"a szervezők elmondták, milyen sok(k)ba kerülünk mi az anyaországnak..."

Ahogy kolozsvári tudósítónk látta

A Szent László Akadémia nyári újságíróképzője a végét járja Budapesten. A gyér anyagi juttatások miatt 10 naposra csökkent rendezvény most nem volt olyan kemény és rázós, mint a tavalyi. De ismét elismert szakik, "jó fejek" oktattak: Chrudinák Alajos, Franka Tibor, Beke György, Haeffler András, Lakatos Pál, Pálfy G. István.

Legalább kipihenhettem tavaly itt szerzett fáradalmaimat, s az idei szesszió megrázkódtatásait, szinte mindennapos vendég voltam a pesti rokonoknál és rengeteget metróztam. Persze nem az Akadémiától kapott bérlettel... Idén már nem járta, hanem ifjúsági bérlettel, ami csekély 1500 forintba került a legutóbbi drágítás után. Ez is én vagyok, az örök peches.

Ugyebár a MÁV a szomszédos országokban tanuló diákoknak, akik ide is tanulni jöttek (magyarán mondva csórók, jobban mondva apuci és anyuci tartja el őket nagy részben), nem ad kedvezményt. Máskülönben egyhavi diákbérlet ára 1100 ft. - mindenki könnyen kiszámolhatja, hogy ez 400 forint csupa haszon. Meg kellett vennem, nem bízhattam magam a sorsra és az ellenőrökre.

Főleg múzeumokban, könyvtárakban jártam, itt a nénik és bácsik megszánták a szomszédos országokban kisebbségben élő magyarokat. Ennyi kedvezmény láttán is szinte könnybelábadt a szemem.

Ani nénit, a szakácsnőt sem feledhetem, aki házisárkányként őrködött asztalunknál, amíg meg nem ettük a főztjét, s amikor már nem tudtunk tovább zabálni, sírós hangon vitte el a tányért, s további sütikert hozott, hogy elverjük éhünket. A három-négyfogásos ebéd után át kellett verekednünk magunkat egy újabb adag tepertos pogácsán is.

A kispesti Székely bújdosó étterem is emlékezetes hely, ahol a gazda, Bacsó András hazánkfia, mindig tárt karokkal, zsíros kenyérrel, tepertős pogácsával vár, hangja mit sem változott: borízű és székelyes tájszólással beszél.

Moszkva téri tájkép - ez sem könnyen feledhető számomra - sok nyomorulttal. Persze, szép számmal találhatók mindenütt a városban - bátran sértődhet meg a pesti ember, ez a valóság. Sorba álltak a koszos ruhás szegények, nyugdíjas értelmiségiek (Jé, itt sem elég a betévőre a nyögdíj?!), s koszos-kopott ruhás muzsikusok.

Az első napi istenhozottban - szintén maradandó emlék! - a szervezők elmondták, milyen sok(k)ba kerülünk mi az anyaországnak... E szavak igen kellemesen érintették a 33, Vajdaságból, Erdélyből, Szlovéniából és Szlovákiából érkezett magyar vendégeket… Talán ennek is köszönhető, hogy két hét helyett csak 10 napon át tanulhattunk, s a diplomaosztás után, június 30-án - a tájékoztatón említett július 2. helyett - el kellett hagynunk a koleszt. Sebaj, maradtak még Pesten rokonok…

Alig várom, hogy újra otthon lehessek, élőben és ne e-mail-eket küldözgessek. Hazautazás előtt még kimegyek a kínai piacra, mert ott minden nagyon olcsó.

Üdv Budapestről: Andrea

Szőcs Andrea Enikő, Kolozsvár (Románia)