|
EU-polgár-jelöltek párbeszéde
Európai "tájszólások"
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
A minap álldogáltam a Fő téren, várakoztam megbeszélt időben. Igaz, kicsit hamarabb érkeztem - akire vártam, ő viszont már kezdett késni... Megnéztem a két kirakatot a hátam mögött, szemléltem a tér galambtársadalmának szemem elé kerülő tagjait, megnéztem, nem jött-e sms-em... Szóval: untam magam tisztességgel. Figyelgettem minden irányba, honnan is jöhet ismerősöm, aztán a szélkakaskodást is eluntam, és már éppen kezdtem táskám tartalmában kutatni, hogy legalább a bankkártyát, Tb-kártyát, eltett blokkokat egy kicsit megrendezzem, mégis, csináljak valami "fontosat", amikor mögöttem, a kirakatnál két fiatalabb, de már huszon-harminc-éves korú, átlagosan jól öltözött nő (azaz: nem a legújabb divat szerint, de ízlésesen, elegánsan) beszélgetése kezdett egyre hangosabbá válni.
Már egy ideje ott álldogáltak. Előző néhány körbefordulásom alkalmával vetettem rájuk néha egy-egy pillantást. "Elvoltak", a ruhákat mustrálgatták, egyáltalán nem hallottam, mit beszélnek. Annyival feltűnőbb volt a mostani egyre hangosabb "szóváltás". Merthogy: azt hittem, veszekszenek. Pedig nem. Teljesen azonos nézetüknek adtak hangot - egyre nagyobb hangot...
A nyelvtudás, nyelvtanulás volt a téma.
- Angol? Alap - mondta a fehér ruhás.
- Na és a német?! Itt vagyunk mellettük! Osztrák, svájci, német mind érti! Megintcsak alap - toldotta meg a sötétlila öltözetű.
- Ja! Igaz. És akkor még ott vannak a mienkhez, magyarhoz hasonló kis nyelvek! Ha az EU része leszünk, a holland, mondjuk, felfogható úgy is, mintha országunk egy tájszólását beszélné az a nép, nem? Nagy ország, sok tájszólás - akár az USÁ-ban - replikázott a fehér, és mindketten nevettek.
- Te tudsz magyarul ö-zve beszélni? Vagy például palócosan? - szegezte a kérdést beszélgetőpartnerének a lila.
- Dehogy tudok! Jó, ha megértem! Szokni kell pár percig, hogy felfogjam, mit is mondanak! Lányom vízitáborban volt Csongrádon... Hát... amikor érte mentünk! Kérdeztük az utat a járókelőktől... Komolyan mondom, alig értettük, mit beszélnek! - emlékezett a fehér ruhás.
- Én külföldön futottam össze salgótarjániakkal, látták a magyar rendszámot, tőlem kérdezték a parkolót. Ember! Csak pislogtam, mit is akarnak. Aztán amikor már lassabban elismételték, kezdtem értegetni.
- Márpedig a svéd, a dán, a holland, a luxemburgi valamennyire mind "német"... Szóval... talán nem is lenne olyan nehéz megtanulni - gondolkodott hangosan a fehér ruhás.
- Jó, azért "ne fajuljunk el" ennyire, ne vessük el a súlykot. A német és az angol mindenképpen kell. Nem igaz? Csak ezt a kettőt tudná majd' minden magyar, mennyivel előbbre járnánk!! - állapította meg sóhajtva a lila öltözetű.
Társa bólogatott, s közben az én "társam" is megérkezett, akire vártam. Indultunk közös elintéznivalónkra. A kirakatnál álldogálók párbeszédének további része örök titok marad előttem, viszont amit hallottam, az is épp elég volt, hogy ne unalomban teljenek számomra a várakozás percei, hanem magam is elgondolkozzam a felvetett témán.
Hogy állok én a nagyobb és kisebb európai népek nyelvének ismeretével?? És Önök, kedves Olvasóim?...
- gyöngyös -
2002. július 21., vasárnap 13:14
|
