Városszéli "Dallas"

A gyermekek többsége betegen jön a világra

Az úton csak egyszer találkoztunk élővel, egy teherautó vezetőjével, amúgy teljesen elhagyatott, kopár volt a táj. A külvárosi gyárakat övező gödrösebb úton hamarosan szemünk elé tárult a ranch. Ötven siralmas állapotban levő viskószerű tákolmányban 63 roma család él. Nincs játszótér, sem temető. Még a szamosfalviba sem térhetnek örök nyugalomra. Azt mondják, nincs hely...

A kis purdék kutyákal játszadoznak, a vityillók körül szabadon engedett sertések, a házikók mellett üveghegyek. A családok nagy része ebből él meg: az épen maradt üvegeket a szeméttelepről hazahordják, kimossák és beváltják. Akad olyan barakk, ahol két család is él. Egy ilyen építményben maximum 2 szoba van, és tízen is ellaknak benne. Egy roma családnak hat-tíz gyermeke van. A kicsi gondolkodás nélkül mondja meg, kinek van a legtöbb gyermeke: Lacatusu Mariának. Tíz.

Berindean Elvira asszisztens és Mitrofan Daniela orvos egy éve hetente többször is ellátogat Dallasba, hogy megvizsgálják az ittlakókat. A Wassdas Alapítvány jóvoltából gyógyszereket, mosóport, tisztálkodási szereket, tejport és vitaminokat hoznak. A dallasiak tisztelettudóan köszöntik őket és szívélyesen is fogadnak minket.

A gyermekek többsége betegen jön a világra, örök ellenségük az alultápláltság, angolkór, hasmenéses megbetegedések, vérhas, öröklött vérbaj. Tbc-fertőzött család is van a telepen. Az itteni idősek reumával, szívpanaszokkal várják az orvosnőt.

Először Stanescu Gheorghe - az „adminisztrátor" - „házába" lépünk be, akit mindenki Mihainak szólít, nem tudni miért. Váratlanul jöttünk, nagy volt a meglepetés. A házikóban rend és tisztaság, a meleget egy vastartályból összeeszkabált vaskályha adja, melynek lapján vasaló forrósodik. A fényt a kezdetleges tűzhelyben égő tűz adja. Televízió is van, de nincs hozzá akkumulátor. A szomszédban működő TV is van, világosít fel Mihai. Ott már két napja tudják nézni a híreket, a filmeket a szeméttelepen talált akkuval. A belső szobában két selyemlepedővel letakart ágy van, az ablakot egy rend piros és egy rend zöld függöny takarja.

- Nem volt verekedés az elmúlt napokban! - újságolta Mihai. - A közösség két táborra szakadt, és az utóbbi időben megszaporodtak az összetűzések. Mi pedig egyet akarunk csinálni a két csoportból.

Két hete voltak a „választások". Dallas élére tizenkét emberből álló tanácsot választottak, őket bízták meg a vezetéssel, a problémák intézésével. Most is egy tervezeten dolgoznak, amit nemsokára ki is fognak a központban függeszteni, így saját törvényeik lesznek. Adisor, Mihai fia egy zöldre pingált összetákolt szekrény ajtajának támaszkodva, álmélkodva nézi az orvosnőt, miként méri a nagymama vérnyomását.

Ritkán mennek be Kolozsvárra.

Az Ardealul vállalat ingyen a rendelkezésükre bocsát sürgős hívásokra egy telefonkészüléket. Ennek ellenére a múltkor 3-4 órát késett a mentő és Mihai sógornője majdnem otthon szülte meg gyermekét.

Mindenki a szeméttelepen dolgozik. Hová is mehetnének munkát kérni? Ki is venné őket számba?

Egyedül Cristian, akit Dollárnak neveznek, dolgozik a Salprestnél. Fiatal felesége, a 15 éves Sanda, öt hónapos terhes, és még nem volt orvosi vizsgálaton. Tavaly egy külföldi stáb filmezett a telepen. Havonta küldenek a férfinak pénzt. Valószínűleg innen származik a Dollár név.

- Amikor meghallják, hogy a szemétlerakaton élünk, számba sem vesznek bennünket - mondja Mihai.

A gyermekek Szamosfalván tanulnak, a 12-es számú iskolában. Oda járnak a szegények gyermekei is. Ott ruhát, kosztot, tanszereket kapnak. Mihainak öt gyermeke van, Adrian az anyjáé, további négy gyermek pedig Németországban él. Később még hozzátette, itthon is vannak gyermekei.

- Gondolja, hogy nem néztem munka után? Kerestem én éppen eleget. Előző feleségem ismerősei elintéztek nekem egy lengyel kirándulást, és onnan Németországba szöktem. Szerencsém volt, nem lőttek le a határon. Feuchtswagenban dolgoztam a volt feleségem ismerősénél. Én voltam a mindenes - kertészkedtem, építettem, bevásároltam; de nem kaptam menedékjogot. A rendőrség három évre börtönbe tett, majd viszaküldtek Romániába. Gyermekeim ottmaradtak. Öt éve nem láttam őket. Szucsáván (Vaiesti) és Campulung-Moldovenesc-on is van családom. Üres kézzel hogyan látogathatnám meg őket?

Ciorba Crinát, a mostani „feleségemet" sokáig gondoztam, segítettem. Úgy nézze meg, hogy egy tíztonnás kocsi ment át rajta, medencéje, lába eltört. Három éve vagyunk együtt. Feleségül akarom őt venni, és mindent megteszek, hogy elkerüljek erről a helyről. Nagyon remélem, hogy kapunk egy kis segítséget, hogy elmehessünk innen. Támogatóimat én is segíteni fogom.

Nézelődöm, hol van a szántóföld? Hol vannak a kertek?

- Ígért a polgármester, azt mondta, hogy először elő kell készíteni a földeket. Aztán hoztak egy papírt az aláírásával, meglobogtatták a szemünk előtt és elmentek. Van földünk - papíron. Meg kéne keresnünk őt, halljuk az ő szájából az igazságot. Azt ígérte, házakat építtet nekünk. Mindig is megfélemlítettek bennünket, azt vetették a szemünkre, hogy törvénytelenül használjuk a földeket.

- A gyermekeket nem tudjuk iskoláztatni, míg a világ... Egy-két év után már a szüleikkel dolgoznak a szemétlerakaton, ott keresik meg a mindennapi kenyerüket. A múlt héten is meghalt egy kisfiú. Nagy festékesbádogot tett a tűzre és megégett. Két hétig szenvedett a kórházban. Nem küldjük el egyiket sem a gyermekotthonba, mert mindegyik anya maga mellett szereti tudni a gyermekét.

Beavat egy titokba, miszerint három fajta cigány van. A sátorosoknál a házasság a szülők közötti megegyezésen alapul. Az „egy fokkal feljebbi cigányok" a románokhoz hasonlóan törvényesen esküsznek. Az alja cigányok pedig elrabolják a lányt, aztán az idővel belenyugszik, beleszokik a „házasságba".

Közben idősebb nőt vizsgált az orvos. Az öt hónapos terhes asszony az ágyban hordja ki a gyermekét. Hiába beszélték le az orvosok tervéről, megtartja, vállalja a gyermeket. Ez náluk már csak így megy...

Szőcs Andrea Enikő