Veled vagyunk, Vajdaság!

Néhány hete jártam Újvidéken: a március 15-i nemzeti ünnepet a vajdasági magyarok között töltöttem, az újvidéki Petőfi Házban alkalmam volt őket köszönteni. Akkor már érezhető volt a félelem: néhány napja esett el a koszovói harcokban az első magyar kiskatona, és az újvidéki Magyar Szó című napilapot éppen akkor némították el. Sötét történelmi és közösségi gondok felhősítették az ünnepet.

Azóta bekövetkezett az, amitől mindenki tartott, noha akkor még mindenki abban bízott, hogy kölcsönös engedményekkel sikerül elhárítani a háborút.

A vajdasági magyarságnak tudnia kell, hogy Magyarország népe és minden magyar a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban most éber figyelemmel fordul felé. Aggodalommal kíséri sorsának alakulását, részvéttel osztozik azokban a megpróbáltatásokban, amelyeket a háború következtében el kell viselnie. A vajdasági magyarságot az elmúlt százötven esztendőben több alkalommal is súlyos próbák elé állította a történelem: 1848-1849-ben, 1919-1920-ban és 1944-1945-ben. Mindig méltatlan és értelmetlen gyűlöletet, többször mészárlásokat kellett elszenvednie. Nagy tömegeiben még-is szülőföldjén maradt, végezte otthonépítő és közösségfenntartó munkáját, és kereste a megegyezést a többi vajdasági néppel.

Most sem tehet mást. Meg kell őriznie belső és külső békéjét, védelmeznie kell összetartozás-tudatát, le kell győznie a fenyegető félelmeket. Mindebben mi: anyaországi magyarok vele vagyunk. Érezzük a felelősség súlyát, bennünket is meggyötör az aggodalom, vajon mit hoz a jövő. A határ túlsó oldaláról küldjük féltő szeretetünket: veled vagyunk, Vajdaság.

A márciusi nemzeti ünnep másnapján a közeli viszontlátás reményében vettem búcsút újvidéki barátaimtól. Erről a reményről nem kívánok és nem tudok lemondani: minden háborúnak, minden fenyegetésnek vége van egyszer.

Erősítsen benneteket elkötelezett szolidaritásunk tudata.

Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke

Megrendüléssel tekintünk a háborús helyzet miatt minden ártatlan ember sorsára, akik fegyverek kereszttüzébe kerültek Jugoszláviában. Aggódunk testvéreink, a Vajdaságban élő magyarok sorsa miatt. Nem maradhatunk némák. Ha a világ gátat akar vetni legújabb kori történetünk iszonyatos koszovói népirtásának, nem lehet másban reményünk, mint a fegyverek kényszerítő erejében.

Elemi ösztöneinkkel és erkölcsi megfontolásainkkal egyértelműen valamenynyi üldözött és kitaszított ügyéért kiállunk. Testvéri érzéseink felerősödésével nyújtjuk kezünket a vajdasági magyarság felé. Hallatni kívánjuk hangunkat: Veled vagyunk, Vajdaság!

Veletek, akik a legártatlanabb veszélyeztetettjei vagytok egy tőletek-tőlünk függetlenül kialakult és immár nemzetközi következményekkel is járó polgárháborúnak. Veletek vagyunk, akiknek a Jugoszláviára hulló bombák és a Koszovóban eluralkodott kisebbségellenes, rémséges terror közösségi életét és otthonait sem hagyja érintetlenül: a félelem, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság árnyékát borítja reátok. Veletek vagyunk, akikről tudjuk: még magatokban hordozzátok az 1944. év végi kollektív megtorlások véres emlékét, amelynek több tízezer magyar esett áldozatául.

Veletek vagyunk, akik most szorongva kémlelitek: vajon mit hoz a jövő...?

(Részlet a Magyar Írószövetség elnöke, a Kisebbségvédelmi Egyesület elnöke, és az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnöke közös felhívásából)

(Bányavidéki Új Szó - Románia)