Jn 6.51-58 "Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

A részlet szereplői már túl vannak a csodálatos kenyérszaporításon, de az utolsó vacsora még előttük áll. Sokan úgy gondolják, hogy ezután - a pusztában vándorló nép mintájára - Jézus különleges, szaporodó, manna-szerű kenyérrel fogja majd őket, az őt hűségesen követőket táplálni.
Mi hasznotok lenne ebből? - kérdi Jézus.
(Eszembe jut, ahogyan szarkasztikusan a valamit birtokolni kívánót, akinek szerintünk nincs igaza, "helyre szoktuk tenni": Tudod, hogy mi a tiéd? Amit megeszel! Ez a mentalitás érvényes a gyomor-emberre, akinek egyetlen gondja, hogy megszerzett javait egy hatalmas gyomorba juttassa, melybe a ház, a kocsi, a nyaraló és még minden belefér. Ők azok, akik felfalják a világot. Bennük keveredik felismerhetetlen masszává a gyomor-ember teljes étlapja.)
Jézus mást kínál, amit a tanítványok még nem ismernek. Ismerniök kellene pedig a felfogást: egyrészt, hogy az étel beépül a szervezetbe, másrészt a vérről szóló tanítást, mely az ember lényegét lényegi szubsztanciáját hordozza! Mégsem fogadják így a lelki táplálékot.
Mindezek a gondolatok tényként az utolsó vacsora, sőt a feltámadás után nyerik el igazi értelmüket. Hogy mennyire meghatározó volt a kenyértörés szertartása a tanítványokra, arra csak következtethetünk az eseményekből. Jézus és a lelki táplálás szertartása már közvetlenül a feltámadás után összekapcsoldik. Ismertetőjelként köti össze Jézust a követőkkel és a követőket egymásal. Ez benne a csodálatos, hogy tényleg a lét lényegi elemévé válik.
Kérdés, hogy akiket nem ez a táplálék kapcsol össze, azok hogyan lehetnének egységben egymással és Krisztussal?
Duplán szomorú emlékem egy gyászmise szertartása, ahol a protestáns rokon megkérdezte a szertartást vezető papot, hogy áldozhat-e a misén, mert otthon, Svájcban ez számára természetes, hiszen így lesz egy a többi, a liturgián résztvevővel. A pap megtiltotta. Ha meg sem kérdezi, nyugodtan odaállhatott volna, ki tudta volna róla, hogy nem katolikus? Nagyot nézett, aztán nem jött oda. Másik rokonom viszont, aki szerzetesi iskolában kitűnőre végzett, "magától nem jött oda" (RIP; ugyanis ő volt a következő halottunk).
Régen volt, azóta talán már jobban megértettük Jézus szavait, és talán jobban méltányoljuk mások gondolatait...
- DI -