Magyar zenecsoport a helyi gimnáziumban

Az elmúlt év őszétől magyar nyelvű zenecsoport is működik a nagybányai Művészeti Gimnáziumban. Egyelőre csak első osztályos gyermekekről van szó, akiknek azonban remélhetően jövőre újabb elsős csoport lép a nyomdokába.

A csoport vezetője – Banciu Katalin tanárnő – a kolozsvári zeneakadémián végzett 1981-ben, zeneelmélet, zenetörténet és összhangzattan mellett zongorázni is tanítja az iskola diákjait. Mindez rengeteg munkával jár, amelyhez most még a magyar gyermekekkel való törődés is hozzájárul. De nem bánja. Hiszen diákjai általában jól szerepelnek az érettségin különböző versenyeken, tantárgy- olimpiákon, a magyar csoportban tanuló "kicsiket" pedig nagyon szereti, szívesen foglalkozik velük.

– Nagyon jól indult a csoport, meg vagyok velük elégedve - mondja, majd így folytatja: az őszi szűrővizsgára is alaposan felkészültek, s komoly munkával kiharcolták, hogy azóta már három előadást is tarthattunk. Volt egy karácsonyi és egy nőnapi előadásunk az iskola hangversenytermében. Legutóbb pedig a Mihai Eminescu Gimnázium dísztermében mutattunk be egy kis műsort énekekkel, zongora- és hegedűjátékkal. Ez utóbbi nagyon jól sikerült, mert éppen Anyák Napjára esett, s egyúttal a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő versenyzőit is megjutalmazhattuk.

– Mennyiben működik hivatalosan ez a csoport, egyáltalán minek minősül: iskolán kívüli tanfolyamnak, vagy az iskola magyar tagozatának?

– Ezek a gyerekek hivatalosan is a nagybányai Művészeti Iskola magyar zenetagozatának diákjai, akik azonban csak a kimondottan zenei profilú tantárgyakat tanulják nálunk, egyébbként a város valamelyik általános iskolájába járnak. Részben a 11-es (Nicolae Iorga), részben pedig az 1-es számú (Petre Dulfu) általános iskolákból kerültek hozzánk. Ezzel mindenki nyert. A kibocsátó iskola, amely nem veszít diákot, mi, akik újabb tehetségeket vonzhatunk magunkhoz, de leginkább maguk a gyermekek, akik így az anyanyelvet megtanulják a másik iskolában, nálunk pedig a zenei anyanyelvüket fejleszthetik.

– Tehát – ahogy a "rendes" zeneiskolások –, nyolc év múlva ezek a gyermekek is oklevelet kapnak arról, hogy itt végeztek?

– Igen. A következő tanévben már számot kell adniuk tudásukról, év végén, decemberben lesz egy hangszervizsgájuk. Addig is minden héten kétszer, hétfőn és szerdán délután járnak be hozzánk (két óra hangszer, két óra zeneelmélet). Ez nyilván nem csak számukra, de számunkra is plusz munkát jelent, hiszen amúgy is tele vagyunk órákkal, kevés a tanár. Én például majdnem dupla normával dolgozom. De szívesen tesszük.

– Zenei oktatás az általános iskolákban is folyik, így bizonyára fel tudja mérni azt, hogy milyen alapokat kapnak ott a gyermekek...

– Nagyon meg vagyok elégedve a tanítónők munkájával, nagyon alaposan dolgoznak. Sajnos nem ismerem őket közelebbről, éppen ezért nagyon szeretném, ha el tudnának jönni néha az előadásainkra. Bár délelőtt-délután az iskolában vagyok, én is szívesen ellátogatnék egy- egy ilyen alkalomra, ha időben értesítenek róla.

– Volt olyan gyerek, akit az őszi szűrővizsgát követően el kellett tanácsolni?

– Nem, nem volt. Fel tudtunk venni minden jelentkezőt. Pedig elég szigorúak vagyunk, abból a szempontból is, hogy megköveteljük például, hogy legyen otthon is zongorájuk, vagy orgonájuk. Ez szükséges ugyanis a megfelelő felkészüléshez.

– Hegedű és zongora – egyelőre ez a két hangszer szerepel a programban?

– Ebben a korban igen. Harmadikban már tanulhatnak fuvolát, csellót, esetleg ütőhangszerekkel is lehet próbálkozni, de az első két osztályban csak ez a két hangszer a kötelező. A hegedűtől úgy vettem észre, hogy még félnek egy kicsit, pedig semmi ok rá. Nagyon jók a tanárok, nagyon kedvesek, hozzáértőek, türelmesek.

– Kik foglalkoznak a gyermekekkel?

– Többen is vagyunk: Adam Ernestina tanárnő, Györfi Katalin tanárnő, Kis Magda, Dénes Zoltán – a hegedűtanár – és jómagam, aki zongorára és zeneelméletre tanítom őket.

– A tanterv ugyanaz mint a többi zeneszakos kisiskolás esetében?

– Összevetettem az itteni és a magyarországi tantervet és rájöttem, hogy nagyon sokban hasonlít a kettő. Rengeteg éneket kérnek; nem is annyira zeneelméletet, mint az énektudás fejlesztését követelik. Mi ezt igyekszünk is betartani, hiszen valóban ez a fontos, és a gyermekek is ezt szeretik. Egyébként szívesen dolgoznak, többnyire együtt dolgozzuk ki az énekeket, a mozdulatokat. Nem én írom elő, hogy mi hogyan történjen, hanem megbeszéljük. Persze nem mindegyiknek van veleszületett tehetsége, még a hangjuk sem bontakozott ki minden esetben, de szerintem sok munkával és szeretettel erre is sor kerül. Máris sokat fejlődtek.

– Ősztől indul újabb csoport?

– Szeretnénk. Bizonytalan még, hogy el tudom-e majd én vállalni; talán valamelyik kolléganőm. Egy csoportban tizenketten vannak, ennyi a létszámhatár, s reméljük, ennyi gyermeket jövőre is be tudunk fogadni.

– Tavaly csak első osztályba induló kisdiákokat vettek föl. Ez jövőre is érvényes?

– Igen, de azért – ahogy tavaly is az egyik kislány esetében – tehetünk kivételeket. Ez szerintem nem baj – még ha a hangszert külön meg is kell beszélni a tanárral, hiszen ott mindenkivel egyénileg foglalkoznak, fizetés pedig sajnos csak az elsősök után jár. De szerintem be lehetne kapcsolni nagyobbakat is, legalábbis én az elméletre szívesen befogadom őket. Végül is mindegy, hogy tizenkettőnek, vagy tizenötnek tartok órát. Már csak azért is örülnék annak ha többen lennének, mert mielőbb szeretném versenyekre vinni őket. A nyilvános teljesítmény, elismerés ugyanis nagyon serkenti a gyerekeket, fejlődésüket ez segíti igazán.

Lejegyezte: Dávid Lajos (Bányavidéki Új Szó - Románia)