Jn 17.1-11a E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett. Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém -, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.

Ahogyan a közlekedés lehetőségei gyorsulnak, úgy szokás beszélni a Föld könnyebb bejárhatóságáról, "összezsugorodásáról".
A mi szempontjaink szerint ez igaz is, naponta megtapasztaljuk.
Egy másik folyamat is érvényesül azonban ugyanezen idő alatt. Ennek ellenkezője, a Föld, a világ kitágulása. Most nem a világmindenség pulzálásáról és folyamatos tágulásáról beszélek, hanem Jézus főpapi imájáról, melyben arról beszél, hogy számára a világ, akikért imádkozik, azok az emberek, akik hallották a nevét és tanítását és azt be is fogadták, és meg is tartották.
Azért, ha mindezt teljes egészében elvárná Jézus, volna-e kiért imádkozni? Vannak kétségeim. Az éppen megalakuló egyház első embere, Péter többszörösen nem tartotta meg a tanítást és bizony az összes, magát kereszténynek, tehát Krisztus-hívőnek tartó ember, elsőként magamat értve, bizony csetlett-botlott kicsiket és nagyokat.
Kik tehát a Krisztusnak adottak, kik a Krisztushoz tartozók?
Nagy viták színterei voltak a média az írott és nem írott sajtó, mert mindenáron deklarálni akarták, hogy ki a magyar. Nekem most csak a költő hasonlata jut az eszembe, a föl-földobott kőről, mely mindig visszatér.
Ha nagyon "szabatosan" szeretnénk a Krisztus imádságához tartozókat meghatározni, akkor ugyanezt kellene alkalmazni. Jézus egyháza mindazoké, akik visszafogadtattak, mert időnként eltávolodtak, ki messzebbre, ki közelebbre. Ám tagjai tudták, hogy bűnükben kihez kell kiáltani.
Miután a világ zsugorodik, és minden része elérhető, már nagyon sokan vannak, akik hallgathatják-olvashatják a jó hírt az "eu-angelion-t". Hogy be is fogadják, hogy vissza is találnak? Van-e ember, aki ezt szubjektivitásában megmondhatná? Hányan és minden időben beszéltek már a világ romlásáról, a hiábavaló evangelizálásról, a csökkenő létszámú "igazról"!
Végeredményben nem a mi véleményünkről, hanem Jézus főpapi imájáról van szó, melybe minden ember ismerete beletartozik. Ha Jézus könyörgött értük, akkor volt kiért, akkor is és ma is. A Földön Jézus sem ítélt, hanem hirdetett és könyörgött. Maradjunk mi is "csak" ennél!
- DI -