Az idén Tihanyba látogatók - amennyiben veszik a fáradságot és - túllépve a kívül-belül pompázatosan felújított barokk templomon valamint a magyar romanika nagy alkotásán, az altemplomon - meglátogatják a kőtárat, ott Udvardi Erzsébet festőművész szeptember 1-ig nyitvatartó, mással összetéveszthetetlen kiállításában gyönyörködhetnek.

Nyugodtan állítható, hogy a többnyire nagyon jól "bevilágított" képek és a kőtár sacralis darabjai jól kiegészítik egymást; mindketten beszédesek, mindketten "ugyanazt mondják", alig egy évezred választja csak őket el egymástól. Noha a kiállítással kapcsolatban megjelent cikkek és a megnyitó - Dr. Korzenszky Richárd beszéde - egyaránt arról szóltak, hogy a kiállítás legszemélyesebb jellegét a mozgás, a valahonnan valahová tartó igyekvés adja, szabadjon egy picit általánosabban szólva, ugyanakkor a kiállított darabokban az alkotó szubjektum megjelenésére célozva most azt hangsúlyozni, hogy mindezen képek, s azoknak szellemi háttere is, szerves részei az egyébként legteljesebben a mában élő művésznő létének.

Valóban egy életútról szólnak a képek és szárnyasoltárok, de a szubjektum szavával, ahogyan az evangélium történései, imádságai vagy a tökéletességet megközelítve követő szentek élete alázatosan, de tudatosan befogadva alkotássá transzformálódik, képpé alakul a művész életében és környezetében.
Azt hiszem, hogy ebben az esetben a környezetnek, konkrétabban a balatoni fényeknek és ragyogásnak, a fény-árnyék ellentétének nagyon nagy szerepe van abban, hogy mindaz, amit látunk, ilyenné lett. A szentek itt, a Balaton körül élnek, az angyalszárnyak itt suhognak Tomaj körül böjtidőben és húsvétkor, allelújázva és a Magnificatot mondva. Tamás itt bizonyosodik meg a valóságról, s a Madonna arcát a balatoni fények világítják meg vagy helyezik éppen árnyékba. Már a belépőre is a felkelő nap veti a fényét, hogy ezzel a sugárral kísérje végig a pinceszerű kiállítóhelyiségek zugain át mindenfelé, amerre csak a glóriák ragyognak.

Többnyire összegyűjtött, máshol, mások tulajdonában levő műveket láthat itt a látogató, melyeket a közelmúltban nem tekinthetett meg.

Hogy hová vezet a kiállítás? Mindenkit személyre szabottan, keskeny utakon, de egy irányba. Aki a kezét engedi megfogni, azt a vizualizált evangélium csodálatos világába helyezi, s az egyéniség saját hangján példát mutatva mondja: "bennem ezzé alakult a történet, kísérj el az utamon!"
- DI -