egészével - velem is történt ugyanis jó-szó-varázslat. Nagyon remélem, hogy módom lesz a varázslónak egyszer szemtől szemben elmondani, mekkora csodát is művelt dicsérő szavaival, és szemébe nézve is megköszönni áldott
jó(szó)cselekedetét!
- gyöngyös -
2002. május 10., péntek 18:35
|
