Az Apostolok Cselekedeteinek könyve leírja, hogy a Szentlélek eljövetelét kísérő rendkívüli jelek hatására nagy néptömeg gyűlt a pünkösdi ház köré. Szent Péter apostol akkor az emberek elé lépett, és rövid beszédben tanúságot tett Jézusról:
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel… kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta… Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk… Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette! E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: Mit tegyünk hát, emberek, testvérek? Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Ezzel indult fejlődésnek Jézus Krisztus Egyháza, és gyarapodott: akiket megérint a keresztény tanúságtétel, azok megtérnek, bűnbánatot tartanak és megkeresztelkednek, és a bérmálás szentségében részesednek a Szentlélek ajándékaiban.
Az első évtizedekben a megtérőket azonnal megkeresztelték, hiszen ők, akik a választott néphez tartoztak, ismerték a Szentírást, a prófétai jövendöléseket, ismerték és megtartották a tízparancsolatot. Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a keresztséghez mégsem elégséges az első lelkesedés. Ahhoz, hogy valaki valóban keresztény legyen szükséges, hogy alaposabban megismerje Jézus tanítását, de ne csak megismerje, hanem az életét is tudatosan alakítsa Jézus tanítása szerint. Ezért vezették be a katekumenátus intézményét, amelyben azok, akik megismerték Jézust és tanítványaivá akartak lenni, hosszabb, két vagy három évig készültek, és miután felkészültek, húsvét vigíliáján részesültek a beavatási szentségekben: megkeresztelték és megbérmálták őket, majd magukhoz vehették Jézust a szentáldozásban.
A katekumenátus intézménye hatékonynak bizonyult. Néhány évszázad alatt az akkori Római Birodalom szinte teljesen kereszténnyé lett. Közben elterjedt a kisgyermekek megkeresztelése, hiszen a keresztény szülők eleve vállalták, hogy gyermekeiket is ránevelik a Jézus tanításának megfelelő életre. Ekkor vált külön a nyugati egyházban a keresztelés, a bérmálás és az oltáriszentség kiszolgáltatása, ahogy ezt mind a mai napig természetesnek tartjuk.
Az elmúlt évszázadban azonban újabb gondok merültek fel. Nyilvánvalóvá vált, hogy sokan azok közül, akik gyermekkorukban hitoktatásra jártak és részesültek a szentségekben, felnőtté válva nem lettek mind keresztény értelemben is felnőtté, hiszen hitismereteik a legtöbbször megmaradtak a gyermeki szinten. Ennek következtében nem érett meg hívő világnézetük, nem tudatosították keresztény erkölcsi elveiket, és alig kapcsolódtak be az Egyház tanúságtevő életébe.
Ahhoz, hogy a mai felnőtt keresztények, elkötelezett hívő keresztények legyenek, szükséges, hogy megalapozott hívő világnézetük legyen, hogy tudatosan alakítsák életüket Jézus tanítása szerint, és hogy felelősséggel vállalják a mindennapi élet keresztény tanúságtételét.
Igen, ehhez van szükségünk a Szentlélek kegyelmére, de szükségünk van arra is, hogy mi egyre tudatosabban együttműködjünk a Szentlélek kegyelmével. Szeretnénk elérni, hogy akik megbérmálkoznak, azok rálépjenek elkötelezett felnőtt kereszténnyé válás útjára, hogy fejlődjenek hitükben, egyre tudatosabban alakítsák életüket Jézus tanítása szerint, hogy majd családjukban keresztény módon éljenek, jóindulattal szeressék embertársaikat, becsülettel teljesítsék kötelességeiket, hogy így tanúi legyenek annak a Jézus Krisztusnak, aki értünk szenvedett, meghalt a kereszten és feltámadt, aki azért jött közénk, hogy földi életünkből elvezessen az örök életre.

Dr. Rédly Elemér
városplébános