Árpádházi Szent Kinga élete

A IV. Béla király és Laszkarisz Mária gyermekeként 1224. március 4- én született magyar királylány mintaszerű életének legendáját két nemzet kegyelete tette gazdaggá. Gyermekkorát a magyarok és a lengyelek által királynőként tisztelt Szűz Mária iránti vonzalom jellemezte, egyéniségét a szülői ház légköre alakította és juttatta el az életszentség magaslataira. IV. Béla király hat leánya közül az 1942-ben szentté avatott Margit a magyarok, Kinga és Jolán a lengyelek lelki életének büszkeségévé vált. Ugyanakkor nagynénjét, Árpád-házi Szent Erzsébet türingiai fejedelemasszonyt is példaképének tekinthette, aki szintén az akkor kolduló rendként számon tartott domonkos és ferences szerzetesi eszmények vonzáskörében végezte híressé vált jótetteit.

Kinga már kiskorában Istennek szentelte életét, s ettől édesapja politikai fogantatású házasítási szándéka sem térítette el. Óriási lelki vívódás után, 1239-ben vállalkozott a Boleszláv fiatal krakkói és szadomiri herceggel kötött házasságra, pedig az ifjú férj még a szenátus előtt is tiltakozott a rendkívüli szépséggel megáldott feleség szüzességi fogadalma ellen. Később azonban Boleszláv – felesége életének példájára, aki akkor már megkezdte a szegények és betegek gyámolítását, ápolását és látogatását – maga is fogadalmat tett és belépett a ferences harmadrendbe. Eme tettéért nyerte el a Szemérmes előnevet a lengyel néptől. Kinga egész magyarországi hatalmas hozományát a szeretetszolgálatnak szentelte, még a legvisszataszítóbb nyomorúságban élő bélpoklosoktól sem riadva vissza.

Magyarország feldúlását követően Batu kán seregei Lengyelország déli részeit is elpusztították. Boleszlávnak, feleségével együtt a Dunajec partján épült várba kellett menekülnie. A tatárok visszavonulása után pedig – akárcsak IV. Bélának –, az egész országot újra kellett építenie. Kinga hozományának utolsó maradékát is a nélkülözőknek adta, velük együtt vállalva az éhezést, szenvedést.

Boleszláv népének az 1260-as tatárbetörést és a kijevi fejedelemség pusztítását is el kellett viselnie. Ezalatt Kinga tovább folytatta a nélkülözők megsegítését, s ezzel kivívta a lengyel nép szeretetét és tiszteletét, alakját a nemzet édesanyjaként emlegették.

Híre hamarosan Magyarországra is eljutott, ahova édesapja hívására hazalátogatott. A magyarok ünneplése által kísérve járta végig az országot. Kérésére IV. Béla a lengyeleknek adta a szlatinai Kunigunda sóbányát, ahová a legenda szerint Kinga bedobta gyűrűjét. Az ékszert a magyar bányászok által megnyitott lengyelországi bochniai sóbánya első napfényre került sótömbjében találták meg.

Boleszláv 40 évi házasság után bekövetkezett halálakor Kinga, bár a hercegség vezetésére próbálták rávenni, belépett az ószandeci ferences kolostorba. Vagyonát az egyháznak adományozta, a férjétől kapott szandeci tartomány jövedelmét pedig a kolostornak ajánlva, tevékenységét a fiatalság nevelésére is kiterjesztette. Kolostora így vált a szeretetszolgálat központjává egy újabb tatárbetörésig, amelyet követően a kolostort újjáépíttette. Az akkor már szent hírében álló jótevő itt halt meg 1292-ben. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá, XI. Kelemen pápa 1715-ben Lengyelország és Litvánia védőszentjévé, II. János Pál pápa 1999. június 16-án szentté avatta.

VET-sajtószolgálat (Bányavidéki Új Szó - Románia)